A Fidesz-KDNP a védőnői szolgálatot nyilvánítaná hungarikumnak, az MSZP szerint országon belül kellene értékteremtő munkahelyeket létrehozni, hogy ne vándoroljon el a munkaerő, az LMP szerint pedig fenntartható munkahelyek létrehozásában az Uniónak is részt kell vállalnia, foglalta össze az Inforádió.
A keddi kereskedésben sem maradtunk újabb csúcsok nélkül, az S&P 500 és a Dow Jones értéke is rekord magasságba emelkedett, bár a záráskor a napi maximumhoz képest már valamelyest lejjebb volt...
Az amerikai kőolaj- és gázfinomítók a tőzsdén már 2010 óta „húzzák” az energiaszektort: papírjaik 2013-ban 38 százalékot, 2010-től máig 260 százalékot erősödtek. Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája a részvényárak további emelkedését várja, nagyrészt a finomítók relatív költségeit lejjebb szorító bőséges nyersanyag-kitermelésnek köszönhetően. Bár a Brent és a WTI…
A legtöbb vélemény szerint megkönnyíti az álláskeresést, ha van referencialevelünk, de én azt gondolom, kicsit túlértékeli a szerepét a közvélemény, főleg, hogy vannak már modernebb megoldások is, írja JobAngel a HR Blogon.
Finoman szólva sem tudta megfelelően kezelni Didier Deschamps döntését Samir Nasri barátnője, miután a francia válogatott kapitánya kihagyta vb-keretéből a párját. Anara Atanes minősíthetetlen stílusban szidta a szakembert Twitter-oldalán.
Jól teljesített az ipar - csaknem 3 millió forintra várnak a kereskedők az online pénztárgépek miatt - megint olcsóbb lett a tankolás - Nézze meg itt >>
Már 5. alkalommal kerül megrendezésre a Porfolio.hu ingatlanüzemeltetésről és energiahatékonyságról szóló konferenciája, a Portfolio FM 2014, ahol a szakma képviselői az ingatlanok üzemeltetésével,...
A PSA konszern „Back in the Race”, azaz vissza a versenybe néven hirdetett nemrégiben offenzívát a piaci részesedés növelésének érdekében – ennek keretein belül a Peugeot közvetlenül a Volkswagen orra alá kíván borsot törni. Ráadásul nem csupán a modellekkel támad, hanem a tervek szerint az árakkal a németek színvonalára akar kerülni az oroszlános márka.
Létezik az Együtt-PM, mint politikai közösség - mondta az InfoRádiónak az ellenzéki párt társelnöke arra a riporteri felvetésre válaszolva, hogy a Párbeszéd Magyarország Párt vezetői éppen lemondásukat töltik. Szigetvári Viktor szerint a balközép oldal meghatározó ereje akarnak lenni, országgyűlési képviselőjelöltjeik pedig jól szerepeltek.
Összesen több mint 68 ezer pénztárgép után, több mint 2,8 milliárd forint összegben nyújtottak be nyilatkozatot az előleg, illetve vételár állam általi átvállalására a visszavont engedélyű pénztárgépek, illetve az előlegekkel eltűnt vállalkozás miatt pórul járt kereskedők - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.
Európa egyik legjelentősebb bankja, a francia Société Générale Bank május 15-ével csatlakozik a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójához, ezzel a BÉT részvénypiaci kereskedőinek száma 26-ra emelkedik.
6,8 százalék volt az idei első negyedévben a munkanélküliségi ráta az Egyesült Királyságban, ami 2009 februárja óta a legalacsonyabb. Az előző, 2013 negyedik negyedévi időszakhoz képest 0,4...
Welsz Tamás nem koronatanú Simon Gábor ügyében, bissau-guineai útlevélről nem volt szó, a vádhatóságon pedig jelentős bizonyítási teher van- árulta el a szocialista politikus ügyvédje, Nagy István.
Külön kamera követte Iker Casillast a Real Madrid Celta Vigo elleni kínos, 2-0-s vereséggel zárult bajnokiján. A blancók ikonjával láthatóan nincs rendben valami. Zsebre tett kézzel melegített, a kispadon pedig halálra unta magát.
Az InfoRádió elsőként értesült arról, hogy a kórházak adóssága már az első negyedév végére elérte a tavaly júliusi szintet. Az év végén kapott több mint 33 milliárd forintos állami konszolidációt nem érezte meg az intézményrendszer - véli az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Rásky László az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy a legtöbb pénzzel az orvostudományi egyetemek tartoznak a…
Ricardo Hausmann, a Harvard egyetem professzora ? venezuelai exminiszter friss kutatásai alapján határozottan cáfolja, hogy egy-egy ország nyugati típusú demokrácia nélkül is képes tartósan...
Bővíti magyarországi k+f központját a Nokia, amit ma délután egy sajtótájékoztató keretében jelent be a társaság. A hálózati eszközöket gyártó cég egy évvel ezelőtt stratégiai megállapodást kötött a...
A kormány elkezdi a nonprofit közműszolgáltatók kialakítását annak érdekében, hogy a lakossági rezsicsökkentés után megkezdődhessen az ipari rezsicsökkentés - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy szerdai budapesti rendezvényen.
A kormány elkezdi a nonprofit közműszolgáltatók kialakítását annak érdekében, hogy a lakossági rezsicsökkentés után megkezdődhessen az ipari rezsicsökkentés - mondta Németh Lászlóné nemzeti...
Új, az egészségre rendkívül káros és elsősorban a fiatalok körében népszerű, pszichoaktív hatást kifejtő szer jelent meg a magyar feketepiacon: a múlt hónapban 80 fiatalt kellett kórházba vinni a szer fogyasztói közül légzésleállás, eszméletvesztés miatt - mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-nek szerdán.
Több százan fordultak az FBI-hoz egy amerikai pedofil tanár ügyében, aki körülbelül negyven év alatt, négy kontinensen molesztált kisfiúkat úgy, hogy elkábította őket.