2014. május 10. szombat

máj. 10
16:00
Kilenc minisztériummal működhet a harmadik Orbán-kormány (Infostart)
Kilenc minisztériummal működhet a harmadik Orbán-kormány: a parlamentnek szombaton benyújtott előterjesztés szerint minisztériumi rangot kap a Miniszterelnökség, továbbá lesz Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Fejlesztési…
máj. 10
16:00
Ukrán válság - A lengyel államfő keményebb fellépést vár Berlintől (Infostart)
Németországnak nagyobb nyomást kell gyakorolnia Oroszországra az egész Európát fenyegető ukrán válság rendezése céljából - mondta a lengyel államfő egy szombati német lapinterjúban.
máj. 10
16:00
Levélben tudatták a Fener-játékosok: bajnok a csapatuk! - fotó, videó (Sport365)
Érdekes jelenet játszódott le a péntek esti, Fenerbahce - Karabuekspor török bajnoki találkozón.
máj. 10
16:02
Közúti balesetben meghalt tucatnyi ázsiai vendégmunkás Dubajban (Infostart)
Közúti balesetben meghalt 13 ázsiai vendégmunkás szombaton Dubajban, további 16 pedig megsérült - közölte a rendőrség.
máj. 10
16:02
Vb-2014: nem készülnek el időre a repülőterek (Sport365)
Már a stadionok építésekor rengeteg volt a probléma, most pedig kiderült, a vb-helyszínek 12 légikikötőjéből legalább öt bővítése csúszik.
máj. 10
16:04
Forma-1: ismét Hamiltoné a pole pozíció (Sport365)
Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
máj. 10
16:06
Kilenc minisztériummal működhet a harmadik Orbán-kormány (hirado.hu)
Szombaton került a parlament elé az előterjesztés.
máj. 10
16:06
10 ok: ezért nem leszel sohasem gazdag! (Pénzcentrum)
Ha szeretnéd, hogy több pénzed legyen, akkor ezeket mindenképpen érdemes átgondolnod....
máj. 10
16:12
Rejtélyes ufót filmezett az ipari kamera - videóval (BorsOnline)
Senki sem tudja, mi lehet az a gyorsan mozgó fényes tárgy, amely éjszaka egy sötét út felett repült Oroszországban és egy ipari kamera örökítette meg.
máj. 10
16:18
Balog Zoltán: a roma fiataloknak a saját útjukat kell járniuk (Infostart)
A roma fiataloknak meg kell találniuk a saját útjukat, azt kell tenniük, ami a feladatuk, nem pedig olyan példaképeket másolniuk, akikké nem tudnak válni - mondta az emberierőforrás-miniszter a Keresztény Roma Szakkollégiumok éves konferenciáján szombaton Budapesten.
máj. 10
16:20
Ilyen lesz az időjárás (Infostart)
Vasárnap fokozatosan mindenütt beborul az ég, de délen és keleten még néhány órás szűrt napsütésre is számíthatunk. Egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap az ország északi harmadán 16-20, másutt 21-27 fok között alakul, délkeleten lesz a legmelegebb.
máj. 10
16:24
Hajrában szerzett góllal nyert az FTC (Metropol)
A Ferencváros Böde Dániel hajrában szerzett góljával 2-1-re legyőzte a Diósgyőrt.
máj. 10
16:24
Múmiák szénatomjai alapján kiderítették, mit ettek az ókori Egyiptomban (hirado.hu)
Noha korábbi források szerint az ókori egyiptomiak alapvetően vegetáriánusok voltak, azt már az új kutatás állapította meg, hogy milyen arányban fogyasztották a különféle ételeket.
máj. 10
16:24
NB I: Hajrában szerzett góllal nyert az FTC (Agroinform)
A Ferencváros 2-1-re legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati rangadóján.
máj. 10
16:26
Románia magyarázatot vár Rogozin fenyegetőzésére (hirado.hu)
Az orosz miniszterelnök-helyettes azzal fenyegetőzött, hogy "legközelebb TU-160-as típusú hadászati bombázóval utazik" Romániába.
máj. 10
16:28
Posztumusz Lovagkereszttel tüntették ki Méhes Györgyöt (hirado.hu)
A Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett ünnepségen György Attila író Méhes György-nagydíjat, Varga Edgár László költő pedig Méhes György-debütdíjat vehetett át.
máj. 10
16:30
A napokban a pázsitfűfélék pollenje okozhat tüneteket (Infostart)
Az elkövetkező napokban elsősorban a pázsitfűfélék pollenje lehet jelen a levegőben tüneteket okozó közepes, vagy helyenként magas, esetleg nagyon magas koncentrációban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
máj. 10
16:30
Az adóbehajtás javítása nélkül nem csökkenthető Romániában a tb-járulék (ProfitLine)
A román Költségvetési Tanács elnöke szerint júliustól a román kormány csak akkor csökkentheti a társadalombiztosítási járulékokat, ha javul az adóbehajtás.
