Ukrajna jövőjéről nem Oroszországnak és nem a NATO-nak, hanem Ukrajnának kell döntenie - hangsúlyozta Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára pénteken, miután a térségben kialakult helyzetről egyeztetett Traian Basescu román államfővel Bukarestben.
Mindhárom, héten publikált közvélemény-kutatás szerint a Fidesz megnyeri a május 25-i EP-választást. Abban az Ipsos, a Medián és a Nézőpont Intézet is egyetért, hogy az MSZP és a Jobbik is bejut az Európai Parlamentbe. Arról viszont már nem egységes a közvélemény-kutatók álláspontja, hogy az LMP, az Együtt-PM és a DK is delegálhat-e képviselőt.
Afrikai menekültek bárkáját nyelte el a víz az olasz partoknál. A mentésükre induló búvárok videón örökítették meg, milyen borzalmas látvány fogadta őket a tengerfenéken fekvő roncs fedélzetén.
Sao Paulo — Nem oldódik a feszültség Brazíliában. Múlt éjjel többezren tüntettek a június 12-én kezdődő futballvébé ellen, Sao Paulóban és Recifében erőszakba torkollott a megmozdulás.
Az Európai Bizottságtól pénteken újabb, mintegy 150 milliárd forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra, és a jövő héten újabb utalás várható; a Miniszterelnökség és az Európai Bizottság sikeres szerdai tárgyalásait követően pedig a kormány kiküldheti az április 15. utáni időszakra vonatkozó számlákat - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.
A német külügyminiszter az Oroszországgal folytatott párbeszédre alapozó válságkezeléssel ugyanazt a hibát követi el, mint Neville Chamberlain brit miniszterelnök 1938-ban a náci Németország megbékítésére törekvő politikával - mondta Adam Michnik történész, a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális lengyel napilap főszerkesztője egy pénteki német lapinterjúban.
A botrány legújabb pontja, hogy Nyelvtudásért Egyesület szakértői szerint egy hitelesen mérő vizsgához statisztikai ellenőrzés is kell. Az oktatási államtitkárság már korábban közölte, nem ismétlik meg az érettségit, mert nem történt szabálytalanság. A fővárosi kormányhivatal a beadványokat vizsgálja.
Csomagkiadó automatákat állított üzembe a Magyar Posta Zrt., a belföldi futárcégek közül elsőként a nemzetközi tendenciákat követve - jelentette be Szarka Zsolt, a társaság vezérigazgatója újságírók előtt a csomagautomata bemutatóján pénteken a fővárosban, az Örs vezér téren.
Végig egyetértés volt abban, hogy az online pénztárgépekre való átállásra a magyar gazdaság érdekében szükség van - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, miután köszöntötte annak az üzletnek a vezetőjét, ahol a százezredik online pénztárgépet állították üzembe.
Gulyás József a jobbikos Kovács Béla ügye kapcsán azt mondta: mind a nyilatkozat mélységét, mind az uniós szankcionálási rendszert elégtelennek tartják.
Májusban az előzetes eredmények szerint 81,8 pontra süllyedt a Reuters és Michigani Egyetem által összeállított amerikai üzleti hangulatot jellemző index. A piaci szereplők előzetesen 84,5 pontra...
A Nissan az utóbbi időkben leginkább kisautóival és crossovereivel próbált hódítani a piacon, ám úgy látszik elérkezettnek látták az időt, hogy a városi apróságok és a hobbiterepesek mellett ismét beszálljanak a kompaktok igencsak kiélezett mezőnyébe, méghozzá a Pulsar néven, jövő héten bemutatkozó típusukkal.
Az Európai Bizottságtól pénteken újabb, mintegy 150 milliárd forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra, és a jövő héten újabb utalás várható; a Miniszterelnökség és az Európai Bizottság sikeres szerdai tárgyalásait követően pedig a kormány kiküldheti az április 15. utáni időszakra vonatkozó számlákat - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.
Kisebb fajta csodát tett a bolíviai Bolivar együttese, amely az argentin bajnok Lanúst búcsúztatva bejutott a Libertadores Kupa elődöntőjébe. A klub 1986 után jutott el újra ilyen magasságokba.
A gyógyszerészszakma presztízsének további erősítését szorgalmazták a Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetői azon a pénteki megbeszélésen, amelyet Orbán Viktorral folytattak a miniszterelnök kormányalakítást megelőző konzultációsorozatának részeként - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
Riasztó mértékben romlott az emberi jogi helyzet Ukrajna keleti részén, ahol egy kormányellenes zendülés van folyamatban, illetve az Oroszországhoz csatolt Krím félszigeten a tatár kisebbséget illetően - állapította meg az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa pénteken, Genfben és Kijevben egyidejűleg nyilvánosságra hozott jelentésében. Reagálásában Moszkva a tárgyilagosság teljes hiányával vádolta meg a…
Az utasszámlálási adatok szerint naponta több mint százezer utas használja a 4-es metrót, ugyanakkor a végleges utazási igény még kis mértékben módosulhat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken azt a férfit, akit a Magyarbánhegyesen történt kettős gyilkossággal gyanúsítanak - tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség.
A moszkvai programot az 1000 Út utazási iroda és a Magyar Turizmus Zrt. moszkvai külképviselete szervezi a debreceni és hajdúszoboszlói önkormányzat, valamint a turisztikai desztináció-menedzsment (TDM) szervezetek közreműködésével.
Idén népszerűek lesznek a színes, mintás bikinik, de a bátrabbak akár neonszínű fürdőruhát is választhatnak, amely szépen kiemeli a barna bőrt. Ne essünk kétségbe, ha véletlenül nem találjuk a fürdőruhánk alsó részét. A neon színű felső nagyon jól mutat egy fekete alsóval, de vigyázzunk, fordítva ez már nem igaz. Az oldalt megkötős alsórészeket sem kell elfelejtenünk, divatosak a trópusi…