A technológia túlsúlyos Nasdaq 0,5%-ot, az S&P500 0,2%-ot esett a csütörtöki kereskedés során. Több amerikai makroadat is megjelent csütörtökön, amik vegyes képet mutattak a gazdaság aktuális...
Korábbi bejelentésével ellentétben mégsem hagyja el Magyarországot Dopeman. Kiderült, a rapper csak reklámot akart csinálni új, "Anyám, szavazz helyettem" című klipjének.
Üzemszerűen beindult az onlinepénztárgép-rendszer, már 65 ezer gép üzemel, a NAV-hoz pedig 152 millió bizonylat érkezett eddig 353 milliárd forint bruttó értékben - közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium.
Aligha látjuk többé a bokszringben Vitalij Klicskót. Az ukrán államelnöki címet magának kipécéző, időközben politikai pályára lépett ukrán nehézsúlyú bunyós viszont egy ellenféllel még le akar számolni. Vlagyimir Putyinnal. Igaz, vele nem a ringben.
A fiatalok helyzetéről, a felsőoktatásról és az elvándorlásról, valamint a politikai karrierlehetőségekről vitázott Bárándy Gergely szocialista és Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő csütörtök este Budapesten, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban.
Hiába próbál kibújni az adófizetés alól, úgy tűnik, az ügyeskedések ellenére találni rajta fogást, ugyanis egyik cégében a NAV lefoglalta vagyoni részesedését.
Nem számolnak a hazai termelők a tojás árának növekedésével a húsvét közeledtével. Az európai túltermelés, az olcsó import és a fekete piac következtében a szezon rendkívül nyomott árral indult, jelentős változást a húsvéti ünnepek sem hoznak az ágazatban - mondta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke, a Csaba-táj Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
Nem szeretünk adózni! Ennek alapján talán fölöslegesnek tűnik a kérdés, hogy milyen a jó adózás? Ha viszont tudomásul vesszük az adózás szükségszerűségét, akkor már nem értelmetlen a kérdéssel foglalkozni. Sokan, sokféleképpen próbáltak erre válaszolni, de közülük is figyelmet érdemelnek Adam Smith nézetei: ő már a XVIII. század közepén megfogalmazta a jó és a rossz adózás alapelveit is.
Egy felmérés szerint akut panasz vagy betegség fennállásakor az esetek több mint 90 százalékában nem fordulunk orvoshoz, noha a legtöbben félünk a problémák okozta esetleges szövődményektől. Az idősek is csak akkor, ha a panaszok fokozódnak.
A borsodnádasdi Ples Zrt. kutató-fejlesztő és nemzeti járműkerék-biztonsági mérő és tanúsító központot létesített, a másfél milliárd forintba került létesítményhez a cég az Új Széchenyi Terv pályázatán 881 millió forint támogatást nyert - közölte a a társaság az MTI-vel csütörtökön, azt követően, hogy átadták a központot.
Az MLSZ versenybizottsága hozzájárult, hogy az Újpest FC Kft. 2013/14-es szezonra érvényes indulási joga az Újpesti Torna Egyleten keresztül az Újpest 1885 Futball Kft.-hez kerüljön, így a csapat folytathatja szereplését a bajnokságban és a Magyar Kupában. Szuper. De ezen, ez nem … Folytatás
Miután a napokban arról számoltunk be, hogy egy férjezett tanárnő két diákjával hármasszexben vett részt az osztályteremben, most egy újabb szexuálisan túlfűtött tanerőről derült ki, hogy kiskorúval malackodott az iskolában.
Alig bomlanak le a Csernobil környéki elhalt fák és növények - állapította meg egy amerikai kutatócsoport. A majdnem három évtized alatt felhalmozódott, épségben maradt erdei avar mennyisége azért aggasztó, mert katasztrofális méretű erdőtűz keletkezhet belőle, amelynek füstje a sugárszennyezést terjesztheti.