Csomagkiadó automatákat állított üzembe a Magyar Posta Zrt., a belföldi futárcégek közül elsőként a nemzetközi tendenciákat követve - jelentette be Szarka Zsolt, a társaság vezérigazgatója.
A dél-afrikai nemesfém-bányászok közel négy hónapja óta tartó sztrájkjának nem látható a vége, valamint a Nyugat-Európa és Oroszország közötti feszültség szerdán 829,1 dollárig nyomta fel a júniusi szállítású palládium unciánkénti árát, ez 2011 márciusa óta nem látott magasság.
Házilag készített robbanószerkezettel a testére erősítve rontott be Kínában egy falusi férfi a kommunista párt helyi bizottságára, ahol felrobbantotta magát, a férfi és egy másik ember is meghalt.
Áprilisban gyorsabban keltek el az eladó ingatlanok mint egy hónappal korábban a Duna House adatai szerint, ami az ingatlanpiac fellendülésére utalhat - közölte a Duna House az MTI-vel pénteken.
Európa-szerte egyre több e-kereskedelmi szereplő nyilvánít véleményt a Google üzletpolitikájáról, melyhez a vertikális keresőszolgáltatók mellett már a webshopok, a médiavállalatok és a szakmai szervezetek is csatlakoztak.
A tegnapi kereskedésben igen rosszul teljesítettek az amerikai indexek, a pesszimizmus pedig a japán piacokra is begyűrűzött. A európai tőzsdéken a tegnapi esést követően azonban már a megnyugvás...
1911 és 1992 után újra dizájnváltáson esik át az FA Kupa. A világ legrégebbi futballtrófeájának készítéséről most egy háttérvideót közölt az angol szövetség.
A folyók több helyen kiléptek medrükből, lakóingatlanokat, pincéket, utakat öntöttek el, a heves szelek fákat döntöttek ki, több helyen szünetel az áramszolgáltatás, és az egész térségben 70 embert költöztettek ki.
A korrupció és annak kontrollálása továbbra is az egyik legnagyobb kihívást jelentő probléma a világ országaiban. Magyarország nem sokat lépett előre az elmúlt 10-15 évben, az uniós csatlakozás bár...
Az orosz-ukrán konfliktus alaposan megviseli az OTP-t is, a bank mindkét országban jelen van, az eddigi hírek (polgárháború/háború, országleminősítések, banki fiókbezárások, recesszió stb.) alapján a...
Halálra ítéltek egy szudáni asszonyt, ám nem azért mert ne lenne férjnél, vagy megcsalta volna házastársát, éppen a férfi személye miatt kell meghalnia a nőnek.
Az Európai Parlament május 25-én este 9 órakor közzéteszi az európai szintű részvételi adatok becslését az EP-választásról, 22 órakor pedig mandátumbecslést közöl majd az exit pollok alapján.
Többen támogatják a Fideszt, mint az utána következő két pártot együttvéve - derül ki az Ipsos május első felében végzett közvélemény-kutatásának eredményéből, amely szerint a kormánypártot a népesség 37 százaléka támogatja, a Jobbik tábora 12, az MSZP-é pedig 11 százalékos a lakosság egészén belül.
Az utóbbi hetekben többen is kérdezték, hogy azokra a napokra is kell-e a napi 227 forint egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetniük, amikor alkalmi munkavállalóként dolgoznak? Ha igen, akkor miért?
Újabb jel, ami az ingatlanpiac fellendülésére utalhat: lényegesen gyorsabban mentek el az eladó ingatlanok áprilisban, mint egy hónappal korábban. A Duna House elemzéséből például az is kiderül, hogy Budapesten jóval rövidebb idő alatt lehet megszabadulni egy paneltől.
Az év végén mintegy 110 ezer euró végkielégítéssel távozhatnak az Opel bochumi üzeméből az elbocsátott dolgozók - írja a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) hírportálja.
Az első negyedévben 0,5 százalékkal kisebb volt az orosz GDP, mint tavaly az utolsó három hónapban. A kormány a második negyedévre is legfeljebb stagnálást vár. Két negyedévnyi visszaesésnél már...
A magyar munkavállalók sokkal jobban szenvednek a gyors munkatempótól, mint a munka mennyiségétől - derül ki a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének felmérésből. Eszerint a dolgozók...
Rezzenéstelen arccal számolt be tinédzser lánya és fia meggyilkolásáról egy kaliforniai asszony. A nő nem indokolta meg, miért ölte meg a gyerekeit, de elmondta, már hosszú ideje meg akart tőlük szabadulni.
Rasmussen arra az újságírói felvetésre reagált, miszerint több NATO-tagállamból, így Magyarországról is az orosz kémtevékenység fokozódásáról érkeznek hírek.
Elsősorban az ukrán kormánnyal szemben álló, jól szervezett, alaposan felfegyverzett oroszbarát erők követnek el súlyos jogsértéseket, gyilkosságokat, kínzásokat, emberrablásokat, bántalmazásokat - hangsúlyozta az ENSZ-jelentés.
Legkésőbb a szavazás utáni csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottság meg tudja állapítani az európai parlamenti (EP-) választás eredményét, miután megszámlálták a külképviseleteken leadott szavazatokat - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Hozzávalók: A koszorúhoz: 3 tojás 1,5 bögre fehérliszt 1 bögre teljes kiőrlésű búzaliszt 3/4 bögre étolaj 1 bögre joghurt - sőt én most hozzáadtam még 2 kanálnyit, mert túl sűrűnek találtam a tésztát 3/4 bögre porcukor 1 csomag vaníliás cukor 1,5 kiskanál szódabikarbóna 1 citrom leve és reszelt héja A citrommázhoz: 1 citrom leve porcukor
1989. május 16. kedd: Leállt a munka a nagymarosi vízierőmű építésénél. A Művelődési Minisztérium rendőrségi vizsgálatot kért a felelősség megállapítására, hogy miként szivároghattak ki a matematikai érettségi tételei. Hivatalosan meghirdették az új Nemzeti Színház épületterv-pályázatát.
A panelbeszélgetésen Vargha Tamás honvédelmi parlamenti államtitkár, Milos Koterec szlovák védelmi államtitkár, illetve Martin Stropnicky cseh és Tomas Siemoniak lengyel védelmi miniszter vett részt.