2014. március 31. hétfő

márc. 31
15:48
MNB: Áthárították a bankok a tranzakciós illetéket (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a tranzakciós illetéket teljes mértékben áthárították a hitelintézetek az ügyfelekre - derül ki az MNB-szemle legfrissebb, márciusi számában közölt egyik tanulmányból.
márc. 31
15:48
306,7-nél volt az euró - mitől erősödik a forint? (Privátbankár)
Nagyon jó erőben a forint, jelenleg 307,1 körül ingadozik az euróárfolyam, de ma már járt 307 forint alatt is a jegyzés. Minek köszönhető ez?
márc. 31
15:48
Ő lesz az igazi? Elárulja a születésnapja (Blikk)
A számmisztika tudománya szerint a születésnap száma, azaz a felnőttkori szám határozza meg az emberi élet leghosszabb szakaszát. Amellett, hogy árulkodik a viselkedésről, arról is vall, hogy ki mire vágyik egy párkapcsolatban. Ha tudja, hogy hányadikán született a választottja, keresse meg a jellemzését, és máris kiderül, hogyan alakíthat ki vele boldog párkapcsolatot!
márc. 31
15:48
Eredménytelen lett Lánchíd utca felújítási tendere (Infostart)
Eredménytelen lett a Lánchíd utca felújítási tendere, miután mindhárom ajánlattevő drágábban vállalta volna a beruházást az I. kerület Budavári Önkormányzat rendelkezésére álló 908 millió forintnál - közölte az önkormányzat a hétfőn megjelent Közbeszerzési Értesítőben.
márc. 31
15:48
Sikeres magyar szereplés a budapesti veterán atlétikai vb-n (Infostart)
A magyarok összesen 56 érmet, köztük 19 aranyat szereztek a múlt keddtől vasárnapig rendezett, budapesti veterán fedettpályás atlétikai világbajnokságon.
márc. 31
15:48
Dani Alves maradna a Barcánál (Metropol)
Továbbra is az FC Barcelonában szeretné folytatni pályafutását Dani Alves, a gárda brazil válogatott futballistája.
márc. 31
15:48
MSZP: hogyan kerülhettek nyomozati anyagok a sajtóhoz? (Metropol)
A szocialista Szanyi Tibor felszólította Polt Péter legfőbb ügyészt, vizsgálja ki, hogyan kerülhettek nyomozati anyagok a sajtóhoz a Simon-ügyben.
márc. 31
15:48
Simon-ügy - MSZP: az ügyészség vizsgálja ki, mi a sajtóinformációk forrása! (Kripto Akadémia)
Szanyi Tibor feljelentést tesz.
márc. 31
15:48
Az orosz kapcsolatok jövőjéről tárgyalnak a NATO-külügyminiszterek (hirado.hu)
Ukrajna támogatásának módozatairól és az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok jövőjéről tárgyalnak kedden kezdődő, kétnapos brüsszeli tanácskozásukon a NATO-országok külügyminiszterei.
márc. 31
15:48
Újra drágul az üzemanyag, most érdemes tankolni (ATV)
Bruttó 3 és 5 forinttal emeli a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol.
márc. 31
15:50
Könyvajánló: Varázstükör (Blikk)
márc. 31
15:50
Ennyien utaztak a hétvégén az új metróvonalon (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) adatai szerint mintegy félmillióan próbálták ki a hétvégén a pénteken átadott 4-es metrót.
márc. 31
15:50
Lerakták a nagykanizsai javítóintézet alapkövét (hirado.hu)
A létesítmény több mint száz fiatalkorú elhelyezését teszi lehetővé és 125 embernek biztosít munkahelyet.
márc. 31
15:50
Négy év letöltendőt kapott egy volt román miniszter (ATV)
Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték első fokon Codrut Seres volt román gazdasági minisztert, akit hivatali hatalommal való visszaélésben való bűnrészesség miatt talált vétkesnek a román legfelső bíróság.
márc. 31
15:51
Szijjártó Péter: az ipari innováció eredményei alapozzák meg a gazdaság sikerét (ProfitLine)
A magyar kis- és középvállalkozások ipari innovációs eredményei alapozzák meg a magyar gazdaság hosszú távú sikerét - mondta Szijjártó Péter hétfőn a Vas megyei Csepregen, ahol felavatta az Uniriv Kft. 483 millió forintos beruházással felépült 5300 négyzetméter alapterületű üzemét, amely az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében 192 millió forintos pályázati támogatást kapott.
márc. 31
15:51
Videó: mellre vette a kapuskirúgást és óriási félpályás gólt vert a csatár (Sport365)
Hatalmas gólt rúgott a montenegrói bajnokságban az FK Sutjeska japán csatára, Fukui Masato a Mladost elleni bajnokin. Az ázsiai támadó előbb mellel lekezelte a kapus kirúgását, majd két pattanás után a félpályáról óriási gólt rúgott.
