A kijevi parlament kedden jóváhagyta, hogy közös hadgyakorlatokat tartsanak a NATO- és az EU-tagállamok erőivel idén május és október között Ukrajna területén, valamint a Fekete-tengeren.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár megerősítette, hogy Magyarország aláírta Oroszországgal a paksi bővítéssel kapcsolatos orosz állami hitelnyújtásra vonatkozó megállapodást.
Roderick Duchatelet, az Újpest FC elnök-tulajdonosa egy nagyobb összeget helyezett letétbe a klubot korábban működtető Újpest FC Kft. számláján, így vált lehetővé, hogy az indulási jogot átvihesse egy új cégbe, a csapat jövője pedig hosszú távra biztosítva legyen.
Azt mondta, hogy a paksi bővítésről kötött egyezményt majd az új parlament szavazza meg. Pedig azt Áder János már ki is hirdette. Az államtitkár hibázott, mondták munkatársai.
Egyre több cég foglalkozik avval, hogy Magyarországra költözteti korábban máshol ellátott munkaköreinek egy részét. A regionális központok fejlődéséhez és hosszabb távon történő sikeres működéséhez több lényeges HR kihívást is le kell küzdeni, miközben a munkahelyek importja több korosztály számára is esélyt jelenthet - olvasható a Job Kft. sajtóközleményében.
Újra sajátos módon ünnepelte kedvenc csapata, a Napoli sikerét Marika Fruscio. Az olasz műsorvezető-modell újra ledobta ruháit és fürdőkádjában ejtőzve élvezte a siker ízét, ezt pedig Facebook-oldalára videó formájában is feltöltötte.
Lazítanak a zöldkártya megszerzésének rendkívül szigorú szabályozásán Kínában, hogy több tehetséges külföldi munkaerőt vonzzanak az országba, jelentette a központi televízió. A jövőben tudósok, posztdoktori diplomások és vállalatvezetők, illetve díjnyertes művészek és kiemelkedő sportolók telepedhetnek le könnyebben. (MTI)
Egy hátrafelé sétáló férfi kilencórás tokiói túráját közvetítette hétfőn az egyik francia tévécsatorna slow tévéprogramja, amely koncepciója szerint eredeti hosszúságában tudósít különféle jelenségekről, eseményekről.
A korábbinál több adóbevétellel 2,2 százalék volt a hiány tavaly - aláírták a paksi hitelről szóló megállapodást - vádat emeltek Hernádi Zsolt ellen - újabb jó hírt kapott az OTP - Nézze meg itt >>
Gyűlölködő feliratokat fújtak vandálok egy római katolikus kolostor falaira kedden Izraelben, s kiszúrták a környéken parkoló autók kerekeit - jelentették rendvédelmi források.
Ukrajna állítólagos föderalizációjával Moszkva valójában az ország feldarabolását akarja elérni - írta szerkesztőségi cikkében a Financial Times (FT) európai kiadása kedden.
Az európai alapkezelők a márciusi visszajelzések alapján csökkentették a kockázati kitettségüket, a Reuters által készített felmérés szerint a részvényarányt az intézményi befektetők csökkentették a...
Az Amerikai Egyesült Államok 1600 főre bővítené katonai jelenlétét a Fekete-tenger partján lévő Mihail Kogalniceanu légi támaszponton, és ehhez kérte Románia hozzájárulását - közölte kedden a Mediafax hírügynökség.
Az eredetileg tervezettnél közel 150 milliárd forinttal lett jobb a 2013-as költségvetés egyenlege. Így utólag könnyen azt mondhatnánk, hogy a tavalyi évközi adóemelések feleslegesek voltak. De akkor...
A kanadai-román vegyesvállalat több mint 15 éve akar ciántechnológiás aranybányát nyitni, de nem kapta meg az ehhez szükséges valamennyi hatósági engedélyt.
Fontos, hogy az ország nagy agrárhagyományokkal rendelkező részei se maradjanak ki az újraiparosításból - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter az Ábrahám és Társa. Kft. új üzemcsarnokának átadásán kedden Túrkevén.
Kína sohasem fogja elfogadni a Fülöp-szigetek által egyoldalúan kezdeményezett nemzetközi döntőbíróság illetékességét a dél-kínai-tengeri területi vitákban, és sohasem fog az eljárásban részt venni - ezt a kínai vezető pártlap, a Zsenmin Zsipao fogalmazta meg keddi kommentárjában.
A JATO Dynamics legfrissebb márciusi új autó forgalomba-helyezési összesítése szerint 2014. március hónapban összesen 6208 darab új személygépkocsi, valamint 1228 darab 3,5 tonna összsúlyt nem meghaladó kishaszon-gépjármű került forgalomba.
Valószínűleg a világtörténelem legnagyobb csalását próbálta meg véghez vinni egy holland és egy amerikai férfi a Vatikánban. Bármilyen hihetetlen: szabadlábon védekezhetnek.
Moszkva - Oroszország és Magyarország aláírta a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű állami hitelnyújtásról szóló kormányközi megállapodást - közölte a Vedomosztyi című orosz napilap kedden.
A Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint felül kellene vizsgálni Magyarország NATO-tagságát. Vona Gábor pártelnök az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről. A teljes beszélgetést ma este hat órától hallgathatják meg.
Felmondta az orosz fekete-tengeri hadiflotta Krím félszigeti állomásoztatásáról Ukrajnával kötött szerződéseket keddi, rendkívüli ülésén az orosz parlament felsőháza.
Rusztam Minnyihanov az orosz államfőtől egyebek között azt kérte, hogy Moszkva terjessze ki a márciusban Oroszországhoz csatolt félsziget tatár lakosságára a represszió sújtotta népek rehabilitációjára vonatkozó orosz törvényt. Elmondta, hogy a krími nemzeti kisebbség vezetői találkozni szeretnének Putyinnal.
Nagyszámú ügyfélmegkeresés nyomán a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított több pénzügyi szervezetnél azok panaszkezelési gyakorlatára vonatkozóan. A jegybank három hitelintézet...