Nem szerepel már Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója az Interpol körözési listáján, ahová hónapokkal ezelőtt került fel, a kiemelten körözött személyek közé. Ebből arra lehet következtetni,...
A BTel délutáni közleményében tette közzé, hogy kérelmet nyújtott be a BÉT felé a társaság részvényeinek prémium kategóriába sorolására illetve a BUX-indexbe történő bekerülése iránt. BUX-tag...
Az új autót vásárlók láthatják kárát annak a jogértelmezési vitának, amely a kgfb-biztosítások befogadása körül zajlik. Az MNB évtizedes szabályokat lát módosultnak, s emiatt az időben nem kötvényesített szerződések után sokat fizethet a vétlen autós.
Mary-Kate Olsen immár két éve jár a nála 17 évvel idősebb, 44 éves francia bankárral, a Olivier Sarkozyvel, és úgy fest kapcsolatuk olyannyira komoly, hogy hamarosan hivatalosan is összekötik életüket. A celebnő családja és barátai is támogatják a házasságot.
Növelni kívánják az öntözött területek nagyságát a magyar mezőgazdaságban, jelenleg ugyanis csak 100 ezer hektárt öntöznek ténylegesen a gazdálkodók, holott 200 ezer hektár területre rendelkeznek vízjogi engedéllyel - mondta Feldman Zsolt hétfőn Budapesten az Országos Vízügyi Főigazgatóságon (OVF) sajtótájékoztatón.
A cseh védelmi miniszter, Martin Stropnicky szerint nehéz elképzelni, hogy orosz cégek részt vehessenek a Temelin atomerőmű bővítésében. A miniszter szerint Oroszország kikerült a kiszámítható,...
A Magyar Telekom anyavállalatának, a Deutsche Telekomnak (DT) az a célja, hogy tovább erősítse pozícióit Európában, részben ezzel indokolhatóak a vállalat korábbi akvizíciói, azokból azonban...
A kislány édesapja az anyósülésről akarta megnyugtatni a rendőröket: olyan beteg, hogy gyerekét kérte meg, vigye be a kórházba. Nem probléma, otthon már többször gyakorolta a vezetést.
Megtartotta alakuló ülését a 20-20-20 Klub, a Hungarian Business Leaders Forum (röviden HBLF) berkein belül életre hívott Női Vezetők Fórumának új kezdeményezése. A kizárólag legfelsőbb szintű női vállalatvezetők, köztük elnök-vezérigazgatók, globális és regionális cégvezetők, cégtulajdonosok és ügyvezető igazgatók részvételével megalakult 20-20-20 Klub célja az aktív együttműködés annak…
Bevállalós fotókat posztolt magáról a Twitteren a Manchester City védőjének, Martin Demichelisnek a felesége, Evangelina Anderson. A bombázó szőke szépség a természetes szoptatást népszerűsítő kampány miatt töltött fel az internetre olyan fotókat, amelyen egyéves kislányát, Lolát szoptatja.
Botrányos jelenetekből nem volt hiány az Olimpiakosz-Panatinaikosz görög szuperrangadón. A jóból kijutott a vendégek edzőjének, Jannisz Anasztasziunak is, akit egy pohár kólával dobtak arcon az ellenfél drukkerei.
Nagy lehetőség előtt állt a Debrecen futballcsapata, mivel az üldözők döntetlent játszottak, diósgyőri győzelmével elhúzhatott volna riválisaitól. Ám a listavezető is csak 1-1-re végzett a DVTK otthonában az NB I tavaszi nyitófordulójában.
Hétfő délután négy órakor lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az áprilisi országgyűlési választásra. A jelöltek közül sokan az utolsó órákban adták le ajánlóíveiket a 106 egyéni választókerületi irodánál, így az adatok ellenőrzése várhatóan nagy feladatot jelent majd az ott dolgozóknak.
Másodpercek alatt ismeri fel a bőrrákot egy új, könnyű hiperspektrális kézi kamera, amelyet finn tudósok fejlesztettek ki - olvasható a finn Műszaki Kutatóközpont (VTT) honlapján. Az első eredmények biztatóak.
A cseh védelmi miniszter, Martin Stropnicky szerint nehéz elképzelni, hogy orosz cégek részt vehessenek a Temelin atomerőmű bővítésében. A miniszter szerint Oroszország kikerült a kiszámítható,...
Az atv.hu száguldó riportere ezúttal annak próbált utánajárni, tudja-e az utca embere, merre van Ukrajna, és hogy melyik oldal mellett kellene állást foglalni.
McLaren P1, Koenigsegg Agera, Bugatti Veyron – autók, amelyek vezetéséről legtöbben csak álmodhatunk. Viszont márciustól néhány óra erejéig közvetlen közelről megtapasztalhatjuk, hogy milyen érzés bennük tövig nyomni a gázpedált és izgalmas élet-halál hajszában kihozni belőlük a maximumot. Az előzetesek alapján egyre ígéretesebb Need for Speed film nem kevesebbet ígér nekünk – mi pedig ezt…
Januárhoz képest javult a feldolgozóipari kilátások megítélése az Egyesült Államokban. A feldolgozóipari ISM index értéke 51,3 pontról 53,2 pontra emelkedett, miközben a konszenzus 52 pont volt. Az...
Hétfő délutánra pattanásig feszült helyzet alakult ki a hétvégi orosz-ukrán konfliktus után. Az oroszok hétfőn gyakorlatilag ultimátumot adtak az ukrán erőknek kedd hajnalig. Közben a nyugati...
Erõteljes kockázatkerülést váltottak ki a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon a hétvégi orosz-ukrán fejlemények, amely negatív hangulatot a feltörekvõ piacok, azon belül is a mi...
A Business Telecom Nyrt. a BÉT honlapján közzétett tájékoztatás szerint a mai napon kérelmet nyújtott be a BÉT felé a Kibocsátó részvényeinek Prémium kategóriába sorolása, valamint BUX indexbe történő bekerülése iránt.
Hihetetlen jelenetet rögzítettek a tévékamerák a Manchester City-Sunderland (3-1) angol Ligakupa-döntőn. Egy hazai szurkoló egy fehér ajtót vitt fel a lelátóra.