Budapest - Megszenvedte a mellműtétet Bátki Bernadett (29)! A szexi modell kénytelen volt újra kés alá feküdni, mivel nemrégiben elszakadt edzés közben az implantátuma, amelyet sürgősen ki kellett cseréltetnie.
A tévécsatorna és a Népszabadság szerkesztősége közösen hirdetett szakpolitikai fórumokat, amelyekre csak a Fidesz-KDNP, az LMP és "a kormányváltó erők" képviselőit kérték fel álláspontjuk kifejtésére.
A magyarok még mindig leginkább a bankfiókban intézik pénzügyiket, ám a fiatalok vevők az olyan digitális megoldásokra, mint a netbank, a mobilbankolás, illetve az okostelefonokra letölthető...
"Jó éjszakát, Malaysian, három hét nulla" - így hangzott a pilótafülkéből a földi légi irányítóknak küldött legutolsó üzenet a malajziai hatóságok által közzétett leirat szerint.
Távollétében folytathatják le az eljárást a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen Horvátországban, ha a bíróság helybenhagyja az ellene felhozott vádakat - mondta el kedden Kresimir Devcic, a zágrábi megyei bíróság szóvivője.
Az NBA korábbi fenegyereke, Dennis Rodman képtelen felnőni. Az 52 éves sztár egy Buenos Aires-i gálán hátborzongatóan csúnyára maszkírozva, nőimitátornak álcázva lépett pályára.
Az ATV akart vitát a Fidesz, az LMP és az ötpárti összefogás jelöltjei között. A választási bizottság és immár a Kúria szerint is ez sérti a választási alapelveket. (MTI)
Folytatni kívánja azt a hatalmas munkát, amelyet elődje, Jean-Marc Ayrault eddig végzett - jelentette ki kedd délután Manuel Valls, Franciaország új kormányfője.
Több száz gyanúsítottat vettek őrizetbe Kenyában 24 óra leforgása alatt a hat halálos áldozattal járó előző napi kettős robbantásos merényletet követően.
Egydolláros éves fizetést kapott 2013-ban Mark Zuckerberg a Facebook cég vezérigazgatója. A jelképes összegű fizetésre való áttéréssel Zuckerberg olyan technológiai vállalkozók nyomdokaiba lépett, mint Steve Jobs, az Apple meg Larry Page, a Google alapítója.
A rendszeres, havi megtakarítás lehetősége mellett a személyes tanácsadás is a nyugdíjbiztosítások mellett szól más megtakarítási termékkel szemben - hangsúlyozza a Portfolio.hu biztosítási...
Az orosz hatóságok április 1-jétől megtiltották a hűtött marhahús bevitelét Ausztráliából és azt tervezik, hogy a fagyasztott marhahús importját is megtiltják.
A fehér és az ázsiai származású gyerekek jóval nagyobb eséllyel lesznek sikeresek az életben az Egyesült Államokban, mint afroamerikai, spanyolajkú vagy indián származású társaik.
Bár kitartóan jó volt ma a hangulat a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon a vegyes fejlett piaci feldolgozóipari beszerzési menedzser index adatok mellett is, a forintot ez már nem tudta...
Meghalt egy motoros, amikor betonszállító teherautónak ütközött a Pest megyei Tinnyét Piliscsabával összekötő úton kedd délután. Az utat lezárták - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
A Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Polus Real Estate társaság javára hozott jogerős ítéletet a Marosvásárhelyi Táblabíróság a kolozsvári Ifjúsági negyed ügyében.
Több mint 30 százalékkal csökkent a vállalatok hosszú lejáratú kötelezettségállománya 2009-hez képest - a vállalkozások nem kértek hitelt, a bankok nem is nagyon adtak volna. Nagy a szórás a kockázatos ügyfelek arányában az egyes bankoknál - keleten könnyebben találunk veszélyes cégeket.
Szörnyű halált halt egy középkorú amerikai férfit, akit élettársa ölt meg. A nő ráadásul brutális eszközt választott a gyilkossághoz, magassarkúval oltotta ki pasija életét.
Rossz szokásaink között akadhat olyan, amely környezetünk számára is zavaró vagy épp idegesítő, de olyan is, ami talán fel sem tűnik senkinek, még mi magunk is csak ritkán vesszük észre.
Az ingatlan.com megvette a kelet-magyarországi régióban erős toplak.hu-t. A portál nem zár be, 2014. április 1-jétől az ingatlan.com üzemelteti- áll a cég közleményében. Mindeközben egyre több...
Dzsihádista merényletre készülő, frissen toborzott amerikai katonát köröz a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a Kansas City-i rendőrség és a katonai hírszerzés - közölte kedden hivatalos forrásokra hivatkozva a Fox News amerikai hírtelevízió.