Még mindig csaknem 4 milliárd forint – vagyis nagyjából 200 ezer vendégéjszaka – van a SZÉP-kártyákon a 2012-ben elutalt összegekből, pedig az utalványok beváltási ideje hamarosan lejár.
Az ellenzéki párt stratégiai partnere kíván lenni a vidéki kis- és középvállalkozásoknak, az agrártermelőknek, az egészséges élelmiszert előállítóknak.
A világ legnagyobb bankjai továbbra is veszélyt jelentenek a pénzügyi rendszerre, mert továbbra is él az a nézet, hogy a kormányok úgyis a segítségükre sietnek, ha bajba kerülnének - fogalmazta meg...
A kormánypárt pécsi önkormányzati képviselője szerint az MSZP-s elnökének arra kell választ adnia hétfő esti pécsi fórumán, hogy kihez tartoznak a Simon Gábor bankszámláin lévő összegek, és arra, hogy rendjén valónak tartja-e mindezt?
Szerdán megkezdődik az I. kerületi Szentháromság tér felújítása, a munkálatok miatt lezárják a teret - tájékoztatta a kerületi önkormányzat hétfőn az MTI-t.
Oroszország egy gépesített lövészzászlóaljat von vissza az Ukrajna keleti határához közeli egyik térségből - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Magyarország — Még a szája is tátva maradt annak a biztosítási kárfelmérőnek, aki egy bejelentés nyomán egy pornófilmforgatás kellős közepébe csöppent. Az egyik vezető hazai biztosítótársaság statisztikáiból kiderül: se szeri, se száma a furcsa, elképesztő és nemritkán arcpirító káreseményeknek.
Palagáz kutatási együttműködési megállapodást kötött a lengyel PGNiG és az amerikai Chevron lengyelországi leányvállalata a kockázatok megosztása és a lelőhelyek feltérképezésének meggyorsítása érdekében.
Legolcsóbb közös ajánlattevőként a Colas Út Zrt. és a Duna Aszfalt Kft. nyerte a 47. számú főút 34 kilométeres Békés megyei szakaszának felújítására kiírt nyílt közbeszerzést - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
London — Aranyozott Ferrari ejti bámulatba újabban a londoniakat, a mintegy 200 ezer fontot, vagyis 68 millió forintot érő járgánnyal tulajdonosa legutóbb egy edzőterem előtt parkolt.
Tragikus véget ért két bázisugró, az új-zélandi Dan Vicary és a francia Ludovic Woerth élete. A két sportoló egy páros ugrás közben szörnyet halt, miután a földnek csapódtak.
A svájci versenyjogi hatóság vizsgálatot indított nyolc, Svájcban működő bank ellen, mivel feltételezhető, hogy manipulálták a bankközi devizaárfolyamokat.
„2010 után a kormány egy olyan erős állam építésébe kezdett, amely egységesen és gyorsan tud cselekedni, mert nincs erős ország korszerű, hatékony közigazgatás nélkül” - mondta a miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új épületének átadásakor.
Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök a kormánypártok vasárnapi helyhatósági választásokon bekövetkezett veresége után ajánlotta fel Francois Hollande államfőnek saját, és kormánya távozását. A kormánypárti sajtó szerint Hollande a jelenlegi belügyminisztert, Manuel Vallst fogja kinevezni miniszterelnöknek. (MTI)
Egy oklahomai párt azzal vádolnak, hogy rendszeresen bántalmazták két gyereküket. Egyikük, egy négyéves kisfiú napi 14 órán át egy kutyaketrecbe volt bezárva.
Manuel Valls eddigi belügyminisztert nevezte ki hétfő este Francois Hollande francia államfő egy új "harcos" és a korábbiaknál "szűkebb" kormány élére.
Benyújtotta maga és kormánya lemondását Jean-Marc Ayrault francia miniszterelnök Francois Hollande államfőnek az előző napi helyhatósági választások második fordulójának kormánypárti vereségét követően.
Bányatóba hajtott egy lovaskocsi hétfőn Békéscsabán, a balesetben egy ló elpusztult, kettőt a tulajdonos ki tudott húzni a partra - tájékoztatta a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A Világbank négymilliárd eurós hitelkeretet nyit Bukarest számára a 2014-2017-es időszakban, a pénzzel a romániai reformokat és szerkezetátalakítást támogatják.
Andrej Kiska győzelme azt mutatja, a szlovákiai választók elutasították, hogy Robert Fico kormányfő és pártja kezében további hatalom összpontosuljon - jelentette ki Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke az elnökválasztás eredményeit értékelő pozsonyi sajtótájékoztatóján hétfőn.
Úgy hétszázhúszmilliónyi forintnak megfelelő angol fontot költött el örömlányokra egy 45 éves brit bankár. A számítógépzseni férfi hamis számlákat nyitva szivattyúzta ki a pénzt a bankjából, hogy kedvére hódolhasson a prostik iránti szenvedélyének, miközben a felesége otthon nevelte két kisfiukat.
Legalább nyolcan meghaltak, további négyen pedig megsebesültek hétfőn két pokolgépes merényletben Afganisztánban, ahol a hét végén elnök- és tartományi választásokat tartanak.
Az orosz államfő a Moldovai Köztársasághoz tartozó, oroszbarát Dnyeszteren túli terület "külső blokádjának" feloldására szólított fel az Angela Merkel német kancellárral folytatott hétfői telefonbeszélgetése során.