A színházi világnap alkalmából az idén is odaítélték a Gobbi Hilda-életműdíjat, a Soós Imre- és a Vámos László-díjakat, valamint a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elismerését, a Hevesi Sándor-díjat.
Vizsgálatot követel, s ha szükséges, jogi lépéseket kezdeményez a szakszervezet a Szegedi Közlekedési Társaságnál eltűnt szabadságok és az arra beállított, de ki nem fizetett pénz ügyében közölte a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete, áll az érdekképviselet közleményében.
Üzemszerűen beindult az onlinepénztárgép-rendszer, már 65 ezer gép üzemel, a NAV-hoz pedig 152 millió bizonylat érkezett eddig 353 milliárd forint bruttó értékben - közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel csütörtökön.
A mai napon Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő jelenlétében zajlott le a magyar és a szlovák földgázrendszereket összekötő gázvezeték "összekapcsolási ünnepsége". A választásokra...
Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz az LMP társelnöke, aki bírálta Orbán Viktor szaúd-arábiai nyilatkozatát, és azt is, hogy Kóka János korábbi SZDSZ-elnök is a delegáció tagja volt. Schiffer András azt kérdezi a kormányfőtől: milyen érzés miniszterelnökként Gyurcsány Ferenc kijáróemberének lenni?
Óriási gólt szerzett a német ötödosztályú Pipinsried támadó középpályása, Sebastian Fischer a Wolfratshausen elleni bajnokin. A játékos egy védők által kivágott labdát bombázott kapásgól a hálóba.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kiemelt Ügyek Igazgatósága, Rapid ellenőrzési főosztályának egykori vezetője azt állítja, szervezett, maffiamódszerrel működő adócsaló hálózatok éves szinten bizonyítottan több ezermilliárd forintnyi áfával károsítják meg a költségvetést; a szervezett adócsalások ellen fellépő igazgatóságot pedig hatásköri túllépéssel segítették megszüntetni ma is a NAV-nál…
Valóságos világsztárrá vált az az olasz apáca, Cristina Scuccia nővér, aki a The Voice tehetségkutató olasz kiadásában egy Alicia Keys számot adott elő, egészen káprázatos módon.
Hiába családbarát egyterű, miután nagy kereslet mutatkozik a sportosított modellek iránt, a BMW 2-es Active Tourer sem maradhatott ki a körből: sportosító kúrát kapott. Ennek során a bajorok a már ismert elemeket vetették be.
Magyarország és Ausztria segíteni akar Bosznia-Hercegovinának az európai integrációban, amely úgy tűnik, mára szinte elakadt - mondta Martonyi János külügyminiszter az osztrák és a boszniai-hercegovinai kollégájával tartott sajtótájékoztatóján, csütörtökön Szarajevóban.
A nyugdíjrendszer bizonytalanságának csak egyik oka az öregedő társadalom, és az aktív, dolgozó lakosság számának csökkenése. A másik súlyos probléma, hogy hazánkban minden harmadik adófizető csak a minimálbér után fizet adót és nyugdíjjárulékot. Ez nemcsak az állam számára jelent bevételkiesést, hanem a minimálbérre bejelentett munkavállalók, vállalkozók nyugdíjkilátásaira is negatív hatással…
Az MNB keddi kamatvágásától ma reggelig nem beszélhettünk érdemi forintmozgásról, majd egy átmenetinek bizonyult gyengülési hullámot napközben fokozatos erősödés követett. Mivel délután az amerikai...
Az eltűnt utasszállító fekete dobozának akkumulátora még két hétig bírja. Addig képes még jeleket sugározni, amelyek alapján megtalálhatják. A fekete doboz egyébként két évig tárolja az eltűnt gépen történt információkat.
Hihetetlenül magabiztosan végezte el a maga büntetőjét az FC Zürich játékosa, Yassine Chikhaoui a Thun elleni Svájci Kupa-elődöntő tizenegyespárbajában. A tunéziai középpályás könyörtelenül a jobb felsőbe bombázott, csapata végül 5-4-re győzve jutott döntőbe.
Üdvözli a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta Közös Értékesítési Bizottsága, hogy a bíróság még az adásvételi szerződés zárási időpontja előtt rendezi a Takarékbank részvények vitatott státuszát.
Ebben az évben a múlt évi 324 milliárd forintos árbevételének mintegy 5 százalékos növelését tervezi az Auchan Magyarország Kft. - közölte Dominique Ducoux vezérigazgató csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A várt ár több mint tízszereséért, a jutalékot is beszámítva 1,16 millió dollárért (262 millió forint) kelt el egy csütörtöki baltimore-i árverésen az 1936-os Nobel-békedíj, amely egy Buenos Aires-i zálogházban bukkant fel 1985-ben.
Mint azt tudjuk, a hobbiterepjárók piaca egyre nagyobb méreteket ölt. Olyannyira, hogy a prémium márkák leigázása után – akik már SUV-k egész hadát kínálják vásárlóiknak – már a kőkemény luxusautók vadászterületén is megkezdte hódító útját, miután a Bentley hivatalosan is bejelentette, hogy készül a márka első terepese. Ezek után persze a Rolls-Royce-nál is joggal vetődik fel a kérdés, hogy nem…
Legyünk igazságosak, a bajok nem most kezdődtek. Az eladósodás, mint probléma végigkísérte Magyarországot a 20. században. Kétszer volt deklarált államcsőd, de sokkal többször vészesen csőd közeli...
Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a Seuso-kincs hét darabját - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón, a Parlamentben. A kormányfő tájékoztatása szerint "Magyarország családi ezüstjének" visszaszerzési költsége 15 millió euró volt. Mit gondol az üzletről az utca embere?
Hétfőtől csütörtökig a Hungaroringen tesztel a német túraautó-bajnokság teljes mezőnye, a gyakorlást kedden és szerdán ingyenesen látogathatják a nézők is.
Februárban 608 cég szűnt meg Magyarországon az építőiparban, így az éves szám elérheti a 6 ezret, de szaporodnak a cégalapítások is - közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
Az elmúlt tél enyhe időjárása miatt mintegy 11,6 százalékkal kevesebb gázt használtak a lakossági fogyasztók novemberben, decemberben és januárban, mint az előző fűtési szezon ugyanezen időszakában - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal (MEKH) adataiból.
Oroszország jelentős csapaterősítéseket hajtott végre az ukrajnai határszakasznál. Már 30 ezer orosz katona állomásozik itt, köztük a különleges erők tagjai is.
Egy jármű, amely a vezetési élményre van kihegyezve, mindig boldogsággal tölti el az autórajongók szívét. Nincs ez másként a mexikói gyártó, a Mastretta sportautójával sem, hiszen az MXT-t azért teremtették, hogy mosolyt varázsoljon annak az arcára, aki éppen terelgeti. Ráadásul 2015-től ezt az élményt Európában is megtapasztalhatjuk.
A magyar lakosság közel egyharmada még nem igényelte az ingyenes készpénzfelvételt, az ezzel a lehetőséggel élők között pedig felülreprezentáltak voltak az idősebb korosztályba tartozó, magasabb jövedelmű, aktív bankhasználók - derül ki a Deloitte BankIndex legfrissebb, reprezentatív felméréséből.