Üdvözölni kell azt a tényt, hogy végre nem maradt büntetlenül a társadalom igazságérzetét sértő bűncselekmény - mondta Horváth Attila jogtörténész az MTI-nek annak kapcsán, hogy halmazati büntetésként öt és fél év szabadságvesztésre ítélte a 92 éves Biszku Béla volt állampárti vezetőt a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen kedden.
Megkezdődtek az előkészületek Pócsmegyeren egy magyar-szlovák inkubátorház építésére, a 300 millió forintos beruházás fedezetét a helyi önkormányzat, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Szlovák Kereskedelmi Kamara közös uniós pályázata biztosítja - mondta a Pest megyei község polgármestere az MTI-nek.
Gyúrunk, vazze? Az egész ország megszerette Gálvölgyi János edzőpartnerét, Faragó Andrást, s most is rengetegen drukkolnak neki. Topy ugyanis kórházba került súlyos cukorbetegsége miatt.
A védőnői szolgálat hungarikummá nyilvánítása, az elvándorlás megállítása és a közös uniós iparpolitika megalkotása - egyebek közt ezekről beszéltek tegnap a magyar Európai Parlamenti képviselőjelöltek.
A közmunkásak alig hatoda bízik abban, hogy a közfoglalkoztatás képes növelni az elhelyezkedés esélyeit a munkaerőpiacon, így inkább a közmunkaprogramok tartósságában bíznak. Pedig a nélkülözés körükben is jelentős: a fele nem képes fűteni a lakását, negyedénél pedig már kikapcsoltak valamilyen közműszolgáltatást.
Carl Rove választ követelt arra, miért viselt Hillary Clinton 2012 és 2013 fordulóján olyan szemüveget, amilyet azok szoktak, akik agysérülést szenvedtek.
Háromnapos nemzeti gyászt hirdetett a török miniszterelnök a bányaszerencsétlenség miatt. Az utolsó hírek szerint már kétszázöt halott van, de ez a szám várhatóan még nő majd. Az energiaügyi miniszter szerint valószínűleg a mostani Törökország legsúlyosabb bányaszerencsétlensége.
A nyílt összetűzést eddig kerülték, ám itt a hadüzenet: a TV2 csatába hívta az RTL Klubot. Az előbbi csatorna programigazgatója szerint megmérkőzhetne egymással például Till Attila és Sebestyén Balázs. Az RTL Klub máris visszavágott!
A plázákból és a benzinkutakról kiűzött dohányboltok forgalma sem menti a többi egységet, a dohánykereskedők futnak a pénzük után - írja a Napi Gazdaság. A nagybani dohányforgalmazók és -gyártók jelenleg is tetemes kinnlevőségét tovább növeli a május végi átalakulás
Rohamosan növekszik a készpénz állománya a gazdaságban, illetve ezen belül a húszezres bankjegyek aránya is. Ez alapján akár fel is merülhet egy új bankjegy, praktikusan az 50 ezer forintos...
Politikai vihart kavart az Egyesült Államokban Carl Rove, a két választást megnyerő ifjabbik Bush elnök kampánystratégája azzal, hogy választ követelt arra, miért viselt Hillary Clinton 2012 és 2013 fordulóján olyan szemüveget, amilyet azok szoktak, akik agysérülést szenvedtek.
Több százan fordultak a Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) egy amerikai pedofil tanár ügyében, aki a több mint négy évtizedes, négy kontinensre kiterjedő pályafutása során fiúkat kábított el és molesztált - jelentette be kedden Shauna Dunlap különleges ügynök.
Összesen több mint 68 ezer pénztárgép után, több mint 2,8 milliárd forint összegben nyújtottak be nyilatkozatot az előleg, illetve vételár állam általi átvállalására a visszavont engedélyű pénztárgépek, illetve az előlegekkel eltűnt vállalkozás miatt pórul járt kereskedők - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.
Ötvennégy antidepresszáns tablettát vett be az a volt rendőr, aki tavaly feleségül vette a berettyóújfalui gyilkosság miatt életfogytiglanira ítélt Sápi Andreát. A férfi állítja: így akarta bizonyítani, a neje ártatlan.
Az internet robbanásszerű terjedése kísérő jelenségeként a blogolás, kommentelés egyre inkább beépül a mindennapi médiahasználatba, a különféle bejegyzések hangvétele pedig sok esetben képet ad a lappangó társadalmi feszültségekről is - állítja a témát kutató Kelen András szociológus, közgazdász.
Egytucatnyi, kínai tulajdonúnak vélt gyárat rongáltak meg és fosztottak ki vietnami munkások a zavargásokká fajuló Kína-ellenes tüntetések során Dél-Vietnamban - közölte egy ipari park illetékese szerdán.
A személyi és szólásszabadságot is korlátozhatják a szerződések, melyeket a Szombat esti láz sztárjaival kötött az RTL Klub. Persze, van az a pénz, amiért ezt is vállalják, ez 2,5 millió forint.
Néhányszor a bankok szerint is előfordulhat olyan eset, hogy fizetésnapok környékén címlethiány miatt a készpénzkiadó automaták nem tudják a kívánt készpénzt kiadni - de ez nem általános. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő szerint a pénzintézetek érdeke, hogy azonnal orvosolják a problémát.
A délutáni óráktól a Dunántúlon és a Duna-Tisza-köze nyugati részén sokfelé, északkeleten helyenként 70 km/h fölötti széllökésekre kell számítani. Este a Balaton és a Bakony térségében még ennél is erősebb szél várható.
Biztonságosan földet ért szerda hajnalban az az orosz Szojuz űrkapszula, amellyel a Nemzetközi Űrállomás (ISS) háromfős, orosz-amerikai-japán legénysége tért vissza a Föld körüli pályán eltöltött hat hónapi szolgálat után.