Két héttel a gyilkosság után, a rendőrségen tudtam meg, hogy Kriszti flörtölt valakivel. Később rájöttem, láttam is a férfit – nyilatkozta a Borsnak Kardos Lajos. A szeptemberben megölt Kardosné Gyurik Krisztina férje beszélt a Borsnak a lelki vívódásról, ami hónapok óta emészti.
A Brent esése ugyan megtorpant a hét második felében, a finomított termékárak jegyzésárai tovább estek, melyre rátett egy lapáttal a forint gyengülése is. Ezek eredője és a szerdai döntés...
Azt már tudjuk, hogy Stohlékat – első fokon – milliós bírságra ítélték. Arról azonban még nem volt szó, mennyibe kerül az úgynevezett elégtételadási nyilatkozat, ami szintén az ítéletben szerepel. Ez sem lesz olcsó…
Ezt eddig nem tudtuk: a csinos színésznő pár perces ismeretség után egy raktárba zárkózott az új szerelmével. Enci azt mondja, nem érdekli, hogy mit szól a világ ahhoz, hogy ő csípte fel a fiút.
Négy éve új magyar csillag tört be a pornóiparba. Esther Bible a szakma élő klasszikusának filmjében tűnt fel, családja mégsem büszke rá. Apja fontos ember, egy Balaton-felvidéki falu polgármestere.
Problémásnak ítélik a kínai rendőrök fegyverhasználattal kapcsolatos ismereteit és felkészültségét, ezért három hónapos országos program keretében kerül sor kiképzésükre - jelentette be a közbiztonsági tárca Pekingben.
Egyéni vállalkozó táskáját ellopták a napi bevétellel és 1 darab készpénzfizetési számlatömbbel, 1 darab nyugtatömbbel, melyben folyamatosan voltak kiállítva számlák illetve nyugták. Rendőrségen feljelentést tett a vállalkozó, eddig nincs eredménye a nyomozásnak. Mi a teendő, be kell-e jelenteni a NAV részére az elveszett tömböket? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia adó- és számviteli tanácsadó…
Hosszan tartó betegség után hunyt el Szabó Gyula, a nemzet színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas művész. A 83 éves színművészt péntek délután budafoki otthonában érte a halál.
Évtizedek óta nem tapasztalt szmog mérhető Dél Angliában, ezzel a hírrel van tele a világsajtó, ám idehaza az idei évben ennek többszörösét is mérték. Putnok veri Londont és Párizst is.
Furcsa, de eddig sem a Lufthansa légitársaság, sem valamelyik hivatalos német szerv nem mondott köszönetet a magyar hősnek, aki társaival megfékezte a München–Budapest járaton pengével túszt ejtő koszovói férfit.
Az új választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány a választást megelőző 50. napon kezdődik és a szavazás napjáig, a voksolás befejezéséig tart.
Ha minden egyes kormánypárti támogató leadja a szavazatát, akkor újra egy erős többség alakulhat és egy erős többség a garanciája annak, hogy folytatni tudjuk azokat a megkezdett kemény vitákat és azt a hosszú kitartó munkát, amit eddig folytattunk - nyilatkozta Kocsis Máté.
Mesterházy Attila biztos a "kormányváltók" vasárnapi győzelmében, erről a baloldali összefogás pártjainak miniszterelnök-jelöltje a Népszabadságnak adott, szombaton megjelent interjújában beszélt.
A hang és a mozgás kapcsolatát vizsgálja a svájci Cod.Act alkotópáros Cycloid-E című kinetikus performatív hanginstallációja, amely péntektől látható a Műcsarnok M0 elnevezésű projektgalériájában.
A fitnesz-világbajnoknő nem aggódik amiatt, hogy mi lesz tökéletesre edzett alakjával a terhessége alatt. Számára most a baba a legfontosabb, így azt sem bánja, ha feljönnek rá a kilók.
A több milliárd eurós nemzetközi segítség ellenére még nem sikerült újjáépíteni a 2009. április 6-i hajnali földrengésben romokba dőlt l'Aquila városát, ahol már pénteken megkezdődött az áldozatokra való visszaemlékezés.
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív államkötvény-besorolását pénteken a Moody's Investors Service, az egyre romló ukrán likviditási és adósságdinamikával indokolva a lépést.
Egy, az ország minden közműszolgáltatása felett rendelkező országos nonprofit közműóriást hozna létre a Fidesz a választási győzelem után – jelentette be a miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Egyszerű, ám forradalmi ötlettel rukkolt elő Müller Tamás: feltalált egy táblagéptartót. Csupán egy szalagból áll, mégis jól rögzíti az eszközt. A LapTape-nek máris számos rajongója van.