2014. május 16. péntek

máj. 16
10:06
Római tenisztorna: Idén először Nadal-Murray rangadó (Agroinform)
A római salakpályás tenisztorna pénteki játéknapján mindkét nemnél kialakulnak az elődöntők párosításai.
máj. 16
10:06
Vészkorszak: már 400 ezer magyar áldozat nevét kutatták fel (ATV)
A Magyar holokauszt 70 év távlatából címmel kezdődött szegedi nemzetközi holokauszt konferencián a vészkorszak történetének leggyorsabb deportálási akciójáról tartanak előadásokat, megemlékezéseket. A programot többek között az a Yad Vashem intézet szervezte, amelynek hazai tagjai már évek óta kutatják a magyar holokauszt áldozatainak kilétét. Mára már 400 ezer magyar áldozat nevét kutatták fel.…
máj. 16
10:08
Adóelkerülésben való segédkezés miatt bűnhődhet a Credit Suisse (Alternatív Energia)
Két és fél milliárd dolláros bírságot fizethetnek Amerikában.
máj. 16
10:08
Több mint 40-szer riasztották a tűzoltókat Csongrád megyében (hirado.hu)
Leginkább járdákra, úttestekre dőlt fák, leszakadt ágak miatt.
máj. 16
10:08
Újra erősödik a forint (Portfolio)
Miután a nemzetközi befektetői hangulat a stabilizálódás jeleit mutatja a tegnap délutáni hirtelen jelentős romlás után, ez délelőtt elkezdett hatni a forint árfolyamára is. Az euróval szemben 306...
máj. 16
10:08
Angol foci: Hatalmasat bukott a Manchester United, Van Gaaltól kárpótlást várnak (Agroinform)
A klub számításai szerint 30-35 millió fontot bukott azon, hogy nem kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába.
máj. 16
10:08
Személyesen tárgyalt Orbánnal, de nem jön a Videotonhoz Gattuso (ATV)
Sem Orbán Viktor, sem a Videoton nem volt elég meggyőző Gennaro Gattuso számára, így nem írt alá a fehérvári klubhoz.
máj. 16
10:10
Nem ez lesz a BÉT napja (hirado.hu)
Negatív hangulatot jósolnak péntekre a szakértők.
máj. 16
10:12
Megrázó lett a a 9/11 múzeum - fotók (BorsOnline)
Méltó emléket állított New York a 2001. szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak. A tegnap megnyílt múzeum példátlan összefogással készült, mint­egy tizenötezren járultak hozzá létrejöttéhez.
máj. 16
10:12
Zalában még 1300 fogyasztónál nincs áram (hirado.hu)
Csütörtökön 189 helyszínen volt szükség a tűzoltók munkájára, legtöbb esetben kifordult vagy megdőlt fákat kellett eltávolítaniuk.
máj. 16
10:14
A Balaton déli partján már nincs szükség megerősített védelemre (hirado.hu)
Az áramszolgáltatást az érintett fogyasztói helyek háromnegyedén helyreállították, éjszaka nem történt rendkívüli esemény az időjárással összefüggésben - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
máj. 16
10:18
Küszöbön az orosz-kínai gázmegállapodás (Infostart)
Harminc évre szóló gázkereskedelmi megállapodást írhat alá a jövő héten Sanghajba látogató orosz elnök kínai kollégájával - számol be a kínai sajtó.
máj. 16
10:21
Jelentett az OTP, mi lesz rá a reakció a tőzsdén? (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 2,11 pontos emelkedéssel, 18 240,22 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.
máj. 16
10:23
Ukrajnában is van devizahiteles-problémája az OTP-nek (Privátbankár)
Az OTP első negyedéves adózott eredménye 5,9 milliárd forint volt, amely tartalmazza a bankadót, amely az első negyedévben jelentkezik az egész évre – mondta el Bencsik László vezérigazgató-helyettes sajtótájékoztatóján. A legtöbb országban az eredmény kiválónak tekinthető, ugyanakkor az orosz és ukrán leányok veszteségesek voltak, és várhatóan idén azok is maradnak.
máj. 16
10:24
Felhagytak a Himalájában eltűnt Princzkel Tamás keresésével (Alternatív Energia)
A mentőexpedíció többször átkutatta a partot és a folyómedret is, de semmilyen nyomra nem bukkant.
máj. 16
10:24
Az első amerikaiakról árulkodik egy 13 ezer éves koponya (hirado.hu)
Az ókori görög vízi nimfák után Naiának elnevezett lány körülbelül 15 éves volt halála pillanatában.