máj. 10
16:33
Vb 2014: brazil klubcsapattal is játszik az olasz válogatott (Sport365)
Az olasz labdarúgó-válogatott az európai felkészülési találkozók után a Fluminense csapatával játssza utolsó mérkőzését a brazíliai vb előtt.
máj. 10
16:35
NBA: visszavette a pályaelőnyt az Oklahoma City és az Indiana (Sport365)
Nyugaton az Oklahoma City Thunder a Los Angeles Clippers, keleten az Indiana Pacers a Washington Wizards vendégeként diadalmaskodott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának főcsoport-elődöntőjében, így mindkét gárda 2-1-re vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcában.
máj. 10
16:36
Turcsinov: katasztrófa lenne az igenek győzelme a kelet-ukrajnai voksoláson (Infostart)
Katasztrófát jelentene, ha a kelet-ukrajnaiak igennel szavaznának a vasárnapi szeparatista népszavazásokon - közölte Olekszandr Turcsinov ukrán házelnök, ügyvivő államfő szombaton az ukrán állami televízióban.
máj. 10
16:36
Labdarúgó NB I - Hajrában szerzett góllal nyert az FTC (Infostart)
A Ferencváros Böde Dániel hajrában szerzett góljával 2-1-re legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati rangadóján.
máj. 10
16:37
OTP Bank Liga: óriási lépést tett a dobogó felé a Ferencváros (Sport365)
A Ferencváros Böde Dániel hajrában szerzett góljával 2-1-re legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati rangadóján.
máj. 10
16:42
Őrizetbe vették a Pásztor Istvánt leköpő nőt (Alternatív Energia)
A nő ellen nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
máj. 10
16:42
Komorowski keményebb fellépést vár Berlintől (hirado.hu)
Németországnak nagyobb nyomást kell gyakorolnia Oroszországra az egész Európát fenyegető ukrán válság rendezése céljából - mondta a lengyel államfő egy szombati német lapinterjúban.
máj. 10
16:42
„Húsz évig nem volt elég” Lökdösték a kishantosi tüntetőket (ATV)
Egy férfi lökdöste az egyik régi bérlőt és a Greenpeace tüntetőit a helyszínen.
máj. 10
16:44
Végső nyugalomra helyezték Fülöp Valter Zala megyei rendőrfőkapitányt (Alternatív Energia)
máj. 10
16:44
Szanyi: A választás tétje az uniós pénzek újraindítása (hirado.hu)
A MSZP EP-listavezetője Debrecenben járt.
máj. 10
16:44
Medvegyev is gratulált Orbánnak (ATV)
Az orosz és a tunéziai miniszterelnök is gratulált Orbán Viktor kormányfővé választásához - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombaton az MTI-vel.
máj. 10
16:48
Döbbenet: azt állítja a nyugdíjas, elcsábította egy 11 éves (BorsOnline)
Egy 67 éves férfi rendszeresen molesztálta és megerőszakolta szomszédai 11 éves lányát, ám ő azt állítja, hogy nem történt erőszak, hanem a kislány csábította el őt. Ha nem hiszik el a meséjét, és bűnösnek találják, akár 30 év börtönt is kaphat.
máj. 10
16:54
Őrizetbe vettek egy nőt a Pásztor Istvánt ért inzultus ügyében (Infostart)
Őrizetbe vette a rendőrség azt a nőt, aki kedden a budapesti Kossuth Lajos téren leköpte Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét - erősítette meg a HírTV értesülését Bognár Kinga, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szombaton az MTI-nek.
máj. 10
16:54
Lengyelországi vita Putyin részvételéről az auschwitzi évfordulós megemlékezéseken (Infostart)
Lengyelországban közéleti vita bontakozott ki arról, hogy meghívják-e Vlagyimir Putyin orosz elnököt az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadulásának jövő januárban esedékes 70. évfordulójára.
máj. 10
17:00
Semjén egymillió új magyar állampolgárt lát a jövőben (Alternatív Energia)
Nyilas házmesterekre emlékeztette a kereplő. köpködő nő Semjént.
máj. 10
17:00
Egyre népszerűbb az otthoni munkavégzés (hirado.hu)
Minden eddiginél többen csatlakoztak az otthoni munkavégzést népszerűsítő Dolgozz otthonról! naphoz, amelyet ma rendeztek meg.
máj. 10
17:02
Kárpátaljai résztvevők is lesznek a 18. Beregi Ünnepi Héten (hirado.hu)
A programsorozatot május 12. és 18. között rendezik Vásárosnaményban és Csarodán.
