2014. április 3. csütörtök

ápr. 3
7:42
Kiderült: Janukovics lövetett a tömegbe! (Kripto Akadémia)
Az ukrán főügyészség vizsgálata jutott erre a megállapításra. Keresik a parancs végrehajtóit is.
ápr. 3
7:42
Éjfélig kell feladni a levélszavazatokat Magyarországon (hirado.hu)
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán levélben szavazhatnak.
ápr. 3
7:42
Brendan Gleeson filmjével ma nyílik a Titanic Filmfesztivál (Metropol)
A fődíjért kilenc alkotás verseng; a közönség öt budapesti helyszínen péntektől láthatja a mustra programján szereplő filmeket.
ápr. 3
7:44
Agyonlőtte társait, majd öngyilkos lett (Kripto Akadémia)
Egy elmeorvosi kezelés alatt álló, Irakot is megjárt katona lövöldözött a Fort Hood-i támaszponton.
ápr. 3
7:44
A forint árfolyama minimálisan mozdult el kora reggelre (hirado.hu)
Csütörtök reggel hétkor egy euró 307,25 forintot ért.
ápr. 3
7:44
Felívelő korszakban a gyerekkönyvek (Metropol)
Az olvasó éppoly fontos egy történetben, mint a szerző – ez a gyerekkönyvnap mottója.
ápr. 3
7:46
Még most is át lehet jelentkezni másik szavazókörbe (Kripto Akadémia)
A korábbi választásoktól eltérően az átjelentkezéssel szavazó választópolgár "viszi magával" a jelöltjeit.
ápr. 3
7:46
Vasárnap is hívható az Új Demokrácia Központ (hirado.hu)
Az elmúlt választásokhoz hasonlóan a demokrácia központhoz telefonon lehet fordulni a választásokkal kapcsolatos kérdésekkel, a gyanús, a választások tisztaságát megkérdőjelezhető esetekkel kapcsolatban.
ápr. 3
7:57
Könyvkiadót vett magának az állam (444.hu)
Az én pénzemből. Az Apáczait. Gőzerővel zajlik a tankönypiac államosítása.
ápr. 3
8:00
Az akció folytatódik, a káosz elmaradt (Privátbankár)
Folytatódik a Lufthansa-pilóták szerdán 0 órakor kezdődött sztrájkja, a német légitársaság szerdán mintegy 900 járatot törölt, a három nap alatt pedig csaknem 3800 járatát nem indítja el.
ápr. 3
8:00
Összeállt Fásyval Varga Viktor (BorsOnline)
Együtt alkot a popbiznisz legújabb és egyben legfurcsább párosa. Fásy Ádámmal kezdett közös munkába Varga Viktor, hogy a bizarul hangzó Betyároperettel sokkolják a lakosságot.
ápr. 3
8:00
Ukrán főügyész: Janukovics adta ki a tűzparancsot (Infostart)
Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő személyesen adott parancsot arra február 20-án, hogy a biztonsági erők nyissanak tüzet a kijevi tüntetőkre - tájékoztatta az UNIAN hírügynökséget az ukrán főügyészség sajtószolgálata Oleh Mahnickij főügyészre hivatkozva.
ápr. 3
8:00
Lövöldözés egy texasi katonai bázison (Metropol)
Négy halottja és 16 sebesültje van a texasi Fort Hood katonai bázison szerdán történt lövöldözésnek: egy katona tüzet nyitott társaira, és önmagával is végzett.
ápr. 3
8:00
A csillagos házakra emlékezünk (Metropol)
Hétfőn volt hetven éve, hogy rendelet született arról: április 5-től minden hat év fölötti zsidónak sárga csillagot kell viselnie a ruházatán.
ápr. 3
8:00
Az uniós tagságnak nincs alternatívája (Kripto Akadémia)
Tabajdi: "az EU már tudja kezelni a gazdasági deficiteket, de még nem tudja kezelni a demokráciadeficiteket."
ápr. 3
8:00
Kocsis Máté: a szocialisták miatt nincs értelme összehívni a rendészeti bizottságot (hirado.hu)
A politikus szerint a legfontosabb kérdés "az egyre szövevényesebb szocialista bűnregényben", hogy honnan voltak Simon Gábor százmilliói.
