2014. május 13. kedd

máj. 13
9:12
Tajvanon aggasztóan sok a rövidlátó a kisiskolások körében (hirado.hu)
A rövidlátó kisiskolások számának aggasztó növekedésére hívta fel a figyelmet hétfőn Tajpej önkormányzata.
máj. 13
9:12
Nekimegy a 300-as célpontnak az euró? (Portfolio)
Történelmi csúcsra, vagy annak közelébe emelkedtek a nyugati vezető tőzsdék a lassan szokásosnak mondható orosz-ukrán feszültség, illetve a kínai lassulással kapcsolatos félelmek mellett is, mindez...
máj. 13
9:12
Egymilliárd forint a gyerekek készségfejlesztésére (Pénzcentrum)
A cél, hogy minél előbb feltárják a rendellenességeket, és segítsék a családokat....
máj. 13
9:12
MU: Rio Ferdinand is távozik (ATV)
Rio Ferdinand nem kapott szerződéshosszabbítási ajánlatot a Manchester Untitedtól, de nem fejezi be pályafutását, hanem várja az új kihívásokat egy másik egyesületben.
máj. 13
9:12
Sportfogadás: Hogy lesz valakiből tippmester? - interjú steve94-gyel (Agroinform)
Tippjátékokkal kezdte, majd gyakornoknak jelentkezett, immáron pedig a junior tippmesterek között bizonyíthat steve94!
máj. 13
9:14
Az enyhe tél a német energiaszolgáltatónak is fejfájást okozott (Portfolio)
Kedd reggel tette közzé az E.On az első negyedéves gyorsjelentését, melyben a vállalat vegyes számokról számolt be. EBITDA soron alul, míg nettó eredmény soron felülteljesítette az elemzők...
máj. 13
9:14
Karrier: Vidics után Rio Ferdinand is búcsút intett az Old Traffordnak (Agroinform)
A 35 éves középhátvéd nem vonul vissza, folytatni szeretné pályafutását.
máj. 13
9:16
Defláció Magyarországon! (Portfolio)
Áprilisban -0,1 %-os volt az egy évre visszatekintő drágulás - jelentette a KSH. Az elemzők előzetesen 0,2%-os inflációt vártak a márciusi 0,1% után, egyetlen közgazdász várt pont -0,1%-ot. A magyar...
máj. 13
9:24
Mától fokozatosan bevezeti a BKK a hőpapíros bérletet (Infostart)
Mától fokozatos bevezeti a Budapesti Közlekedési Központ az ügyfélszolgálatokon és a jegypénztáraknál a helyszíni, hőpapírra történő jegy- és bérletnyomtatást.
máj. 13
9:24
Rio Ferdinand távozik a Manchester Unitedtől (Blikk)
máj. 13
9:24
Friss hír! 46 éve nem történt ilyen Magyarországon (Adózóna)
Áprilisban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban, míg idén márciushoz képest átlagosan 0,1 százalékos volt az áremelkedés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Magyarországon 1968 óta nem fordult elő Magyarországon, hogy csökkentek a fogyasztói árak.
máj. 13
9:24
A Prezi-alapító 15 éves autója és a logisztikus mibenléte (HR Portál)
Az általános műveltség része történelmi évszámokat ismerni és költők fontos verseit fejből fújni, ám valamiképpen a reáltárgyakat is népszerűbbé, kedveltebbé kellene tenni – így lehetne összefoglalni a Tempus Közalapítvány BeleSTEM néven szervezett konferenciájának témáját. A rövidítés a népszerűsítésre vágyó STEM-szakmák elnevezéséből ered, ami a tudományos, a technológiai, a mérnöktudományi és a…
máj. 13
9:24
Defláció van Magyarországon (ProfitLine)
A KSH ma közzétett adatai alapján áprilisban a fogyasztói árak 0,1%-kal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Elemzők 0,1%-os emelkedésre számítottak. Márciushoz képest árak átlagosan 0,1%-kal emelkedtek. A maginflációs éves összevetésben a szezonálisan kiigazított adatok alapján 2,4%-kal emelkedett, míg havi szinten 0,1%-kal csökkent.
máj. 13
9:26
Állva dolgozunk a jövőben? (HR Portál)
Az már évek óta kutatások és cikkek témája, hogy az ülőmunka hosszú távon kifejezetten káros lehet az egészségre. Nem véletlen, hogy előírás (bár gyakran nem életszerű), hogy a monitor elől óránként tíz percre fel kellene állni, vagy akár ülve tornáztatni az elgémberedett tagokat. De vajon a munkavégzés állva elősegíthetné az egészségmegőrzést?
máj. 13
9:27
Itt a meglepetés, itt a defláció: olcsóbb az élet mint tavaly (Privátbankár)
Áprilisban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. A háztartási energia, a ruházkodási cikkek, az üzemanyagok, a tartós fogyasztási cikkek, valamint az élelmiszerek ára csökkent, mialatt a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak.
