2014. március 26. szerda

márc. 26
12:57
A magyar fuvarozók helytálltak a válságban (ProfitLine)
A magyar közúti fuvarozók példa értékűen álltak helyt a gazdasági válságban, növelni tudták teljesítményüket, de ehhez szükség volt az ország gazdaságpolitikájának ösztönző közreműködésére is - mondta Wáberer György, a Waberer's International Zrt. elnök-vezérigazgatója a cég beruházásának avató ünnepségén szerdán Budapesten.
márc. 26
12:57
Balotellit kidobta a nője a Playboy-nyuszis orgiája miatt - fotó! (Sport365)
A jelek szerint szakított - méghozzá az interneten - Mario Balotellivel barátnője, Fanny Neguesha. A belga modell Instagramján jelezte, immár egyedülálló.
márc. 26
12:59
Durva: a Bayern 9 rekordot már felállított, ötöt még idén megdönthet (Sport365)
A kedden 24. bajnoki címét begyűjtő Bayern München kilenc rekordot állított fel a német labdarúgó Bundesliga mostani idényében és további öt megdöntésére van még esélye.
márc. 26
13:00
Varga: egymilliárd euróra bővült az exportélénkítési hitelprogram (Infostart)
Az Eximbank exportélénkítési hitelprogramjának kerete 750 millió euróról 1 milliárdra bővült, és az igények szerint tovább is bővíthető - jelentette be Varga Mihály szerdán Budapesten.
márc. 26
13:00
Orbán Viktor: a legfontosabb a kárpátaljai magyarság biztonsága (Infostart)
A kárpátaljai magyarság biztonságát nevezte a legfontosabbnak az ukrán válsággal kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke az Országházban szerdán tartott megbeszélésükön.
márc. 26
13:00
A turizmusban folytatódik a kedvező trend (hirado.hu)
A Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára különösen a belföldi turizmusnak a SZÉP-kártya költések összegét meghaladó, több mint 20 százalékos bővülését tartja örvendetesnek, mert azt mutatja, hogy nőtt az emberek elkölthető jövedelme.
márc. 26
13:02
Nőtt egy kihaltnak vélt lazacfaj egyedszáma Japánban (hirado.hu)
A faj korábban csak a Japán északkeleti részén található Akita prefektúra Tazava nevű tavában volt honos.
márc. 26
13:03
Pókember menti meg a Földet (Kripto Akadémia)
A Föld Órája több százmillió embert mozgat meg az élet minden területéről.
márc. 26
13:03
Újabb 100 milliárd feletti veszteség az MKB Banknál (Portfolio)
253 millió eurós konszolidált adózás előtti eredményt ért el 2013-ban a BayernLB - közölte a bajor tartományi hitelintézet. A csoport eredményét jelentősen rontotta a magyar leánybank rossz...
márc. 26
13:04
Németországban a legnagyobb az újrahasznosított hulladék aránya az EU-ban (hirado.hu)
Az Európai Unió tagállamai közül Németországban a legmagasabb - 65 százalék - a komposztált és újrahasznosított hulladék aránya, Magyarországon 25 százalék.
márc. 26
13:05
Pokoli hőhullámokat jósol az előrejelzés (Kripto Akadémia)
Tíz éve több mint húszezer ember halálát okozta Európa-szerte a szélsőségesen meleg nyár.
márc. 26
13:05
Junior elemzőt keres a Portfolio.hu (Portfolio)
A magyarországi gazdasági média vezető szereplője, a Portfolio.hu lelkes és szakmai sikerekre éhes munkatársat keres JUNIOR RÉSZVÉNYELEMZŐ munkakör betöltésére. Ha tudod, ki az a Soros György...
márc. 26
13:06
Jogerősen elutasították a Lombard Zrt. ellen indított devizahiteles keresetet (hirado.hu)
Eljárásjogi okok miatt jogerősen elutasította a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesületnek a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. kölcsön- és hitelszerződéseihez kapcsolódó általános szerződési feltételek (ászf) egyes pontjait támadó keresetét szerdán a Szegedi Ítélőtábla.
