Folyamatos, de szerényebb intenzitású egyelőre az érdeklődés a Növekedési Hitelprogram II. iránt, ez jellemző az agrárszektorban is - mondta az Agrárium 2014 konferencia után az FHB Bank vezérigazgatója az InfoRádiónak. Soltész Gergő hozzátette: az első szakaszban a gépvásárlás volt a jellemző a szektor vállalkozásainál, most a komplexebb beruházásokra várnak.
Horváth Ferenc, a Downstream üzletág ügyvezető igazgatója, a MOL Ügyvezető Testületének tagja, 2014. március 4-én 4.000 darab MOL részvényt vásárolt 13.129 Ft/darab átlagárfolyamon, az OTP Bank Nyrt....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 638,83 pontos, 3,73 százalékos emelkedéssel, 17 753,99 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A sushinak, a makrélának és a nyolc óra alvásnak tudja be a világ legidősebb embere, hogy most 116. születésnapját ünnepli. A férje elvesztését 1931 óta nem heverte ki.
Az ukrán gazdaságban mély recesszió, Oroszországban pedig stagnálást alig meghaladó növekedés lesz a rövid távú következménye az ukrajnai válságnak - jósolták felülvizsgált keddi előrejelzésükben...
Mivel már fogalat a Puskás-stadion név, mást kellett kitalálni a Felcsúton épülő sportlétesítménynek. Most kiderült, a legendás magyar focista becenevét kapja majd a stadion.
Fásy Ádám (62) szórakozóhelye, az Astoria Belvárosi Mulató egyre nagyobb sikernek örvend, köszönhetően saját vonzerejének és gasztronómiai tudásának, valamint annak, hogy sok sztárvendéget is meg tudott nyerni. Emellett a mulatóskirály még egy új könyvvel is szeretne idén előrukkolni, mely felfelé ívelő karrierjéről szól majd.
Magyarország - Jól szórakozni és nyerni nagyon könnyű a 20 éves Blikk-kel! Ezt tanúsíthatja Miklós Jánosné Mária (39) értékesítő-kézbesítő is, aki most a Blixxszel 75 ezer forintot zsebelt be.
A mozgásszervi fájdalom az egyik leggyakoribb panasz, ami miatt végül orvoshoz fordulnak az érintettek. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Fájdalomközpont holisztikus szemléletű ortopéd orvosa arról beszélt, hogyan „menedzselhetjük” a fájdalmat, mit tehet a szakember.
Nem nézhetett bele a paksi erőmű bővítéséről szóló dokumentumokba Szél Bernadett, aki kedden előbb Fónagy János államtitkárral majd Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel találkozott - ezt...
Számottevően csökkent az ország sérülékenysége az utóbbi években, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőinek előrejelzései szerint a folyó fizetési mérleg többletéből eredően a következő években is a külföldi hitelek visszafizetése várható, ami a külső adósság további csökkenését vetíti előre, vélhetően magával hozva a rövid lejáratú külső adósság további mérséklődését is - állapítja meg az MNB két…
További gazdasági növekedéssel és változatlan költségvetési fegyelemmel kalkulálva Budapest jó eséllyel pályázhat a 2028-as olimpia megrendezésére - mondta a Napi Gazdaságnak Simicskó István.
Kisorsolta a szavazólapokon szereplő országos párt- és nemzetiségi listák sorszámát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedd esti ülésén. Az április 6-ai országgyűlési választás második szavazólapján várhatóan 31 párt, illetve pártszövetség neve szerepel majd.
Nem nézhetett bele a paksi erőmű bővítéséről szóló dokumentumokba Szél Bernadett, aki kedden előbb Fónagy János államtitkárral majd Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel találkozott - ezt...
Felkészülnek a Balaton kiöntésére a helyi hatóságok, mert az előrejelzések szerint szerda estétől északi szél várható, amely a mélyebben fekvő településrészekre kinyomhatja a tó vizét.
A 2014-es Genfi Autószalon kétségkívül a legapróbb modellek ünnepe, hiszen ezúttal számos kisautó debütál: A Peugeot 108 mellet a Citroën C1 és a Renault Twingo legfrissebb kiadása is megmutatta magát. Nem marad ki a jóból a Toyota sem, s az ígéretes Aygo új generációjának segítségével mutatja be, hogy a kisautózás lehet öröm is egyben.
Két héten belül magas rangú tárgyalások kezdődhetnek az Egyesült Államok kormányzata és a horvát kormány között az INA-ról és az adriai tengeri gáz -és olajmezőkről - írja keddi számában a Vecernji...
A kivitelezési munkákat megelőzően, és a próbafutások alatt számos ponton végeztek a szakemberek zaj- és rezgésméréseket, melyek eredményei azt mutatják, hogy az új metró kibocsátotta zaj- és rezgésterhelés a jogszabályokban előírt határértékeket meg sem közelíti, ideértve azokat a területeket is, ahol az M4-es metró vonalvezetése a felszínhez viszonylag közel halad.
Az Oscar-díjas színész nélkül folytatódik A törvény nevében második szériája. Matthew McConaughey éppen a vasárnap éjszakai díjátadó színfalai mögött közölte a rossz hírt a tévézőkkel.
Martonyi János szerint csökkent a veszélye, hogy tovább éleződjön az ukrajnai helyzet. Martonyi János az InfoRádió Aréna című műsorában utalt az orosz elnök nyilatkozatára, amelyben Vlagyimir Putyin úgy fogalmazott: egyelőre nincs szükség az orosz fegyveres erők bevetésére.
A kormány 325 millió forinttal támogatja a Kincsem – Nemzeti Lovas Programhoz kapcsolódó kiemelt lovas rendezvényeket 2014-ben - olvasható a kormányzati hírportálon.
Közvetlen katonai beavatkozás nem, gazdasági szankciók ugyanakkor valószínűleg lesznek Oroszországgal szemben, vélekedett az ATV Startban Deák András külpolitikai szakértő. Oroszország méreténél fogva azonban ezek a nyugati országok részéről foganasított szankciók aligha mennek majd olyan messzire, mint például Irán, vagy Szíria esetében, tette hozzá Deák.