ápr. 3
8:00
A Skandináv lottó nyerőszámai a 14. héten (Pénzcentrum)
Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 130 millió forint keresi majd gazdáját....
ápr. 3
8:02
Milliókat spórolhatnának meg a kórházak (Privátbankár)
A hazai egészségügyi intézmények energiaköltségeik 10-40 százalékát is megtakaríthatják az üzemeltetés racionalizálásával, illetve megfelelő fejlesztésekkel - derül ki a Dalkia Energia Zrt. magyar kórházi portfóliójának üzemeltetési adataiból.
ápr. 3
8:02
Elsüllyedt egy bárka Nigériában (Metropol)
Legalább nyolc ember meghalt, tizenkettőt pedig sikerült élve kimenteni a vízből azt követően, hogy a nigériai Lagosnál elsüllyedt egy bárka.
ápr. 3
8:02
Visszatér a magyargyűlölő politikus (Kripto Akadémia)
Jan Slota azt fontolgatja, hogy elindul az Európai Parlamenti választáson.
ápr. 3
8:12
Ismét rengett a föld Chilében (ProfitLine)
Nagy erejű földrengés rázta meg ismét szerda éjszaka Chilét: a 7,8-es erősségű földmozgás központja viszonylag kis távolságra volt az egy nappal korábbi 8,2-es fokozatú földmozgás epicentrumától.
ápr. 3
8:12
Bajnokok Ligája: CR7 beállította Messi rekordját - íme a góllövőlista (Sport365)
A Bajnokok Ligája góllövőlistájának állása a negyeddöntők szerdai mérkőzéseit követően.
ápr. 3
8:14
USA piacok - Feljebb araszoltak az indexek, új csúcson zárt az S&P; 500 (ProfitLine)
Mérsékelten tovább erősödtek a vezető amerikai részvénypiacok a vártnál jobb makrogazdasági adatokra adott befektetői reakció eredményeként, amelynek következtében az S&P 500 index új rekord magas szinten zárt.
ápr. 3
8:18
Íme, a jövő családi háza - hét év múlva csak ilyen épülhet (Privátbankár)
A Construma építőipari szakkiállításon 24 cég termékeiből épült fel egy olyan bemutató lakóház, amelyben minden épületenergetikailag fontos elem megfelel a jövő követelményeinek - mondta Kárpáti József, az Öko City bemutató szervezője.
ápr. 3
8:18
Ingatlanügy: egyre nő Rogán Antal lakása (BorsOnline)
Rogán Antal budai lakása cirka 25 millióval ér többet azok után, hogy kiderült: nagyobb az alapterülete, és garázzsal is rendelkezik.
ápr. 3
8:18
Pénteken zárják le a szavazóköri névjegyzékeket (Infostart)
Pénteken 16 órakor lezárul az országgyűlési választáson szavazásra jogosultak névjegyzéke, ezt követően abba senkit - így a vasárnapig lakcímet létesítőket - sem lehet felvenni.
ápr. 3
8:18
A Pentagon újabb tengerészgyalogosokat küld Romániába (Infostart)
Az Egyesült Államok 675 fősre növeli az Európában állomásozó válságkezelő erejét és újabb 175 tengerészgyalogost vezényel Romániába, egy, a Fekete-tengerhez közeli bázisra - közölte a Pentagon.
ápr. 3
8:18
Szalagkorlátnak csapódott - megbénult az M7-es (Alternatív Energia)
ápr. 3
8:18
Az ISS kivételével a NASA felfüggesztette együttműködését a Roszkoszmosszal (hirado.hu)
Jelenleg három orosz, két amerikai és egy japán űrhajós tartózkodik a Nemzetközi Űrállomáson.
ápr. 3
8:18
Eladó az Invitel - Ki veszi meg? (Portfolio)
A TMT Finance információi szerint a Mid Europa Partners magántőke-befektető társaság azt tervezi, hogy eladja a második legnagyobb magyarországi vezetékes távközlési szolgáltatót, az Invitelt,...
ápr. 3
8:18
Bocisimogatás, fagyizás, virágosztás: 3 nap maradt (ATV)
Orbán Viktor nagygyűléseket tart, Mesterházy Attila szegfűt osztogat, Bajnai bocit simogat. Gyurcsány fagyizik, Schiffer sétál. Nézze meg, hogyan kampányolnak a parlamenti bejutásra esélyes pártok vezetői!