máj. 13
9:27
Balzsay büszke bajnok kislányára (BorsOnline)
Élete első versenyén csapatban első, egyéniben ötödik lett Balzsay Hanna. A bokszvilágbajnok Balzsay Károly kislánya nála jóval idősebbekkel indult egy mezőnyben.
máj. 13
9:27
Negyvenezer eurót fizet az Atalanta (Metropol)
Szurkolóinak szektorából egy banánt dobtak be a pályára az AC Milan elleni vasárnapi bajnoki mérkőzésen.
máj. 13
9:27
Eldőlt: távozik a MU védőlegendája (Sport365)
Rio Ferdinand, a Manchester United középső védője bejelentette, hogy az idényt követően a szerződése lejártával elhagyja a klubot.
máj. 13
9:28
1,5 milliárd forintnyi munkát végzett el a TeSzedd (HR Portál)
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség adatai szerint több mint 1800 helyszínen, közel 200 ezer önkéntes mintegy másfél milliárd forint értékű munkát végzett el a szemétgyűjtési akcióban, tudósít a hirado.hu.
máj. 13
9:29
Egész nap kitart az optimizmus a piacokon? (Privátbankár)
Emelkedéssel indult a kereskedés kedden a vezető nyugat-európai tőzsdéken.
máj. 13
9:30
Megindult a forgalom az M2-esen (Kripto Akadémia)
Befejeződött a helyszínelés.
máj. 13
9:30
50 milliárd dollár egy tányéros TV-s cégért? (Portfolio)
Az AT&T előrehaladott tárgyalásokat folytat az amerikai szatelit TV-szolgáltató, a DirecTV megvásárlásáról, a közel 50 milliárd dolláros felvásárlásra akár már heteken belül sor kerülhet. ...
máj. 13
9:30
Kifogásolt pénztárgépek: házkutatás volt a MEKH-nél, két gyanúsított (ATV)
A Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalnál házkutatást tartottak a nyomozók január végén. A hivatal nem függesztette fel a kifogásolt pénztárgépek forgalmazását, bár közben igazságügyi szakértővel vizsgáltatta azokat.
máj. 13
9:30
Kiállítanak az álláskeresők (HR Portál)
Harmadszor rendez SPIRITUSZ címmel kreatív álláskeresők alkotásaiból kiállítást Csongrád megye munkaügyi központja. A tárlaton ezúttal közel harminc alkotó mutatkozik be, mintegy 70 alkotással, a legkülönfélébb műfajokban. A hétfő délután megnyílt kiállítást egészen május 25-ig láthatják majd az a tárlatot - írja a szegedcafe.
máj. 13
9:32
Nőtt az áramimport az első negyedévben (Kripto Akadémia)
Az erőművek beépített kapacitása tavaly óta tovább csökkent.
máj. 13
9:32
Gőzerővel fejleszt és terjeszkedik a Lipóti Pékség (Portfolio)
Több százmillió forintból új technológiát dolgoznak ki...
máj. 13
9:34
Gyanúsítások a pénztárgép-ügyben (Kripto Akadémia)
A rendőrség a gyanúsítottakról nem adott bővebb tájékoztatást.
máj. 13
9:34
Mozgolódik az ukrán, alakul a donyecki hadsereg (Portfolio)
Az ukrán belügyminiszter szerint nem állítják le a terrorellenes hadmûveletet Kelet-Ukrajnában, közben a szakadár donyecki régió vezetõje a minél elõbbi saját hadsereg (és a...
máj. 13
9:36
Kizárhatják Ororszországot a nemzetközi pénzügyekből (Kripto Akadémia)
A Financial Times cikke szerint Putyin válaszút előtt áll.
máj. 13
9:42
Amerikai felderítő repülőgép is kutat az elrabolt diáklányok után (Infostart)
Egy amerikai felderítő repülőgép is részt vesz a Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet által elrabolt diáklányok felkutatásában - közölte hétfőn egy washingtoni kormányilletékes.
máj. 13
9:42
Felgyújtottak egy utasokkal teli buszt Kínában (Blikk)
máj. 13
9:44
Felgyújtottak egy buszt Kínában, sok a súlyos sérült (Infostart)
Felgyújtottak egy menetrend szerint közlekedő buszt Kína déli részén, s a lángoktól sokan megsebesültek. A gyújtogatással egy férfit gyanúsítanak, aki a helyszínen életét vesztette, ő az egyetlen halálos áldozat - közölték kedden a hatóságok.