márc. 26
13:08
Az eltűnt repülőgéphez tartozó tárgyat mutathattak új műholdfelvételek (hirado.hu)
Feltehetően a Malaysia Airlines MH370-es járatához tartozó 122 tárgy bukkant fel új műholdfelvételeken az Indiai-óceán távol eső, déli területén.
márc. 26
13:09
Peches csokimaffia: másfél milliárdot nehéz eltüntetni a NAV elől (Privátbankár)
Egy csokoládéval kereskedő bűnszervezet tagja 1,6 milliárd forintot próbált meg bankszámlájáról eltüntetni. Balszerencséjére a NAV pénzügyi nyomozói megakadályozták a pénz továbbutalását és a bankszámlán lévő összegen felül további 2,5 milliárd forint értékben járműveket, ingatlanokat foglaltak le.
márc. 26
13:15
“Brüsszeli illetékes: tarthatatlanok a Szeged és Szabadka közötti vasúti viszonyok” (444.hu)
Az eddigi legjobb megszólaló az MTI-ben. Egyébként tényleg azok, de minden oké, ha jár a Sinó.
márc. 26
13:17
A világ első siklóernyőzése a kínai nagy falon (444.hu)
Nem lehet rossz ezen az ősi helyszínen egyedül siklani. Az ugrás egyébként legális volt.
márc. 26
13:18
Mi történt 25 éve ezen a napon? (Infostart)
1989. március 26. vasárnap: Szakmai érdekvédelmet akar nyújtani tagjainak a szerveződő Magyar Gyógyszerészi Kamara. Két mintaboltot nyit Magyarországon a Levi Strauss amerikai-magyar vegyesvállalat. A soproni üzletben valutáért árusítanak, míg a Budapesten megnyíló márkaboltban forintért árulják majd a termékeket. Az amerikai hírszerzés hivatalosan meg nem erősített értesülése szerint egy…
márc. 26
13:18
Eltűnt utasszállító - a géphez tartozó tárgyak a műholdfelvételeken? (Infostart)
Mintegy 122, feltehetően a Malaysia Airlines MH370-es járatához tartozó tárgyat mutattak új műholdfelvételek az Indiai-óceán távol eső, déli területén, ahol a hatóságok feltételezései szerint a repülőgép 239 utassal a fedélzetén március 8-án lezuhanhatott - közölte szerdán a malajziai közlekedési miniszter.
márc. 26
13:18
Önkéntes rezsibefagyasztást hirdetett az egyik legnagyobb brit közműszolgáltató (hirado.hu)
Önként befagyasztja lakossági tarifáit csaknem két évre az egyik legnagyobb brit közműszolgáltató cég.
márc. 26
13:19
Exkluzív: ezért tartott Orbán Viktor rendkívüli sajtótájékoztatót (444.hu)
Breaking, ilyet még nem jelentett be magyar miniszterelnök!
márc. 26
13:20
Világháborús áldozatok előtt tisztelgett az amerikai elnök Belgiumban (Infostart)
Az első világháborúban meghalt amerikai katonák emléke előtt tisztelgett szerda délelőtt a belgiumi Waregemben Barack Obama amerikai elnök.
márc. 26
13:20
Brüsszeli illetékes: tarthatatlanok a Szeged és Szabadka közötti vasúti viszonyok (hirado.hu)
Tarthatatlannak nevezte a Szeged és Szabadka közötti vasúti közlekedési viszonyokat szerdán Jack Engwegen, az Európai Bizottság Regionális Főigazgatósága Magyarországért felelős részlegének vezetője.
