Fejér megyében tavaly jelentősen, mintegy 39,4 milliárd forinttal (20 százalékkal) több nettó adóbevétel keletkezett, mint 2012-ben - jelentették be pénteken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli és Fejér megyei szervezetének közös székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
Tíz szülész-nőgyógyászt ítélt a bíróság börtönbüntetésre és pénzbírságra, mert hálapénzt kértek. Kiderült, hogy az eljárás közérdekű bejelentésre indult el. A nyomozás során konkrét összegekre, az ún. "kiskasszarendszer" működésére is fény derült. Sőt, az is kiderül a nyomozásból, hogyan vették rá a szülőket arra, hogy fizessenek.
A címvédő és listavezető Bayern München az ötödik helyezett Wolfsburg vendége lesz a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában, s ha győz, klub- és egyben országos rekordokat állít fel, illetve be.
Az ukrán kérésnek megfelelően pénteken továbbindult az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Ukrajnába küldött missziója, és más ellenőrzési pontoknál próbál bejutni a Krím félsziget belsejébe - tájékoztatta a misszió vezetője, Ács Gábor pénteken az MTI-t.
A reptéri vámmentes boltokban kapható termékekből össze lehetne rakni egy pokolgépet - erre jött rá egy angol újságíró, aki részletes leírást is közölt minderről.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat előre kitervelt akciója volt, hogy februárban, a kijevi tüntetések csúcspontján mesterlövészek lőttek agyon tüntetőket és rendőröket egyaránt - állítotja a Haza (Batykivcsina) párt parlamenti képviselője.
Az elmúlt időszak vártnál rosszabb adatait követően változás látszik az Egyesült Államok munkaerő-piaci statisztikáiban, tehát a Fed álláspontjával összhangban átmeneti gyengeségről volt szó....
Januárban minimálisan nőtt az amerikai külkereskedelmi hiány. A kereskedelmi tárca adatai szerint az év első hónapjában 39,1 milliárd dolláros volt a deficit, 100 millióval magasabb, mint tavaly...
A tegnapi visszafogott optimizmusban a vezető amerikai indexek vegyesen teljesítettek. Az S&P 500-nak azonban 0,2 százalékos emelkedés is elég volt ahhoz, hogy új zárócsúcsot állítson be. Az ázsiai...
A Templeton nagyobb kötvénypozíciót épített ki Ukrajnában, és a részvénypiacon is viszonylag aktívak voltak, ilyen módon korántsem mindegy számukra, hogy az ország a káoszból miként tud kikerülni....
A reggeli stabil, 308,5 körüli kezdés után kora délutánig mérsékelt forintgyengülés bontakozott ki, noha dél körül újra javult a nemzetközi befektetői hangulat a folytatódó orosz-amerikai „...
Tíz szülész-nőgyógyászt ítélt a Fővárosi Törvényszék pénteken első fokon, nem jogerősen 1,5 és 2,4 millió forint közötti pénzbüntetésre, mert hálapénzt kértek szülés levezetéséért, ami vesztegetésnek minősül.
Németországban 2013-ban az egy évvel korábbihoz képest 26,3 százalékkal növekedett a külföldi állampolgárok adatbázisában (AZR) nyilvántartott magyar állampolgárok száma, ami az egyik legnagyobb mértékű növekedés az adatbázisban szereplő valamennyi országot tekintve.
A nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban február folyamán a várakozásoknál nagyobb mértékben, 175.000 fővel emelkedett, ugyanakkor a munkanélküliségi ráta 6,6 százalékról 6,7 százalékra emelkedett az amerikai munkaügyi minisztérium ma közzétett adatai alapján.
Az izraeli diplomaták sztrájkja miatt Ferenc pápa kénytelen volt lemondani májusra tervezett látogatását – állítja a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli napilap hírportálja pénteken.
A német hadsereg tegnap átvette az utolsó példányát annak a tizenkét Tiger UHT harci helikopternek, amelyeket az afganisztáni missziók teljesítésére, a földi csapatok támogatására, konvojok védelmére és felderítő feladatok végrehajtására módosított az Airbus Helicopters - olvasható az Airbus sajtóközleményében.
Az 1980-as évek végén, a határok megnyílása után magyarok tíz- és százezrei keltek útra, hogy olyan fogyasztási cikkekre tegyenek szert, amik itthon még nem, vagy csak nagyon drágán voltak elérhetők....
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Infineon Technologies Cegléd Kft., a Digiterm Kft. és a Distinction Kft. képviselőinek adta át a Díj a sikeres vállalkozásokért februári elismeréseket pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium budapesti székházában.
Észak-Kínában felrobbant egy vegyi üzem, amelynek szolgálatban lévő 13 munkásából egyet holtan találtak meg, 12 társát még keresik a mentők a romok alatt - jelentette a kínai média pénteken.
Pert indított a fiát kezelő kórház ellen egy brit asszony. A nő majdnem elvesztette gyerekét, mert az orvosok kétszer is hibáztak és nem vették észre a srác agydaganatát.
Másfél milliótól 2,4 millió forintig büntette sorra a bíróság azt a 10 fővárosi szülész-nőgyógyászt, akik a kórházban külön pénzt kértek el a terhes kismamáktól a szülésért. Valamennyien az Állami Egészségügyi Központ alkalmazásában a Szülészeti- Nőgyógyászati és Koraszülött Osztályán dolgoztak.
A korábbi világelső Lleyton Hewitt három szettben legyőzte Matthew Ebdent az Indian Wellsben zajló tenisztornán, s ezzel egy sikerre került attól, hogy profi pályafutása 600. győzelmét arassa.
Pénzmosás miatt hat év börtönbüntetésre ítélte egy hongkongi bíróság Carson Yeungot, az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Birmingham City tulajdonosát.
Nyilvántartásba vette az fennmaradó két nemzetiségi listát, a szlovént és a görögöt péntek délutáni ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az áprilisi választásra így az összes, 13 nemzetiség országos listáját nyilvántartásba vette az NVB.
A T-Systems Magyarország nyerte el az Energiatudatos Vállalat címet, amelyet a cég az energiafelhasználás optimalizálását célzó és az adatközponti működés energiamenedzsmentjét javító vállalások...
Dr. Somogyi Andrea, pszichiáter arra hívja fel a figyelmet, hogy a nők sok olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyek megkönnyíthetik az életüket, adott esetben pedig segítenek a problémák megoldásában is. Így például könnyebben kimutathatjuk az érzéseinket, vagy beszélhetünk róla. Fontos, hogy ne korlátozzuk ebben önmagunkat, csak azért, hogy erősnek tűnjünk.
Városi tulajdonban lévő befektetési céget hoz létre a sanghaji kormány nem teljesítő banki hitelek felvásárlására - jelentette a helyi tájékoztatási hivatal.
A piaci várakozást meghaladó mértékben jöttek létre új munkahelyek februárban az Egyesült Államokban - derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium pénteken közzétett jelentéséből.
A Medián és az Ipsos is biztosra veszi a kormánypártok kétharmados győzelmét. Nyolcpontos programot hirdet a baloldali összefogás. Az LMP véleménye szerint a nők munkaerő-piaci helyzete rosszabb lett az elmúlt négy évben.
A legjobb volna, ha ezeknek elejét tudnánk venni tudatosan és korán elkezdett prevencióval: meg kellene tanulni helyesen járni, ülni, feküdni és sporttal.