máj. 13
9:46
Oroszország megfékezésére Svédország és Finnország NATO-tagsága jelenthetne megoldást (Infostart)
Az ukrán válság alakulásának tükrében egyre kevesebben gondolják, hogy az Oroszország elleni gazdasági szankciók vagy fenyegetések bármiféle elrettentő erővel bírnának. Az Európa területét érintő esetleges további orosz agresszió megfékezésére a Nyugatnak hosszú távú megoldást találnia, ezért érdemes fontolóra venni Finnország és Svédország felvételét a NATO-ba - írta elemzésében a Foreign Affairs…
máj. 13
9:48
Hatékony és igazságos Európát akar az LMP (Alternatív Energia)
Az LMP-nek a számonkérhetőség a legfontosabb, amiben az Európai Uniónak is meg kell változnia.
máj. 13
9:48
Felgyújtottak egy buszt Kínában (Metropol)
A gyújtogatással egy férfit gyanúsítanak, aki a helyszínen életét vesztette, ő az egyetlen halálos áldozat.
máj. 13
9:48
Rénszarvasok születtek Nyíregyházán (hirado.hu)
A borjak öt-hat hónapig szopnak majd, de két-három hetes korukban már kóstolgatni kezdik a faleveleket.
máj. 13
9:48
Tovább emelkedett a BTel saját tőkéje (Portfolio)
Áprilisban 53,5 millió forint összegben emelt alaptőkét a Business Telecom Nyrt. (BTel) és ezzel négy hónap alatt majdnem megduplázta a saját tőkéjét, mely így 3,8 milliárd forintra emelkedett. A...
máj. 13
9:48
Bankbetétek helyett állampapírban tartják a pénzt a magyarok (Pénzcentrum)
Egyre többen választják a lakossági állampapírokat a bankbetét helyett....
máj. 13
9:48
Csökkentek a fogyasztói árak (ATV)
Áprilisban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban, míg márciushoz képest átlagosan 0,1 százalék volt az infláció - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
máj. 13
9:50
Sokan töltenek le illegálisan e-könyveket (Alternatív Energia)
A nyomtatott könyvek még mindig sokkal népszerűbbek, mint elektronikus társaik.
máj. 13
9:50
BUX: 18 237,59 pont a nyitáskor (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,51 pontos emelkedéssel, 18 237,59 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest lényegében nem változott.
máj. 13
9:50
Csigaházformájú épületbe költözik a múzeum (Portfolio)
Csigaházformájú és a korábbinál majdnem hatszor nagyobb épületbe költözik Sanghaj városának természettudományi múzeuma, amely kategóriájában a legnagyobb a szárazföldi Kínában - írja az MTI. ...
máj. 13
9:52
Áprilisban csökkentek a fogyasztói árak (Alternatív Energia)
Ugyan csak 0,1 százalékos a változás, ilyesmire mégis 1968 óta nem volt példa Magyarországon.
máj. 13
9:52
Az Airbus megrendelése csökkent, profitja nőtt az első negyedévben (hirado.hu)
Az Airbus Csoport repülőgép-megrendelési állománya csökkent az első negyedévben, de nőtt a profitja éves összevetésben.
máj. 13
9:52
Gyengül a forint a deflációs adatra (Portfolio)
Történelmi csúcsra, vagy annak közelébe emelkedtek a nyugati vezetõ tõzsdék a lassan szokásosnak mondható orosz-ukrán feszültség, illetve a kínai lassulással kapcsolatos félelmek...
máj. 13
9:54
Viharos széllel és nagy záporokkal jönnek a fagyosszentek (hirado.hu)
Szerdára már nyolc megyére adtak ki figyelmeztetést a várható viharos erősségű szél miatt.
máj. 13
9:56
Washington rosszallná a francia hadihajók eladását Moszkvának (hirado.hu)
Az Egyesült Államok megismételte, hogy rosszallná, ha Franciaország eladna két hadihajót Oroszországnak.
máj. 13
9:57
Növekedésben a fapados légitársaságok (HR Portál)
Növekedett az utasok száma Európa legnagyobb diszkont légitársaságainál áprilisban, az előző év azonos időszakához képest.
máj. 13
9:57
Adóoptimalizálás a megtakarításoknál (ProfitLine)
A befektetések után fizetendő adók és járulékok optimalizálásával tovább növelhető a befektetések hozama. Nemcsak azt érdemes tehát megnézni, hogy milyen befektetési eszközökbe helyezzük el megtakarításainkat, de azt is, hogyan lehet mérsékelni az adó- és járulékterheket. Ezzel a megtakarításon elért minden öt forint hozamból nem csak négy, de mind az öt forint a zsebünkben maradhat – tanácsolja…
máj. 13
9:58
EP-választás: javában zajlanak a technikai előkészületek (hirado.hu)
Az első számadatokat csak akkor lehet majd közzé tenni, ha minden tagországban befejeződik a szavazás, a részvételi adatok most is folyamatosan érkeznek majd.

Keresés