márc. 26
13:21
Két ember, aki egyáltalán nem nyilatkozott a 444-nek (444.hu)
O. Ráhel, egy ismert miniszterelnök lánya és férje nem kívántak nyilatkozni a 444 riporterének. A pár Orbán Viktor rendkívüli sajtótájékoztatóján jelent meg, ahol az ismert miniszterelnök bemutatta a Seuso-kincseket, amiket a TEK hozott haza.
márc. 26
13:21
Gary Oldman sötét hangulatú reklámban (Kreatív Online)
Az HTC új telefonját népszerűsíti.
márc. 26
13:21
Átadták az ukrán hatóságnak a Sepeljev házaspárt (Blikk)
márc. 26
13:21
Hazahozták a Seuso-kincset (Blikk)
Orbán Viktor jelentette be a Parlamentben, rendkívüli sajótátéjoztatón, hogy sikerült hazahozni a Seuso-kincs egy részét. Elárulta azt is, hogy mindennek 15 millió eurós (négy és félmilliárd forint) költsége volt. Az ókori kincseket a Parlament épületében lehet majd hétvégétől megnézni.
márc. 26
13:21
Gyurcsány a 2006-os vitával riogatja Orbánt - Videó (Alternatív Energia)
Orbán:"arra kérem a nézőket, hogy talán kevéssé a pártkampányokra, a fizetett hirdetésekre hagyatkozzanak."
márc. 26
13:21
Ezt jelentette be Orbán! (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli sajtótájékoztatót tartott ma 13 órakor az Országház Delegációs termében. A kormányfő itt rövid bejelentést tett arról, hogy Magyarország visszaszerezte a...
márc. 26
13:21
Hazahozták a Seuso-kincseket (ATV)
Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a felbecsülhetetlen értékű, ókori római eredetű, páratlan Seuso-kincs hét darabját - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón, a Parlamentben.
márc. 26
13:21
Legenda ünnepli születésnapját – ötven esztendős a Škoda 1000 MB (Auto Pult)
Ötven éves a Škoda 1000 MB. Az alsó-középkategóriás modell az akkori Octavia utódjaként 1964. március 21-én mutatkozott be. Az első farmotoros, hátsókerék-hajtású és önhordó karosszériás modellként az 1000 MB mérföldkő volt a márka közel 119 éves történetében. A tágas, négyajtós modellt kora egyik legjobb autójaként tartották számon az egyliteres kategóriában, amely kényelme, teljesítménye és…
márc. 26
13:22
Elfogadta a pápa a limburgi püspök lemondását (hirado.hu)
Ferenc pápa elfogadta a több millió eurós költekezésével nagy botrányt kavaró Franz-Peter Tebartz-van Elst limburgi püspök lemondását - közölte szerdán a Vatikán.
márc. 26
13:23
Az 5 legjobb nem témába vágó kérdés, amire Orbán Viktor válaszolt a Seuso-kincseket bemutató sajtótájákoztatón (444.hu)
De szigorúan csak a legjobbak.
márc. 26
13:23
Gázrobbanás a Dunaferr üzemében (Alternatív Energia)
márc. 26
13:23
Az MNB görcsös igyekezete - Amiről a süket csönd beszél (Portfolio)
Két okból is üdvözli az MNB vitára indító kísérletét Felcsuti Péter, az "itt és most" azonban elgondolkodtató számára. Nem lenne meglepve, ha a bankok olyan olajágnak tekintenék a tanulmányt,...
márc. 26
13:23
Átadták a Sepeljev-házaspárt az ukrán hatóságnak (ATV)
Átadták a Sepeljev házaspárt az ukrán hatóságnak a záhony-csapi határátkelőhelynél a magyar rendőrök szerda délben - közölte a házaspár ügyvédje, Bősze Ferenc az MTI-vel.
márc. 26
13:24
40 kilométeres vonatozás 2 óra alatt: kiborultak nálunk a brüsszeliek (Privátbankár)
Egy brüsszeli eurokrata felült a vonatra Szegeden, és teljesen kiborult. 40 kilométer, 2 óra, egy átszállás.
