Gyakran riasztják a tűzoltókat háziállatok vagy rossz útra tévedt, vadon élő jószágok megmentéséhez. Leggyakrabban csatornába pottyant kutyusokhoz és fa tetején ragadt cicákhoz hívják segítségül a lánglovagokat, de előfordulnak különleges esetek is.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todtot egyáltalán nem aggasztja, hogy a Forma-1-es versenyzőket manapság extrém diétára fogják annak érdekében, hogy minél könnyebbek legyenek versenyautóikban. Tovább »
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az ATV Egyenes beszéd vendége volt hétfő este, ahol a többi között arról beszélt, hogy a vereség ellenére "történelmileg igaza van”, és személyére szüksége van Magyarországnak.
A baloldali összefogás két kis pártja, a DK és az Együtt-PM is 4-4 képviselői mandátummal rendelkezik, a frakcióalapításhoz pedig ötre lenne szükség. Filippov Gábor,a Magyar Progresszív Intézet elemzője az InfoRádiónak úgy vélte: a függetlenként politizálás nem jelent perspektívát egyik pártnak sem, így most elkezdődik majd az alkudozás.
Az önkormányzat 1 milliárd 596,2 millió forint, százszázalékos arányú pályázati támogatást nyert az 1985-ben bezárt borbányai hulladéklerakó további környezeti szennyezésének megszüntetéséhez, a terület rehabilitálásához.
Átadták az idei Nemzetközi Operadíjakat hétfő este Londonban: a múlt hónapban elhunyt sztárintendáns, Gerard Mortier posztumusz életműdíjat kapott, és Züriché lett a legjobb operaház.
Át kell állítani szervezetüket a sörivóknak: a kocsmai korsók után a boltok polcain is 4 deci lesz a mértékegység - a Heineken legalábbis leszámol egy régi hagyománnyal, és egységesíti (?) az üveges kiszereléseket. Áremelést viszont egyelőre nem tapasztaltunk.
Ismét nem bírták fékezni dühüket a képviselők az ukrán parlament ülésén, ahol ezúttal a Kommunista Párt vezetőjének felszólalása robbantott ki tömegbunyót.
1989. április 8. szombat: A független szervezetek nem látták biztosítottnak a megfelelő párbeszédet az MSZMP-vel, mivel a tárgyalást nem készítették elő megfelelően. Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár telefonon közölte Gro Harlem Bruntland norvég miniszterelnökkel, hogy nem fenyeget nukleáris szennyeződés, a Norvég-tengerben egy nappal korábban elsüllyedt szovjet atomtengeralattjáró miatt.
Egy építkezési területen világháborús aknagránátokat találtak Budapesten a XI. kerületi Barackfa utcában. A környéket 150 méteres sugarú körben lezárták és kiürítették - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-vel.
Mától mind a 19 hazai Auchan áruházban üzemel a nyitott kasszákat jelző lámpa, így a vásárlók könnyebben és gyorsabban megtalálják az éppen üzemelő kasszákat, így még rövidebbek és kiegyenlítettebbek a sorok a pénztáraknál - olvasható az Auchan sajtóközleményében.
A brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli: a világbajnokság közelsége magyarázza, hogy a spanyol sajtóban gyakran kritizálják Neymart.
Nem kell sokáig nélkülözni Bulinegyed Ferit. Vasárnap az Egyetem téren indul a DK EP-kampánya, amin természetesen felszólal Gyurcsány is. A Összefogás-Kormányváltók pártjai már külön indulnak az uniós voksoláson, már nem kell egymásra figyelni, ezért reméljük Feri újra visszatér a harcos-kiabálos … Folytatás
Fantasztikus videót töltött fel az internetre a University of Texas kosárlabdázója, Jordan Larkins, aki a palánknak háttal dobott egy egész pályás kosarat.
Milyen esetekben és milyen időtartamra illeti meg a munkavállalót fizetés nélküli szabadság? Mikor kötelező kiadni a fizetés nélküli szabadságot, és mikor dönthet róla a munkáltató? Összefoglaltuk.
12 év után hagyja az útszélén az XP-t a cég, több frissítés már nem készül rá. Se driverileg, se biztonságilag. A legnépszerűbb operációs rendszertől ezzel a dallal köszönünk el:
A Barackfa utcában talált aknagránát 150 méteres körzetéből kell elhagyni az otthonokat. A 82 milliméteres gránát szovjet gyártmány, mellette egy RPG-40-es kézigránát is volt. (MTI)
Több mint másfélmilliárd forint európai uniós forrásból végzik el Nyíregyháza régi, borbányai hulladéklerakó rekultivációját - közölték a környezetvédelmi beruházás keddi projektnyitó rendezvényén a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
Kiürítik a szegedi gyermekklinika újszülött intenzív osztályát – írja a Délmagyar.hu. A részleget már szombaton lezárták, mert öt csecsemő fertőződött meg klebsiella baktériummal. Ez a baktérium súlyos tüdőgyulladást okozott, amibe az egyik kisbaba belehalt, a többiek állapota stabil.
A horvát kormány szerint meg kell oldani a MOL-lal a problémákat, mivel Horvátország abban érdekelt, hogy az INA sikeresen működjön - írja a Jutarnji list. Stratégiát váltottak a horvátok? A...
Az aránytalan választási rendszert, a fideszes médiafölényt és a bizonytalanok sikertelen mozgósítását teszi felelőssé a kormányváltó összefogás vereségéért Burány Sándor. A baloldali ellenzék kőbányai jelöltje - aki egyébként egyéniben győzni tudott választókerületében – az ATV Startban azt mondta, a kampány során valóban érezhető volt a kormányváltó hangulat, a választás estéjén azonban…
A horvát kormány szerint meg kell oldani a Mollal a problémákat, mivel Horvátország abban érdekelt, hogy az INA sikeresen működjék - írja a Jutarnji list keddi internetes oldala.