ápr. 3
8:20
Magyar céget vesz a Gazprom (Alternatív Energia)
A kiszemelt magyar Kft. is kőolaj-és földgázkitermeléssel foglalkozik.
ápr. 3
8:20
Magyar Nemzet - Milliárdos gyermekvédelmi fejlesztések (hirado.hu)
Az építkezések és felújítások zöme már megkezdődött, és jövő júniusig be is fejeződnek.
ápr. 3
8:20
Leáldozott a betéteknek, jönnek a trónkövetelők (Portfolio)
Az európai részvénypiac az amerikaihoz hasonlóan nagy menetelést tudhat maga mögött, az Allianz vagyonkezelője szerint a szélesebb piacot illetően érdemes óvatosnak lenni, de az egyedi részvények...
ápr. 3
8:20
Schiffer: a kormányváltás valószínűsége a minimumra csökkent (ATV)
Az LMP társelnöke a Népszabadságnak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy ha elúszik a kormányváltás lehetősége, nem a pártját kell hibáztatni, hanem azokat, akik "nem értették meg a 2010-es választások üzenetét".
ápr. 3
8:22
Világjárvány lehet az ebola? (Alternatív Energia)
Az Orvosok Határok Nélkül szervezet munkatársai közölték: ilyen drámai ebolahelyzetet még nem láttak.
ápr. 3
8:22
Vágó: ha így megy tovább, nem lesznek szabad választások a jövőben (ATV)
A választásokat tekintve alkotmányellenes a mai helyzet – erről Vágó István beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
ápr. 3
8:24
Új villanyszámlák áprilistól (Alternatív Energia)
A televízió-előfizetés összege is rajta lesz.
ápr. 3
8:26
Veszélyesek a vasúti átjárók Füred és Alsóörs között (Alternatív Energia)
Késésekre kell számítani a Balatonfüred-Tapolca vasútvonalon.
ápr. 3
8:28
Repedések a sztálinista rezsimben (Alternatív Energia)
A haláltáborokat a rezsim teljes ellenőrzése alatt tartja.
ápr. 3
8:30
Vettünk az oroszoktól három használt helikoptert (444.hu)
Vajon az új flotta beszerzésére előírt 100 milliárdot kinél költjük majd el?
ápr. 3
8:32
Súlyos kólafüggéséről vall Mesterházy Attila (444.hu)
Kóla, érted?
ápr. 3
8:34
Ritkán látni olyan béna photoshopolást, mint a mai Figyelő címlapján (444.hu)
Katasztrófa.
ápr. 3
8:36
Kocsis Máté: nincs értelme összehívni a rendészeti bizottságot (Infostart)
Amíg a szocialisták nem működnek együtt, nincs értelme összehívni a honvédelmi és rendészeti bizottságot - közölte Kocsis Máté, a bizottság fideszes elnöke, aki a nemzetbiztonsági bizottságnak is tagja.
ápr. 3
8:36
Magára gyújtotta a zárkát (Blikk)
ápr. 3
8:36
Babos egyesben búcsúzott Monterreyiben (Metropol)
A magyar teniszezőnő a japán Date-Krumm Kimikótól kapott ki a nyolcaddöntőben.
ápr. 3
8:36
Kiderült, mennyi osztalékot fizetne a MOL (Portfolio)
A MOL közzétette a közgyűlési dokumentumokat a 2014. április 24-én tartandó éves rendes közgyűléssel kapcsolatban, ebből többek között kiderül, hogy a tavalyi év után 60 milliárd forint...
ápr. 3
8:36
Új, divatos munkaruhát kaphatnak a vasutasok (Pénzcentrum)
A tervek szerint 2015-ig átöltözteti dolgozóit a MÁV, a társaság száz önkéntes munkatársával teszteli a ruhadarabokat....
ápr. 3
8:38
Zöld lámpa Klein Dávidnak (Metropol)
Laboratóriumi és terheléses vizsgálaton vett részt a Mount Everest oxigénpalack nélküli megmászására készülő Klein Dávid.
ápr. 3
8:38
Felfüggeszti a lakossági devizahitelezést a Sberbank (Portfolio)
A legnagyobb orosz bank, a Sberbank megszüntette a lakossági devizahitelezést Oroszországban. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint a Magyarországon is érdekelt orosz bank honlapján a...

Keresés