máj. 16
10:24
Megállíthatatlan a Dacia diadalmenete (Portfolio)
Áprilisban folytatódott az európai autópiac gyógyulása, zsinórban nyolcadik hónapja növekedtek az új autó eladások, amiben meghatározó szerepe volt a volumengyártóknak. Az élen ismét a Renault...
máj. 16
10:26
Drámaian megbukott az Este (Alternatív Energia)
A 2006-os választások előtt a nézettsége adásonként elérte a 800 ezret is, mára ez 50 ezer alá is esett.
máj. 16
10:26
Budai: Molnár Zsolt a jövőben csak a nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozna (hirado.hu)
Önként mondott le Molnár Zsolt az MSZP budapesti elnöki tisztségéről – jelentette ki a párt szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
máj. 16
10:26
Indulhat a lakásépítés (Portfolio)
Lakóterületként hasznosítaná győri óriásingatlanját a Rába Járműipari Holding Nyrt., a 43 hektáros egykori ipari ingatlan előkészítését a hasznosításra akár már 2015-ben megkezdhetik - mondta Pintér...
máj. 16
10:28
Kevesebb az álláskereső Győr-Moson-Sopronban (hirado.hu)
A munkanélküliségi ráta 2,7 százalékra csökkent a márciusi 2,9-ről a megyében, ahol tavaly áprilisban még 5,1 százalékon állt a mutató.
máj. 16
10:33
Júniusban tárgyalhatják a Kásler-ügyet a Kúrián (ProfitLine)
Visszakapta a Kúria az Európai Bíróságtól a Kásler-ügy iratait, a magyar ítélkező fórum így - a luxembourgi iránymutatások alapján - folytathatja a másfél éve felfüggesztett polgári eljárást - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
máj. 16
10:36
Varga Mihály: dobogós helyen lehetünk (Infostart)
Az idén átlagosan 307 forintos euróárfolyammal számol a kormány - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a TV2 Mokka című műsorában.
máj. 16
10:36
Holtan találtak egy eltűnt magyar nőt Angliában (Infostart)
Holtan találtak meg egy eltűnt magyar nőt Angliában, de a brit rendőrség szerint semmi sem utal arra, hogy gyilkosság áldozata lenne - adta hírül a Telegraph and Argus című brit lap online kiadása.
máj. 16
10:36
Nem keresik tovább az eltűnt magyar túrázót (Blikk)
máj. 16
10:36
NBA: főcsoport-döntős a Thunder és a Pacers is (Sport365)
Az Oklahoma City Thunder és az Indiana Pacers is bejutott az NBA rájátszásának főcsoport-döntőjébe.
máj. 16
10:38
Holtan találtak egy magyar nőt Angliában (Blikk)
máj. 16
10:39
Lecsapott a NAV a Citroen-es férfire és 29 426 doboz cigijére (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a pénzügyi nyomozókkal közösen egy derekegyházi ingatlan ellenőrzésekor 29 426 doboz adózatlan cigarettát, valamint 150 kg fogyasztási dohányt találtak. A több mint 20 millió forint értékű dohányt és cigarettát lefoglalták, az ügyben büntető eljárást indítottak.
máj. 16
10:40
Fegyvercsempészt kaptak el Röszkénél (Blikk)
máj. 16
10:42
Örült Conchita győzelmének az érsek (Kripto Akadémia)
máj. 16
10:42
Sokaknak segített a gyed extra (hirado.hu)
Csaknem 11 ezer családnak segített a gyed extra a január 1-jei bevezetése óta.
máj. 16
10:42
Győri óriásingatlanon indulhat a lakásépítés (Portfolio)
Lakóterületként hasznosítaná győri óriásingatlanját a Rába Járműipari Holding Nyrt., a 43 hektáros egykori ipari ingatlan előkészítését a hasznosításra akár már 2015-ben megkezdhetik - mondta Pintér...
máj. 16
10:44
Holtan találtak meg egy eltűnt magyar nőt Angliában (hirado.hu)
A 41 éves R. Anita május elsején tűnt el. Holttestére egy erdős részen találtak rá 11 nappal később.
máj. 16
10:44
Rövid életű volt a pánik (Portfolio)
A tegnapi kereskedésben igen rosszul teljesítettek az amerikai indexek, a pesszimizmus pedig a japán piacokra is begyűrűzött. A európai tőzsdéken a tegnapi esést követően azonban már a megnyugvás...