máj. 10
17:03
Ökoturisztikai létesítményeket avattak a Keszthelyi-hegységben (ProfitLine)
Több mint 36 millió forint ráfordítással épült kilátót, pihenőházakat és tanösvényeket avatott pénteken a térség erdeit kezelő Bakonyerdő Zrt. a Keszthelyi-hegységben.
máj. 10
17:04
Elutasították a holokauszt-túlélők keresetét Washingtonban (hirado.hu)
Kárpótlást követeltek a magyar államtól, a MÁV-tól és annak jogutódjától azon a címen, hogy nem kaptak jóvátételt az alperesektől a vészkorszakban elszenvedett jogtalanságokért.
máj. 10
17:06
Ráfázott a pécsi szatír (Blikk)
Pécs — Valószínűleg már megbánta a fellebbezést az a pécsi mutogatós szatír, aki soknak találta az első fokon rá kiszabott egy év tíz hónap letöltendő börtönt. M. Kálmánt (34) ugyanis most csütörtökön a másodfokú bíróság már két év hat hónapra küldte rács mögé, mert visszaesőként többször is a nemi szervét mutogatta a baranyai megyeszékhelyen – tudta meg a Vasárnapi Blikk.
máj. 10
17:06
NHL: feltámadt a Rangers, egyenlített a Wild (Sport365)
A New York Rangers meglepően sima, 5-1-es győzelmet aratott a Pittsburgh Penguins otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának keleti főcsoport-elődöntőjében, így 3-2-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.
máj. 10
17:06
Kampány a dél-dunántúli nők elvándorlása ellen (hirado.hu)
A Lépj és maradj! kezdeményezés résztvevői azt remélik, megfelelő szakmai segítséggel a folyamat lelassítható, sőt idővel visszafordítható.
máj. 10
17:08
Pántot varrtak a kismotorra (Blikk)
máj. 10
17:08
Videó: magasról tettek a rajongók Coentraóra, csak CR7 érdekelt mindenkit! (Sport365)
Egészen elképesztő felvételt tett közzé az AS.com. A videón Cristiano Ronaldo és Fabio Coentrao kocsiját állítják meg szurkolók, ám míg előbbit mindenki körülrajongja, utóbbit mintha észre sem vennék!
máj. 10
17:08
Nemzetközi gratulációk (hirado.hu)
Dmitrij Medvegyev levelében azt írta, hazájában a magyar miniszterelnököt az orosz-magyar együttműködés megszilárdításának következetes támogatójaként ismerik.
máj. 10
17:12
EP-választás - Tizenhatezer pártdelegált lesz a szavazatszámláló bizottságok tagja (Infostart)
Tizenhatezer pártdelegált vesz részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában a május 25-ei európai parlamenti (EP-) választáson a Nemzeti Választási Iroda szombati adatai szerint.
máj. 10
17:12
Györgyiék megmentik a Graefl-kastélyt (Blikk)
Kétútköz — Két lelkes magánember és egy település összefogása – néha ennyi is elég ahhoz, hogy valami jó szülessen. Éppen ez történik a Heves megyei Kétútközön, ahol a megye egyik legfontosabb és legromosabb állapotú épülete, a Graefl-kastély menekülhet meg az enyészettől.
máj. 10
17:18
Jön a vihar: ezeken a területeken lehet 90 km/órás szél és jég (hirado.hu)
Vasárnap délutántól a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön heves zivatar is kialakulhat felhőszakadás és jégeső kíséretében.
máj. 10
17:20
Kardeván: Átmeneti az orosz húsbeviteli tiltás (hirado.hu)
Szó sincs arról, hogy az orosz hatóság a Magyarországról származó teljes húsbehozatalt megtiltotta volna, 14 üzem esetében ideiglenes intézkedés történt - közölte.
máj. 10
17:22
Kossuth tér - Orbán: Ébresztőt kell fújnom (hirado.hu)
Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Szájer József a Parlament előtt tartott Fidesz-KDNP nagygyűlésen szólalt fel.
máj. 10
17:24
Megette a kutya a család nyaralásra szánt pénzét (BorsOnline)
A brit család boldogan készülődött a négynapos spanyolországi nyaralásra, amikor egyszer csak szőrén-szálán eltűnt a nyaralásra félretett 400 angol fontjuk, amit a konyhapultra tettek.
máj. 10
17:24
Megkezdték az előre hozott népszavazást Donyeckben (hirado.hu)
A tervezettnél korábban, már pénteken és szombaton megkezdték a függetlenségről szóló referendumot a kelet-ukrajnai megye két szavazókörzetében.

Keresés