márc. 26
13:24
Mire leszállt a repülő, meghalt az újszülött (BorsOnline)
Az orvos azt mondta az asszonynak, nyugodtan repülhet, de a Hong Kong - New York közti útnak kényszerleszállás, és tragédia lett a vége. Ha csak nem muszáj, ne repüljünk, amikor már terhességünk utolsó trimeszterében vagyunk - mondja a szakember.
márc. 26
13:24
Orbán: Magyarország visszaszerezte és hazahozta a felbecsülhetetlen értékű Seuso-kincs hét darabját (hirado.hu)
A kincsek szombattól ingyenesen megtekinthetők az Országházban.
márc. 26
13:25
Kiadták az ukrán hatóságnak a Sepeljev házaspárt (Alternatív Energia)
A házaspár március elején, a megváltozott ukrajnai helyzetre tekintettel maga kérte kiadatását.
márc. 26
13:26
Rendkívüli bejelentés: visszaszereztük a Seuso-kincset (Privátbankár)
Orbán Viktor rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette: hazakerült a Seuso-kincs. 15 millió eurónkba került.
márc. 26
13:26
Mateschitz a Red Bull kiszállásával fenyeget (BorsOnline)
A vb-címvédő Red Bull istálló tulajdonosa, Dietrich Mateschitz meglebegtette, kiszáll a Forma–1-ből. Az osztrák tulajdonosnak elege van a sportszerűtlenségekből és a gusztustalan sportpolitikából.
márc. 26
13:26
Kamragázrobbanás volt a Dunaferr egyik üzemében (hirado.hu)
Senki sem sérült meg.
márc. 26
13:27
Oroszlánkörmök helyett fogcsikorgatás (Alternatív Energia)
A szocialisták szerint az Orbán-kormány tehet róla, hogy tavaly rekordszámban szűntek meg cégek.
márc. 26
13:30
Ez a véleményünk az állami egészségügy minőségéről (ProfitLine)
A 18-60 éves – tehát gazdaságilag aktív korú – lakosság nagy többsége (52 százaléka) elégedett a hazai egészségügy személyzetével. Az állami egészségügy műszer- és berendezésállományával, valamint a rendelők, kórházak környezetének és elhelyezési körülményeivel a többség ugyancsak elégedett. Ugyanakkor az aktív korú lakosság csupán egynegyede gondolja úgy, hogy az állami egészségügy…
márc. 26
13:30
Visszavonul minden idők legnagyobb ausztrál focistája (Sport365)
A szezon végén befejezi pályafutását Harry Kewell, Ausztrália első, nemzetközi szinten is magasan jegyzett futballistája.
márc. 26
13:32
Magyarország visszaszerezte a Seuso-kincs hét darabját (ProfitLine)
Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a felbecsülhetetlen értékű Seuso-kincs hét darabját - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón, a Parlamentben.
márc. 26
13:36
Orbán: Magyarország visszaszerezte a Seuso-kincs hét darabját (Infostart)
Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a felbecsülhetetlen értékű, ókori római eredetű, páratlan Seuso-kincs hét darabját - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón, a Parlamentben.
márc. 26
13:36
Marine Le Pen az Avignoni Fesztiválról: az igazgató lemondhat (Infostart)
"Ha nem tetszik neki a helyzet, lemond, és majd valaki más átveszi a helyét" - ezt válaszolta Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke szerdán Olivier Pynek, az Avignoni Fesztivál igazgatójának, aki jelezte: amennyiben az FN megnyeri a városban a helyhatósági választások második fordulóját, a nemzetközi színházi találkozó elköltözik.
márc. 26
13:36
Leszakadt az álmennyezet egy bukaresti adóhivatalban (hirado.hu)
Leszakadt az álmennyezet egy bukaresti adóhivatalban szerdán, két ember könnyebben megsérült - írta a Gandul.info román hírportál.

Keresés