Oroszbarát szeparatisták a Donyeck megyei Horlivkában is elfoglalták szerdán a városi önkormányzat és a rendőrség központi épületét - közölte a kelet-ukrajnai városból egy rendőrségi tisztviselő
Veszteséges negyedévet zárt az eBay, aminek nem örültek a befektetők, az árfolyam 4%-ot esett a zárás utáni kereskedésben. A veszteség egy egyszeri, 3 milliárd dolláros adófizetési kötelezettség...
Megérkezett a válasz Norvégiából Lázár Jánosnak, aki azzal vádolta az oslói kormányt, hogy az LMP-t tolják a magyar demokrácia rovására. Vidar Helgesen szerint "ezek igazán meghökkentő vádak, és nem találom igaznak őket".
Európában nem amerikai, hanem európai közgazdaságtanra van szükség, amely újra érzékeli az itteni valóságot - mondta el Csaba László az InfoRádió Aréna című műsorában. A közgazdász arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság nem érzékeny a kamatmozgásokra, nem azért döntenek egy-egy beruházás vagy fejlesztés mellett, mert a kamat alacsony, hanem mert szakpolitikai vagy nagypolitikai okokból úgy…
Háromszázalékos növekedést és 1,9 százalékos költségvetési hiányt vár a magyar kormány 2017-re az Európai Uniónak megküldendő konvergenciaprogram szerint, amelyet szerdán mutatott be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten
Az Európai Uniónak szerda délelőtt elküldött 2014-es konvergenciaprogram 2017-ig tartalmazza a kormány hivatalos prognózisát. A 10 órakor elkezdődött sajtótájékoztatón kevés konkrét információt...
Sneider Tamás magánvádas feljelentést tett Ujhelyi Istvánnal szemben, amiért álláspontja szerint a szocialista politikus több, rágalmazást és becsületsértést kimerítő állítást fogalmazott meg vele szemben
Egy összegben és az eredeti jegybanki határozatban foglalt határidőre visszautalja élő bankszámlával rendelkező ügyfeleinek a felügyelet által jogszerűtlennek ítélt díjakat az MKB.
Bízik 41 esztendős kapusában és sikert remél a Chelsea vezetőedzője, José Mourinho a Bajnokok Ligája elődöntőjének londoni visszavágóján az Atlético Madrid ellen.
Megkezdődött a Fővárosi Közgyűlés ülése, amely dönthet egyebek mellett a BKV refinanszírozási célú hitelfelvételéhez szükséges tulajdonosi kezességvállalásáról.
Áprilisban az eurózónás infláció 0,7 százalékra gyorsulhatott év/év alapon az Eurostat előzetes közlése alapján. Bár egyértelműen jó jel, hogy 0,2 százalékpontos emelkedést látunk, a várakozásoktól...
Befejeződött a légi és az óceán felszínén folytatott kutatás az eltűnt malajziai utasszállító repülőgép után, mostantól gyakorlatilag már csupán az Indiai-óceán mélyén keresik azt - jelentették be az ausztrál hatóságok szerdán.
Most az Air France pilótái fognak sztrájkolni május 3-30. között, írja a vg.hu. Sajátos módon, szakaszosan fog zajlani a sztrájk, aminek következtében a légitársaság járattörlésekre fog kényszerülni.
Háromszázalékos növekedést és 1,9 százalékos költségvetési hiányt vár a magyar kormány 2017-re az Európai Uniónak megküldendő konvergenciaprogram szerint, amelyet szerdán mutatott be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten.
A statisztikai adatok szerint nőtt a foglalkoztatottság, nőttek a keresetek is. Vajon ezzel együtt nőttek-e keresetekhez kapcsolódó adóbevételek is, teszi fel a kérdést a napi.hu a Policy Agenda vizsgálataira hivatkozva.
A dél-koreai hatóságok szerdai közlése szerint a maximálisnak javasolt teher háromszorosa volt azon a kompon, amely két héttel ezelőtt elsüllyedt, mintegy háromszáz ember halálát okozva.
A keddi kamatvágás és az MNB által nyitva hagyott "ajtó" a további vágásokra nem gyengítette, hanem inkább erősítette a forintot, ma pedig további erősödés következett be részben külföldi hatásokra,...
A Párbeszéd Magyarországért (PM) fővárosi képviselőcsoportja a Fővárosi Kormányhivatalhoz fordul, kérve a Fővárosi Közgyűlésben hozott összes szerdai döntés érvénytelenítését.
A Washington 75-69-re győzött a Chicago Bulls vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, így 4-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.
3,1 százalékos GDP-növekedést és 1,9 százalékos költségvetési hiányt vár a magyar kormány 2017-re az Európai Uniónak megküldendő konvergenciaprogram szerint. Megnéztük, hogyan változtak a kormány tervei évről-évre az egyes programok szerint.
Vártnál kisebb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben áprils folyamán, ami továbbra is alátámasztja az övezettel kapcsolatos deflációs félelmeket.
Közel felére csökkent a Royal Dutch Shell olajipari vállalat nettó nyeresége 2014 első negyedévben, miután jelentős veszteséget kellett elkönyvelnie egyes ázsiai és európai finomítóinak értékvesztése miatt.
Nem érvénytelenek a devizahitel szerződések csupán az árfolyamrés alkalmazása miatt az Európai Bíróság döntése alapján. Legalábbis egy konkrét ügyben, a magyar Kásler házaspár ügyében hozott luxemburgi határozatból ez derül ki.