A Nemzeti Választási Bizottság elnöke szerint a választópolgároknak vasárnap a tiltott kampányzóna területén - így a szavazóhelyiségekben - is joguk van nyíltan felvállalni pártszimpátiájukat, de a tiltott területen belül aktív kampánytevékenységet nem folytathat senki.
Hét beregi településen kezdik el a csapadékvíz-elvezető hálózat építését és korszerűsítését, a több mint egymilliárd forintos összköltségű, teljes egészében uniós támogatást élvező beruházás alapkövét Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár helyezte el pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jándon.
II. Erzsébet brit uralkodó csütörtökön Rómában járt, és az időbeosztásába belefért egy félórás, személyes jellegű találkozó Ferenc pápával és Giorgio Napolitano olasz államfővel.
Pénz, korrupció, szerelem, menekülés és árulás - Novák Erik fekete humort sem nélkülöző, kíméletlen akcióthrillere, a Fekete leves a Titanic Filmfesztiválon debütált a közönség meleg fogadtatása közepette.
Az orosz külügyi tárca továbbra is levelek kötegeit kapja ukrajnai lakosoktól, akik jogaik megvédését kérik Moszkvától - jelentette ki a külügyi tárca egyik vezetője szombaton.
Valamivel több brit szavazna arra, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja, mint ahányan a kilépésre voksolnának, de a választóknak több mint a negyede még nem döntött erről a kérdésről a BBC szerint.
Pécsen több mint 400 átjelentkezési kérelmet nem vezettek át péntek délután, emiatt az egész országban "vissza kellett tartani" a névjegyzékek zárását - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az utolsó 24 órában több mint 30 ezren jelentkeztek át másik településre, az utolsó két órában tízpercenként 3-4 ezer átjelentkezési kérelem érkezett be online a választási irodához - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szombaton Budapesten.
Van esély az európai életre Magyarországon, és van fedezet a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnek (JESZ) arra az ígéretére, amely szerint négy év alatt 40 százalékkal emelik a béreket - mondta Makay Zsolt, a párt elnöke szombaton Budapesten, a Hajógyári-szigeten tartott kampányzáró nagygyűlésen.
Az új választási törvény 2011-es elfogadása óta először szavazunk az új választási rendszer szerint. Megmaradt a vegyes választási rendszer (vagyis többségi és arányos alapon is számolják a...
A Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) nincs hatásköre arra, hogy vizsgálja a lakcímlétesítésekkel kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat - mondta Patyi András, a testület elnöke szombaton a Nemzeti Választási Központban tartott sajtótájékoztatón.
Einsteinhez hasonlítják a zseniális tudóst, több mint 700 világszerte ünnepelt műszaki találmány kigondolóját, akit Szerbia és Horvátország egyaránt a magáénak vall, és ezért több mint 70 évvel halála után is vitában áll egymással.
"Végre van olyan kormányunk, van olyan miniszterelnökünk, aki ha kell, kimegy Brüsszelbe, "kiáll és megvéd bennünket" - vélte a Fidesz ügyvezető alelnöke.
Az LMP szerint csakis a rájuk leadott szavazatok viszik Magyarországot a megújulás felé és távolítják el az elmúlt huszonöt év harácsolásától, korrupciójától.
Az utolsó 24 órában több mint 30 ezren jelentkeztek át másik településre, az utolsó két órában tízpercenként 3-4 ezer átjelentkezési kérelem érkezett be online a választási irodához - mondta a Nemzeti Választási Iroda vezetője.
E médiumok 16 óráig jelentkezhettek az NVB-nél, ha a május 25-ei európai parlamenti választás kampányidőszakában politikai reklámot kívántak közzétenni. Pénteken a munkaidő végéig egyetlen ilyen bejelentés sem érkezett.
A négyes metróvonal március végi átadásának egyetlen szépséghibája az, hogy a metróállomások mellett nem nyitottak-terveztek P+R autóparkolókat. Így a munkába járók nem tudják reggel letenni autójukat az őrzött parkolókban, hogy aztán tömegközlekedéssel folytatják útjukat.
Nem mondhatnánk, hogy nagy a szimpátia a Marseille szurkolói felől José Anigo vezetőedző felé, aki először bemutatott a csapat ultráinak, majd a hüvelykujját emelte feléjük Jordan Ayew góljánál.
Egy Tango nevű Labrador tanúskodik egy francia bíróságon a gazdájának meggyilkolásával kapcsolatos perben. Egy 27 éves férfit baseball ütővel vertek agyon, a kutyája vele volt a támadásnál. A bíróságon most a vádlottnak fenyegetően kellett ráznia egy baseball ütőt a kutya … Folytatás
Szavazzanak nekünk még négy év bizalmat! - kérte Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton, az országgyűlési választást megelőző napon Debrecenben, a Kossuth téren összegyűlt több ezer ember előtt.
A második helyen kiemelt szerb Ana Ivanovics három játszmában legyőzte a hatodikként rangsorolt szlovák Magdalena Rybarikovát a Monterreyben zajló tenisztorna negyeddöntőjében.
A Nemzeti Választási Bizottság elnöke szerint a választópolgároknak vasárnap a tiltott kampányzóna területén - így a szavazóhelyiségekben - is joguk van nyíltan felvállalni pártszimpátiájukat, de a tiltott területen belül aktív kampánytevékenységet nem folytathat senki.