Hat évre csökkentette a másodfokon eljáró bíróság annak a román állampolgárságú férfinek a büntetését, aki három évvel ezelőtt 14 ember halálát okozta az M43-as autópályán.
A Fidesz szerint a jogi feltétel sem adott ahhoz, hogy az LMP kezdeményezésére összehívják az Országgyűlést a földtörvény módosítása miatt, a jogszabály megváltoztatása pedig nem indokolt.
A Fidesz szerint a jogi feltétel sem adott ahhoz, hogy az LMP kezdeményezésére összehívják az Országgyűlést a földtörvény módosítása miatt, a jogszabály megváltoztatása pedig nem indokolt.
Fellebbezést nyújtott be a börtönélményeiről szóló könyv miatt perbe fogott, és első fokon egymilliós pénzbírságra ítélt Stohl András színész és a kötetet jegyző újságíró, Szalai Vivien - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.
Bár csak 2018-ra lesz kész a Vidámpark helyén épülő élménypark, a Holnemvolt parkot tegnap máris megnyitották. A Hullámvasút viszont megállt, Tarlós István főpolgármesterrel a fedélzetén.
Tíz európai uniós tagállam közül Magyarország lakossága szeretne leginkább kimaradni az ukrán válság megoldásából - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.
A rendőrök felszólították a német megszállás áldozatainak emlékműve megépítése ellen tiltakozókat, hogy hagyják el a munkaterületet, ellenkező esetben kényszerintézkedést alkalmaznak.
A Magyar Szakszervezetek Szövetsége szerint az idei május 1-je legfontosabb üzenete az, hogy új irányt kell adni Európának a válság és a megszorítások politikája után.
A Magyar Államkincstár (MÁK) a május elejei szünnapok miatt már április végén átutalja a családtámogatások és a bérek kifizetéséhez szükséges fedezetet, hogy mindenki a szokásos időben megkaphassa a fizetését és a járandóságát - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Megkezdődött a magyar fejlesztésű CashCube on-line pénztárgép-család három típusának összeszerelése a Tekinvest Holding Kft. és az LA Pénztárgép Kft. közös, ezer négyzetméteres új budaörsi gyártócsarnokában.
A monetáris tanács keddi kamatdöntő üléséről kiadott közlemény nem utal egyértelműen a kamatcsökkentési ciklus végére. "A Monetáris Tanács az irányadó kamat változtatásának irányáról és mértékéről mindenkor a makrogazdasági kilátások és a kockázati megítélés alakulásának átfogó értékelése alapján hozza meg döntését" - olvasható az MNB honlapján megjelent szövegben.
Oroszország állami óriáskonszernje, a Gazprom erős figyelmeztetést intézett Európához: Ha tovább eszkalálódik a gázárvita Ukrajnával, az az európai ellátást is veszélybe sodorhatja. Lehet, hogy az ukránok, lehet, hogy az oroszok fogják elzárni a csapot, de bíróság elé is mehetnek.
Megkezdődött a magyar fejlesztésű CashCube on-line pénztárgép-család három típusának összeszerelése a Tekinvest Holding Kft. és az LA Pénztárgép Kft. közös, ezer négyzetméteres új budaörsi gyártócsarnokában.
Provokációnak nevezte a német kormány emberi jogi megbízottja, hogy Gerhrad Schröder volt kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnök társaságában ünnepelte a 70. születésnapját.
Fellebbezést nyújtott be a börtönélményeiről szóló könyv miatt perbe fogott és első fokon egymilliós pénzbírságra ítélt Stohl András színész és a kötetet jegyző újságíró, Szalai Vivien - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.
Hat és félről hét és fél évre súlyosította a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a rendőrnek a fegyházbüntetését, aki négy évvel ezelőtt kirabolt egy takarékszövetkezeti fiókot a Baranya megyei Görcsönyben.
A Raiffeisen marad ugyan Magyarországon, de amíg ilyen bizonytalan a helyzet, addig csak szűk körben fog tevékenykedni. Európa nagy mértékben függ az orosz energiaszállításoktól, nem eszkalálódhat tovább a helyzet. Az orbáni út károkat okozna szomszédainknak. Az euró gyengülni fog – állítja a volt Raiffeisen-vezér.
Mind az Európai Unió, mind a tíz éve csatlakozott országok szempontjából alapvetően pozitívnak értékelték a 2004-es uniós bővítés hatását a Magyarország EU-csatlakozásának 10. évfordulója alkalmából Budapesten rendezett nemzetközi konferencia második napján, kedden felszólaló uniós tisztviselők, egykori főtárgyalók és szakértők. Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a belső integrációs…
Megkezdte a bogyós gyümölcsök termesztési támogatásának átutalását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - közölte az MVH kedden az MTI-vel.
Megkezdődött a magyar fejlesztésű CashCube online-pénztárgép-család három típusának összeszerelése a Tekinvest Holding Kft. és az LA Pénztárgép Kft. új budaörsi gyártócsarnokában.
Ennivaló fotót készített egy ismert dél-amerikai televíziós személyiség, Adrian Magnoli Cristiano Ronaldo és Luka Modric fiáról. A kis CR Junior és Ivano a hétvégi bajnoki előtt álltak össze egy fénykép erejéig.
Giorgio Napolitano olasz államfőt önkényes uralkodónak nevezte, Beppe Grillót, az olaszországi 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezérét Hitlerhez hasonlította, Angela Merkel német kancellárt pedig ismét Helmut Kohllal helyettesítené Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő, aki kedden saját televíziócsatornáján nyilatkozott.
Bár az Egyesült Államok és az Európai Unió újabb büntető intézkedései várhatóak voltak, hosszú távon komoly károkat okozhatnak az orosz gazdaságnak - összegezte kedden a Kommerszant című napilap orosz és külföldi szakértők véleményét.
Giorgio Napolitanót önkényeskedő uralkodónak nevezte, Beppe Grillót Hitlerhez hasonlította, Angela Merkelt pedig ismét Helmut Kohllal helyettesítené a volt olasz kormányfő.
A bíróság elrendelte a józsefvárosi piac kiürítésének hatósági kikényszerítését – erősítette meg az atv.hu információit a MÁV Zrt. A végrehajtásnál az esetleges fellebbezést sem kell megvárnia a vasúttársaságnak.
Erdő Péter bíboros áldja meg szerda este a budapesti Szent István-bazilika Szent II. János Pál pápa kápolnáját. A plébánia épületében lévő multifunkcionális termet az elmúlt hetekben alakították át kápolnává a zarándokok jobb kiszolgálása végett - közölte a bazilika plébánosa.