Az Ukrajnához tartozó Krím félsziget orosz bekebelezése nyomán Lengyelország NATO-csapatok állandó jelenlétére tart igényt a területén - közölte a lengyel külügyminiszter.
Nem véletlen egybeesés, hogy a horvát ügyészség ugyanazon a napon emel vádat Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. vezérigazgatója ellen, amely napon a Mol-INA-ügyről is tárgyal a horvát legfelsőbb bíróság - nyilatkozta a Nova TV-nek hétfő este Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök ügyvédje, Jadranka Slokovic.
Még egyes pártfunkcionáriusok is sokallták az 1956-os forradalom leverése utáni erőszakos túlkapásokat - derült ki a forradalmat követő megtorlások kapcsán háborús bűntettel vádolt 92 éves Biszku Béla nyugdíjas pártvezető perében ismertetett dokumentumokból kedden a Fővárosi Törvényszéken.
Számos újítást, az eddigiektől eltérő műszaki megoldást alkalmaztak a pénteken átadott M4-es metróvonalon. Azt minden érdeklődő láthatta, hogy egyebek mellett merőben más a terek belső kialakítása és...
Áruházból lopott két rúd szalámit egy 18 éves lány. A fiatal menekülni is próbált az étellel, biztonsági őrök kapták el. Gyorsított eljárásban három és hat hónap börtönre ítélték.
Egy férfi életveszélyesen megfenyegetett és ököllel támadt fideszes aktivistákra a fővárosban - közölte a kormánypárt Budapest 5. számú választókerületi szervezete kedden az MTI-vel. A rendőrség közlése szerint a feljelentés megtörtént, az elkövetőt még nem fogták el.
A bankokkal egyeztetve még idén döntenek az új devizahiteles csomagról úgy, hogy 2015-tel megszüntetik az ügyfelek árfolyamkockázatát - mondta a Fidesz kormányzati terveiről Rogán Antal frakcióvezető...
Szíriai célpontok ellen intézett támadást a török nehéztüzérség, miután Szíriából átlőtt gránát eltalált egy mecsetet Güzelyurt településen, súlyosan megsebesítve egy török nőt.
Egy férfi életveszélyesen megfenyegetett és ököllel támadt fideszes aktivistákra a fővárosban - közölte a kormánypárt Budapest 5. számú választókerületi szervezete kedden az MTI-vel. A rendőrség közlése szerint a feljelentés megtörtént, az elkövetőt még nem fogták el.
A Daimler az Oroszország elleni szankciók bevezetését szorgalmazó politikai környezetben is kitart a helyi gyártást előnyben részesítő terjeszkedési stratégiája mellett.
Az importált energia minél nagyobb részét hazai megújuló energiaforrásokkal kell kiváltani - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter kedden Szegeden, a belvárosi geotermikus kaszkádrendszer kiépítéséről szóló sajtótájékoztatón.
Eddig 52 Budapestről induló, vagy oda érkező járatát törölte a német Lufthansa a szerdától péntekig tartó sztrájk miatt - derül ki a légitársaság honlapján kedden olvasható összesítésből.
Talán még nincs vége a befektetési alapokba való pénzáramlásnak. Ha viszont kamatemelésbe kezd a jegybank, "megmozdul" a pénz is - kérdés, hogy hova. Szalma Csaba, aki a Privátbankár.hu díjátadó gáláján az Év Portfóliómenedzsere díjat kapta, azt mondta: érheti még meglepetés a piacokat. Videóinterjú.
Egy eredeti, Lennon által írt levelet árvereztek el a napokban, nagyjából 20 millió forint értékben. Az írásban az egykori Beatles-tag más, legendás zenészekre árulkodik.
Négy-négy csapattal felduzzasztják a vízilabda Európa-bajnokság mezőnyét, így a 2016-os belgrádi kontinensviadalon a férfiaknál már 16, a nőknél pedig 12 nemzeti együttes szerepel majd.
Az ázsiai régió vezető tőzsdéi eltérően teljesítettek kedden azt követően, hogy az HSBC feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexének az értéke zsinórban ötödik hónapja csökkent. Ezzel pedig...
Távollétében folytathatják le az eljárást a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen Horvátországban, ha a bíróság helybenhagyja az ellene felhozott vádakat - mondta el kedden Kresimir Devcic, a zágrábi megyei bíróság szóvivője.
Sokan figyelmeztettek már, milyen veszélyesek az interneten terjedő bátorságpróbák. Most egy tíz év alatti kislány került kórházba, miután egy internetes ivós játék kedvéért vodkát és whiskyt nyakalt be.
A Fidesz szerint Magyarország jobban teljesít a munkanélküliség elleni küzdelemben, mint a Gyurcsány-korszakban és mint más európai országok általában. Ezt a nagyobbik kormánypárt az Eurostat adataira reagálva közölte kedden az MTI-vel.
Márciusban romlani látszik az Egyesült Államok feldolgozóiparában az üzleti aktivitás - legalábbis erre utal a Markit legújabb beszerzésimenedzser-indexe. Cikkünkön éppen dolgozunk, további...
Márciusban a Budapesti Értéktőzsdén a részvények napi átlagforgalma 10,5 milliárd forint volt, ami 9,6 százalékkal magasabb a februárinál és 12,6 százalékos növekedés 2013 azonos hónapjához képest
Határozott élénkülést mutatnak a vállalati saját részvény vásárlások az Egyesült Államokban, éves alapon a válság óta nem látott értékben hajtottak végre ilyen jellegű tranzakciókat. Az S&P 500 cégek...
Jó esély van arra, hogy a takarékszövetkezeti szektor a jövőben az egyik legnagyobb vagy a legnagyobb pénzpiaci szolgáltatóvá váljon Magyarországon - mondta a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. vezérigazgatója kedden Pécsen.
Az MKB Bank mai közgyűlése Sebők Andrást választotta meg a társaság elnök-vezérigazgatójának. A szakember 2001 óta dolgozik az MKB Bankban, mostani kinevezését megelőzően az operációért felelős...
Magyarország részt kíván venni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tervezett ukrajnai monitoring missziójában - közölte Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője kedden az MTI érdeklődésére.
Az arany hosszú távú csökkenő trendje elbizonytalanodott, amit egy fontos technikai szint is megspékel, ami izgalmas kereskedési lehetőséget eredményez. Hol vannak a beszállók az arany grafikonján?...
Nagyszámú ügyfélmegkeresés nyomán a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított több pénzügyi szervezetnél azok panaszkezelési gyakorlatára vonatkozóan. A jegybank három hitelintézet esetében szabott ki bírságot a panaszok késedelmes megválaszolása, a telefonos panasztételi lehetőség időbeli korlátozása és a panaszkezelési szabályzat előírásainak megsértése miatt.