márc. 31
15:51
Ezt a számot nem kérte senki (444.hu)
Mégis fontos: új dallal jött ki a Tudósok. A Minden Sztálin Minden Hitler a dalszerző DrMáriás szerint egy dadaista vígeposz arról, hogy a politika milyen csodálatos módon képes összeugrasztani, örök ellenséggé tenni egykori barátokat, miközben a nagy ellenálló felek folyton szépen … Folytatás
márc. 31
15:52
Övé a világ legbüdösebb cipője! (Blikk)
Egy 12 éves kislány nyerte a legbüdösebb tornacipő-díjat az Egyesült Államokban – a több ezer dollárral járó 'elismerést' 39. alkalommal ítélték oda a New York-i Times Square-n.
márc. 31
15:52
Új, magyar gyártású tűzoltóautót mutatott be a katasztrófavédelem (hirado.hu)
Pintér Sándor belügyminiszter a bemutatón elmondta: a fejlesztésről 2010-ben, azt követően döntöttek, hogy tapasztalták, mennyire eltérő műszaki színvonalon működnek az ország tűzoltóságai, ami befolyásolja beavatkozóképességüket is.
márc. 31
15:52
Századvég: stabil Fidesz-előny, gyengülő baloldal (ATV)
A Századvég legfrissebb felmérése szerint március végén a kormányzó pártok stabilan őrzik vezető pozíciójukat. Tovább csökkent azonban a baloldali közös lista támogatottsága, míg a Jobbik erősödött - derül ki a felmérésből.
márc. 31
15:53
Fazekas: kutatási háttér nélkül nem lehet versenyképes a sertéságazat (ProfitLine)
Kutatási háttér nélkül elképzelhetetlen a magyar sertéságazat versenyképessége - a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleménye szerint ezt hangsúlyozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a herceghalmi sertés teljesítményvizsgáló állomás hétfői átadásán.
márc. 31
15:53
A Veszprém a PSG-t is kaphatja a Bajnokok Ligájában (Sport365)
Az MKB-MVM Veszprém a macedón Metalurg Szkopjéval, a Császár Gábort soraiban tudó francia PSG-vel, a német Flensburggal, illetve a lengyel Kielce és a német RN Löwen párharcának győztesével találkozhat a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
márc. 31
15:53
A legszebb dolog, ami a Hihetetlen Hétfőn történhet: egy anyuka Lorde-ot küld a lányának (444.hu)
Alig látunk a meghatottságtól. Már megérte.
márc. 31
15:54
Leesett egy betontömb egy pótkocsiról (hirado.hu)
Senki sem sérült meg.
márc. 31
15:55
Hétmillió forintot kapott Balog minisztertől L. Simon államtitkár kiadója egy kastély felújítására (444.hu)
A kápolnásnyéki kastély régebben L. Simon vállalkozásáé volt, 2010-ben nyilvánították műemlékké.
márc. 31
15:57
A Belváros kedvenc civil egyesülete adja ki Rogán családi lapját (444.hu)
A City magazinban bőségesen van Rogán, Rogán felesége, Rogán gyerekei. De nem a belvárosi önkormányzat adja ki. Hanem egy civil szervezet, amit ahol tud, támogat a Belváros.
márc. 31
16:06
Varga Mihály: 2,2 százalék volt az államháztartási hiány tavaly (Infostart)
Az előzetes adatok szerint a GDP 2,2 százaléka volt az államháztartás európai uniós módszertan szerinti hiánya tavaly - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón abból az alkalomból, hogy a magyar kormány elküldte a tavalyi államháztartási adatokat az Európai Uniónak.
márc. 31
16:06
Ennyiért senki sem akarja felújítani a Lánchíd utcát (Privátbankár)
Eredménytelen lett a Lánchíd utca felújítási tendere, miután mindhárom ajánlattevő drágábban vállalta volna a beruházást az I. kerület Budavári Önkormányzat rendelkezésére álló 908 millió forintnál - közölte az önkormányzat a hétfőn megjelent Közbeszerzési Értesítőben.
márc. 31
16:06
Kamera előtt szexelt az Élet show-ja sztárja (BorsOnline)
Csapattársnője hívta fitnesz-fotózásra, szexsorozat lett a vége: Jager Ricsi és Déri Laura a fotósok előtt lettek egymáséi, majd az éjszakát is együtt töltötték.
márc. 31
16:06
Kedvelt az internetes vonatjegyvásárlás (Infostart)
Több mint két és fél millió vasúti jegyet vettek interneten az utasok 2008 óta, ez mintegy négymillió utazást jelent - közölte a MÁV-START Zrt. hétfőn az MTI-vel.
márc. 31
16:06
Dani Alves maradna a Barcelonánál (Infostart)
Továbbra is az FC Barcelonában szeretné folytatni pályafutását Dani Alves, a gárda brazil válogatott futballistája.
márc. 31
16:06
Sok lesz az érvénytelen levélszavazat (Metropol)
A visszaérkezett és ellenőrzött levélszavazatoknak általában a 10 százaléka hibás.
