Egy nyolc búvárból álló mentőcsoportnak sikerült bejutnia a dél-koreai vizeken több mint 48 órája elsüllyedt komp belsejébe, és megkezdték az átkutatását - jelentette be a koreai parti őrség pénteken. Közben letartóztatási parancsot adtak ki a hajó kapitánya és a legénység két további tagja ellen.
A múlt hónapban elmarasztalt bankok eleget tesznek a központ bank határozatának, a rájuk kirótt büntetést megfizetik, de továbbra is vitatják a döntés jogosságát, és lesz olyan pénzintézet, amelyik perre megy - írja Napi Gazdaság.
Ebben az évben ötvenmillió forintból gazdálkodik a hamarosan megalakuló Nemzeti Pedagóguskar (NPK), amelynek küldöttgyűlésébe április 20-ig lehet jelölteket állítani - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kőrösiné Merkl Hilda, az NPK előkészítő bizottságának elnöke.
Chelsea Clinton csütörtökön bejelentette, hogy még idén világra fogja hozni leső gyermekét, Bill Clinton volt amerikai elnök valamint Hillary Clinton volt first lady és külügyminiszter unokáját.
Budapest — Több mint hárommilliárd forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap azt a 12 magyar filmet, amely készen, dobozban vár arra, hogy a közönség is láthassa.
Egy lavina elsodort több hegymászót a Mount Everest oldalán; négyen vagy öten eltűntek, mások megsebesültek - jelentette be pénteken a nepáli idegenforgalmi miniszter.
Egy nyolc búvárból álló mentőcsoportnak sikerült bejutnia a dél-koreai vizeken több mint 48 órája elsüllyedt komp belsejébe, és megkezdték az átkutatását - jelentette be a koreai parti őrségre hivatkozva a helyi sajtó pénteken.
Ma aláírják az I-es kohó felújításáról szóló szerződést Dunaújvárosban. A kohónak szeptemberben már működnie kellene, hogy a Dunaferr tartani tudja korábbi vállalásait.
Luxuscikké válhat a csokoládé, miután nagyon megdrágulhat a termék - írja a napi.hu. A portfolio.hu pedig arról számol be, hogy hamarosan érkezik az okos-kontaktlencse.
Oroszországnak súlyosbodó következményekkel kell szembenéznie, ha tovább eszkalálja a helyzetet Ukrajnában - értet egyet a csütörtökön folytatott telefonbeszélgetése során Joe Biden amerikai alelnök és Robert Fico szlovák miniszterelnök.
Még a sokat tapasztalt ellenőröket is meglepte, amit egy Nógrád megyei illegális húsüzemben láttak. Egy férfi ugyanis a koszban, földön tárolt húsokat készített elő a kazánházban, mindezt rozsdás eszközök között. A főzést pedig üstökben oldotta meg az udvaron. Az ellenőrök több mint két tonna terméket foglaltak le, ezeket meg is semmisítették. Közben tovább tart a roham a boltokban a húsvéti…
A Belügyminisztérium cáfolja azokat a lapinformációkat, amelyek szerint elfogyott a pénz a közmunkaprogramokra. Közlésük szerint nőttek a közfoglalkoztatási programokra fordítható források az idei központi költségvetésben.
Csaknem két és fél milliárd forintos beruházással közel 30 százalékkal bővíti kapacitását az utazóbőröndöket gyártó Samsonite Hungária Kft. szekszárdi üzemében.
A vártnál kisebb mértékben nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban - közölte csütörtökön az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma.
Javaslom, hogy még most fóliázza le a számítógépét, vagy tegyen egy nájlont az okostelefonjára, mert mindjárt esni fog. Az ország többi részén olvasók nem érintettek, nekik felhős 17 – 22 fok lesz.
A hiú seggfejek hiú seggfejek, állapította meg egy nagyon fontos új kutatás. Végre megtudhatjuk, mit gondolnak a szegénységről és a társadalmi egyenlőtlenségről azok, akik borzasztóan vonzónak érzik magukat.
