Egy torokfertőzés vált majdnem végzetessé egy szőke kislány számára. Az ötéves Ava egy allergiás reakció miatt négy szívinfarktust szenvedett el háromnegyed órán belül, de túlélte.
Tavaly közel tízezer esetben keresték meg az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központot (OBDK) valamilyen panasszal, észrevétellel, a megkeresések többsége a kórházi ellátást érintette - mondta el Novák Krisztina, az OBDK főigazgatója egy csütörtöki konferencián Budapesten.
Az egyre csak fokozódó orosz-ukrán feszültség ma délelõtt már éreztetni kezdte hatását a régiós devizák piacán és ezzel összefüggésben a forint is mérsékelt gyengülést szenvedett. A nemzetközi...
A családok megerősítését célzó intézkedések az idősek érdekét is szolgálják - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.
21 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a MAX-IMMUN Rák- és Immunkutató Kft-t, mert jogszerűtlenül népszerűsítette a gyógygomba kivonatokat tartalmazó étrend-kiegészítőit.
Az orosz államfő azzal fenyegette meg a kijevi döntéshozókat, hogy következményei lesznek az "ukrán nép elleni akciónak", és azok érinteni fogják az orosz-ukrán állami kapcsolatokat is. Vlagyimir Putyin egy szentpétervári sajtófórumon csütörtökön a kelet-ukrajnai terrorellenes műveleteket komoly bűncselekménynek, a kijevi hatalmat pedig juntának nevezte.
Ha a Magyar Nemzeti Banknak a finanszírozási rendszert érintő csütörtökön bejelentett változtatásai nyomán nagy lesz a bankok kereslete a forint állampapírok iránt, akkor a második félévben nagy valószínűséggel már nem lesz szükség újabb devizakötvény-kibocsátásra, mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.
David Moyes menesztése után a Manchester Unitednél természetesen már több nagy név is a kalapba került, többek között Louis van Gaalé, aki azonban nemcsak náluk és a Tottenham Hotspurnél van képben, legalábbis a Goal.com információi szerint.
Hadgyakorlat kezdődött a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban, válaszul az ottani helyzet kiéleződésére - jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter csütörtökön.
Bár az amerikai technológiai szektorból érkező jó gyorsjelentéseknek köszönhetően optimista hangulatban indult a kereskedés a részvénypiacokon, a nap második felében az újabb orosz-ukrán hírek...
Egy hónapja még nem volt megerősítve, viszont már akkor rebesgették a piacon, hogy a Sanoma magyar portfólióját a Central-Fund vásárolhatja meg, ma viszont a hivatalos közlemény is megérkezett. A...
Minden Györgynek boldog névnapot kívánok! A 80 éves Akihito császár és az amerikai elnök a tokiói Imperial Palace-ban, egy állami vacsorán kortyolgatott közösen a pözsgőből.
A fenntartható fejlődés gyermekeink sorsát és jövőjét határozza meg, ennek biztosítása nemcsak politikai, hanem erkölcsi kötelesség is - hangoztatta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten, a Parlamentben megrendezett háromnapos nemzetközi konferencián.
A Magyar Nemzeti Bank intézkedéscsomagjának ma reggeli bejelentésére eséssel reagált a forint, majd a nemzetközi befektetői hangulat javulásának hatására kezdett megnyugodni. Délután azonban...
A külügyi tárca parlamenti államtitkára szerint az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése által a közelmúltban elfogadott Kalmár-jelentés kibővíti a magyar diplomácia mozgásterét a kisebbségvédelem területén.
Komoly mértékben nőtt márciusban a tartós fogyasztási cikkeket gyártó amerikai üzemekhez beérkezett megrendelések száma - derült ki az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtöki közléséből.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) tervei között szerepel többek között az a költségkímélő megoldás, hogy a jövőben az egymástól földrajzilag távol eső bíróságok között az esetleges tanúmeghallgatásokat videokonferencia keretében tartsák - mondta Handó Tünde, az OBH elnöke csütörtökön a Szolnoki Törvényszék összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón.
Még csak 19 éves a brit Stephen Sutton, de már búcsúzik az élettől. A gyógyíthatatlan rákbeteg fiú bakancslistát írt magának a halála előtt teljesítendő vágyairól, és most nagyon boldog, mert a legfontosabb kívánsága is teljesült.
A Párbeszéd Magyarországért (PM) felszólítja a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet (NFA), hogy azonnal vonja vissza a biztonsági őröket a kishantosi földekről.
A közfoglalkoztatás folytatódik, sőt a kormány a tavalyinál négymilliárddal többet, összesen 184 milliárd forintot fordít rá - kommentálta a Fidesz az MSZP alelnökének csütörtöki szavait.
Ukrajnát ma külföldi katonai beavatkozás vagy polgárháború, esetleg mindkettő egyszerre fenyegeti - vélekedett Milos Zeman cseh államfő csütörtökön Prágában, amikor megnyitotta az Európai Unió keleti partnerségi programja elindításának 5. évfordulója alkalmából megrendezett konferenciát.
Tartalmában és hatásában is komplex intézkedéscsomagot jelentett be ma reggel a Magyar Nemzeti Bank, amely több legyet üt egy csapásra . A fő célt, az állam külső pénzügyi sérülékenységének...
Az Együtt-PM az Ab-hez fordul a győzteskompenzáció miatt - közölte a szövetség. Azt írták, a beadvánnyal nem megkérdőjelezni kívánják az országgyűlési választások eredményét, hanem a szavazategyenlőség jogelvének érvényesítését szeretnék elérni.
"A könyv trónja megingathatatlan" - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtöki megnyitóján a budapesti Millenárison.
Gúr Nándor, a szocialista párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján választási közfoglalkoztatásnak nevezte a téli közfoglalkoztatás rendszerét.
A közfoglalkoztatás folytatódik, sőt a kormány a tavalyinál négymilliárddal többet, összesen 184 milliárd forintot fordít rá - kommentálta a Fidesz az MSZP alelnökének csütörtöki szavait.
Mind a beruházási hajlandóság, mind a jövőbe vetett bizalom nagymértékben javult tavalyhoz képest a hazai kis- és középvállalkozások körében – derül ki a Budapest Bank anyavállalata, a GE Capital kutatásából. Idén 30 százalékkal több beruházást terveznek a magyar cégek, főként az üzemi berendezések megújítása, illetve cseréje várható. 2012 óta először pozitív a hazai vállalkozói szféra jövőképe.
Jelentősen csökkent a General Motors amerikai autógyártó nyeresége 2014 első negyedévében, ugyanakkor nőtt a bevétele. Az elmúlt hónapokban bejelentett autóvisszahívások rontottak a gyártó eredményén.
Bővülhet a digitális földfelszíni vétellel fogható tévécsatornák köre, miután az Antenna Hungária (AH) nyáron fejleszteni fogja ezen hálózatokat. Emiatt néhány órás technikai leállás várható májusban az egyes telephelyeken - tájékoztatta az AH csütörtökön az MTI-t.
Megjelent a spanyol válogatott hivatalos vb-dala, amely a Buena Energia, azaz jó energia címre hallgat és a Maldita Nerea nevű együttes jegyzi. A dal klipjében Xavi ül a dobok mögött, de feltűnik Diego Costa is a kongáknál.