máj. 16
10:46
Öt százalékkal nőtt a közvetlen működőtőke-befektetés Kínában (hirado.hu)
40,3 milliárd dollárra az első négy hónapban.
máj. 16
10:46
Odavág a Tesco az olcsó külföldi UHT tejeknek? (Portfolio)
Újabb nagy multit gyűrt maga alá a hazai tejlobbi...
máj. 16
10:48
Gyerekek gyógyszerén tépett be a sulinővér (BorsOnline)
A zsaruk vették őrizetbe azt az amerikai, iskolai nővért, aki ellopta a diákoktól a receptre felírt gyógyszereiket. A szülők buktatták le a az asszonyt
máj. 16
10:48
Lakóterület lehet a Rába győri óriásingatlanából (hirado.hu)
A Mosoni-Duna és az 1-es főút közelében fekvő 43 hektáros területen alig kell bontani, az infrastruktúra kiépült, a rendbetétel után befektetőt várnak.
máj. 16
10:48
Kapkodnak a lakások után (Portfolio)
Szép lassan újabb és újabb adatok érkeznek, melyek az ingatlanpiac fellendülésére utalhatnak és óvatos optimizmusra adnak okot. A Duna House legújabb elemzéséből kiderült, hogy lényegesen gyorsabban...
máj. 16
10:50
A Jobbik szerint nem véletlen az időzítés (hirado.hu)
Felsoroltak Kovács Béla életútjából és az önéletrajzából bizonyos elemeket, melyek hosszú évek óta nyilvános adatok - kommentálta a kémkedési vádat Mirkóczki Ádám.
máj. 16
10:52
Mabisz: szűkült a biztosítási piac (hirado.hu)
Az életbiztosítási üzletág gyengébben teljesített, a nem életbiztosítási és a gépjármű-biztosítási szegmens javított az első negyedben.
máj. 16
10:54
Erősödött délelőtt a forint (Infostart)
Erősödött a forint árfolyama péntek reggelről péntek délelőttre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
máj. 16
10:54
Recept: Citromos-petrezselymes-túrós melegszendvics (Mindmegette)
Hozzávalók: 20-25 dkg túró 1 teáskanál kaporlevél 1 evőkanál tejföl 1/2 csokor petrezselyemzöld apróra vágva 1 citrom reszelt héja és a felének a leve 1 tojás só kb. 10 dkg reszelt sajt kenyérszeletek
máj. 16
10:54
Először szólal meg az énekesnő családja a verekedés után (hirado.hu)
A család a liftbéli verekedést követően most nyilatkozatot tett közzé.
máj. 16
10:54
Bangladesi kompkatasztrófa: száznál több halálos áldozat (Metropol)
A komp utasainak többsége városi munkás és diák volt, aki a hétvégére hazafelé tartott.
máj. 16
10:54
Kilenc milliót találtak a használt kanapéban! (Blikk)
New Paltz, New York – Vaskos pénzkötegeket talált egy 20 dollárért (4500 forint) vásárolt használt kanapéban három fiatal. Meglepetésükre 40 ezer dollárt (majdnem 9 millió forintot) találtak benne, amelyet némi habozás után visszaadtak jogos tulajdonosának.
máj. 16
10:54
A magas nők hajlamosabbak a rákra (WebBeteg)
A magasabb emberek szervezetében nagyobb valószínűséggel alakulnak ki rákos megbetegedések, állítja a Lancet Oncology nagy esetszámú tanulmánya, amely a betegségek és a testmagasság közti kapcsolatokat vizsgálta.
máj. 16
10:57
Végre vannak új autók Európa útjain (Privátbankár)
Áprilisban már a nyolcadik egymást követő hónapban emelkedett a forgalomba helyezett új személygépkocsik száma az Európai Unióban - közölte pénteken az európai autógyártó szövetsége (ACEA).
máj. 16
10:57
Szombaton Fighters' Run (Metropol)
Első alkalommal rendezik meg a fővárosban is szombaton az akadályokkal nehezített futóversenyt.
máj. 16
10:59
Mindenkit meglepnek a magyar bankok - építkezik az ország (Privátbankár)
Várakozáson felül teljesítenek a bankok - komolyan építkezik az ország - elhúznak tőlünk a románok - az infláció zavarja Varga Mihályt - gyengén kezdte a napot a forint - Nézze meg itt >>

Keresés