Chelsea Clinton csütörtökön bejelentette, hogy még idén világra fogja hozni első gyermekét, Bill Clinton volt amerikai elnök valamint Hillary Clinton volt first lady és külügyminiszter unokáját.
Balálnak már a nyakán volt a hurok, amikor áldozatának édesanyja odalépett hozzá és felpofozta. Ezzel a tettével szimbolikusan megbocsájtott fia gyilkosának, és ami nagyon ritka eset az iráni nyilvános kivégzéseken: elmaradt az akasztás. Pedig a tömeg izgatottan várta a kivégzést, miközben a hóhérok az akasztófa alá taszigálták a férfit.
A kapitány nem volt a kormánynál, még nem tudják, hogy mit csinált. Az eddig kihallgatott tengerészek ellentmondásosan nyilatkoztak a balesetről. Nagyon sok diák eltűnt.
Közel 4 ezer néző, 16 öltöző. Sajtóbejárást tartottak tegnap a Pancho Arénában, ahol elmondták azt is, hogy akkora az érdeklődés az első mérkőzésre, hogy kétszer is megtelt volna a felcsúti stadion.
A cégeknek majdnem háromnegyede ajánlja fel az önkéntes nyugdíjpénztári befizetést a cafeteria keretben, de sokkal kevesebben szorgalmazzák ezt aktívan. Pedig ahogy a dolgok állnak, a mostani fiataloknak muszáj lesz a kezükbe venni a nyugdíjuk sorsát, mert az állam egyre szűkebben szabja majd a juttatást, ha a népesség elöregedése tovább folytatódik - ennek pedig jelenleg semmi nem mond ellent. A…
A múlt hónapban elmarasztalt bankok eleget tesznek a központ bank határozatának, a rájuk kirótt büntetést megfizetik, de továbbra is vitatják a döntés jogosságát, és lesz olyan pénzintézet, amelyik perre megy - írja Napi Gazdaság.
Továbbra is kérdéses, perelnek-e a bankok a számladrágítás miatt rájuk kirótt MNB-bírsággal kapcsolatban. Ugyanakkor a pénzintézetek jelezték: bár nem értenek egyet a határozatokban foglaltakkal, az előírt büntetést befizetik, az ügyfeleknek pedig visszautalják a határozat szerint jogtalanul felszámított összeget.
Európában a hitelezés fellendítése nem tűr halasztást, hiszen fenyeget a defláció, a gazdaság javulása erőtlen. A célt nem is vitatja senki, az eszközökről azonban nincs közmegegyezés. Az Európai Központi Bank és a Bank of England a napokban közös memorandumot intézett az IMF-Világbank közgyűléshez, az adóssággal fedezett értékpapírokat javasolva megoldásnak.
Németországban egyre többen tesznek úgynevezett önfeljelentést adókerülés miatt - senki sem akar a Bayern München elnökével, Uli Hoeness-szel egy cellában hűsölni.
Közzétette első negyedéves számait az Intel nagy riválisa, az AMD is tegnap, az amerikai tőzsdék zárását követően. A chipgyártó bár veszteséges volt, a várakozásokat mégis felül tudta teljesíteni és...
Az elmúlt napok határozott emelkedő trendje után iránytalan kereskedés végén vegyesen zárták a csütörtöki kereskedési napot a vezető amerikai piacok. a szakértők által vártnál is nagyobb mértékben nőtt a feldolgozóipari aktivitás januárban
Pénteken újabb lépéssel közelebb kerülhet a bajnoki cím felé a listavezető Atlético Madrid, amely a 15. Elchét fogadja a spanyol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában.
Egyszerre bőgött fel több mint háromszáz versenyautó motorja a Hockenheimringen, ahol Bende Adrienn és Világi Péter nyitották a sort a Lotus világrekord kísérletén.