márc. 31
16:06
Dudakoncert a Tűzoltó utcában (Alternatív Energia)
Minden évben világszerte a skótok nemzeti költőjének, Robert Burnsnek a születésnapjához időzítik a Burns Supper (jelentése vacsora) rendezvényeke.
márc. 31
16:06
Pasija miatt hízott néhány kilót Jennifer Aniston (Joy)
A szexi színésznő vőlegényét okolja amiatt, hogy az elmúlt években felszaladt rá néhány kiló.
márc. 31
16:06
Történelmi mérföldkő az EU-Kína csúcs (hirado.hu)
Most első alkalommal tett látogatást az Európai Unió intézményeinél kínai államfő.
márc. 31
16:06
Fonalrobbanás a lakásban: így készíts kötött órát (Éva Magazin)
A yarn bombing új értelmet nyer Melanie Porternek köszönhetően. Megszállott kötögető vagy? Imádod a pihe-puha, színes fonalakat? Nem csupán a családodat öltöztetheted kötöttbe, hanem a lakásodat is – és nem csak a díszpárnákra és takarókra gondolunk! Melanie Portert megihlették a gerillakötők alkotásai, és úgy döntött, az utcáról beviszi a trendet a lakásába. Melanie korábban a Burberrynél…
márc. 31
16:06
Ez igen, többmilliárdos fizetés a Hyundaitól (Portfolio)
Chung Mong-koo, a Hyundai első ember több mint 13 millió dollárt (közel 3 milliárd forintot) keresett tavaly. A vezér irányítása alatt felpörgött az értékesítés és a profit is megugrott az ázsiai...
márc. 31
16:06
Manipulálták a bankközi devizaárfolyamokat: 8 svájci bankot vizsgálnak (Pénzcentrum)
A svájci versenyjogi hatóság vizsgálatot indított nyolc, Svájcban működő bank ellen, mivel feltételezhető, hogy manipulálták a bankközi devizaárfolyamokat....
márc. 31
16:06
Mikor érdemes gluténmentes étrendet tartani? (WebBeteg)
Az utóbbi években egyfajta divattá vált gluténmentes ételeket fogyasztani, a táplálkozási irányelv új kultuszát elterjedt fogyókúrás, életmódváltó programok is népszerűsítik. Valóban mindenkinek indokolt a glutén teljes mellőzése az étrendből?
márc. 31
16:07
Öt új helyszínnel bővül a történelmi emlékhelyek köre (Metropol)
Az emlékhelyek száma így összesen 47-re emelkedik.
márc. 31
16:07
Rózsa Péter a Klubrádióba igazolt (ATV)
A Magyar Televízió korábbi népszerű műsorvezetőjével erősített a Klubrádió, tudta meg az ATV.
márc. 31
16:08
Mégsem gyógyít a csodapárna (Privátbankár)
4,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Notte Kft.-re, mert a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott – közölte a versenyhivatal a Privátbankárral.
márc. 31
16:08
9 trükk, hogy szépüljön alvás közben (BorsOnline)
Régóta kutatják az örök szépség titkát, amíg azonban nem lelik meg, nekünk kell tennünk ennek érdekében. Az egyik leghatékonyabb lehetőség mindenki számára elérhető: az alvás. Néhány trükkel már szundikálás közben kisimíthatjuk ráncainkat és szépíthetjük bőrünket.
márc. 31
16:08
Századvég: stabil Fidesz-KDNP-előny (Metropol)
A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz-KDNP támogatottsága 51, a baloldali közös listáé 19, a Jobbiké 18, az LMP-é 5 százalékos.
márc. 31
16:08
Hollywood lecsap a maláj gépre (Alternatív Energia)
Az amerikai filmiparnak nincsenek gátlásai. Készül a legújabb katasztrófafilm.
márc. 31
16:08
Nina Dobrev bájos kis szettje (Joy)
A Vámpírnaplók sztárján remekül állt ez a Michael Kors ruha.
márc. 31
16:08
Századvég: stabil Fidesz-KDNP-előny (hirado.hu)
A Századvég legfrissebb felmérése szerint március végén a kormányzó pártok stabilan őrzik vezető pozíciójukat.
márc. 31
16:08
Romló tendenciákra utal a chicágói beszerzésimenedzser-index (Portfolio)
Márciusban 55,9 pontra esett vissza a chicagói beszerzésimenedzser-index értéke a múlt havi 59,8 pontos szintjéről. A piac előzetesen 59,0 pontra számított volna. A Chicagó környéki üzleti...
márc. 31
16:09
Újabb kerékpárút a Velencei-tónál (Metropol)
Átadták hétfőn a Velencei-tó déli partján a tizenkét kilométer hosszú kerékpárutat.
márc. 31
16:10
Moszkva külön minisztériumot hoz létre a krími ügyek intézésére (Alternatív Energia)
A minisztérium feladata a régió fejlesztését célzó állami programok kidolgozása lesz.

Keresés