Ma van a víz világnapja. Az ENSZ legfrissebb tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy egyre növekszik az energetikai célú vízfelhasználás. Itthon a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) ünnepségén a...
Feloldották a zárást a Szigetszentmiklóst elkerülő Újgerinc úton, ahol szombat hajnalban teherautóval ütközött össze egy személyautó, amelynek sofőrje életét vesztette - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- és kormányfőinek pénteki tanácskozását követő nyilatkozatában közölte, hogy március 27-én adják majd át Szada közelében a Szlovákiát és Magyarországot összekötő földgázvezetéket, amelyet uniós támogatással építettek meg.
Aggodalmát fejezte ki a Tiffany az idei kilátásokkal kapcsolatban pénteken. A menedzsment az elemzői várakozásoknál gyengébb profitprognózist fogalmazott meg az idei évre annak ellenére, hogy a...
Mi vezetett a soproni lőtéri kettős gyilkossághoz? Kik azok a tinédzserek, akik hidegvérrel megölnek két családapát? A Kisalföld újságírói válaszokat kerestek. Az Embervadászat a lőtéren című könyvből közlünk részleteket.
Ausztria kulturális sokszínűsége és gazdagsága a különböző égtájak felől érkező befolyásoknak köszönhető. Az ország a kultúra mellett a gasztronómiai specialitásokban is máig ezt képviseli. Az elmúlt évszázadokban különféle nemzetek, köztük magyarok, németek, csehek és bosnyákok mind magukkal hozták saját kultúrájuk sajátosságait, ezzel a konyhai kísérletezésnek és a bor-étel párosításoknak is…
Tizenegy ország 30 rejtvényfejtőjének részvételével maratoni, 24 órás rejtvényfejtő verseny kezdődött szombat délelőtt a fővárosban. Az idei verseny rangját emeli, hogy a feladványokat a 2006-os rejtvényfejtő világbajnok, Madarassy Pál állította össze - közölte a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete (ROE) az MTI-vel.
Speciális eljárásokkal megtisztítják Sármelléken az egykori szovjet katonai légi bázis területén a kőolajszármazékokkal szennyezett talajt és a felszín alatti vizet, a munkálatok 2015 nyarán fejeződnek be.
Ha egy csapat minden erejével küzd a sikerért, azt a szurkolók is meghálálják. Bár a Napoli búcsúzott az Európa Ligából a Porto ellen, a fanatikusok még a lefújás után percekig a lelátón éltették a kedvenceket.
Szabadon elvonulhat a Krímről 61 ukrán deszantos katona, de a fegyvereiket hátra kell hagyniuk. A katonák saját járműveiket használhatják, konvojukat az orosz katonai rendőrség biztosítja, jelentették orosz hírügynökségek. A deszantosok az ukrán hadseregben akarnak szolgálni. (MTI)
Nem éppen szurkoló csalogató körülményeket tapasztaltak a Szombathelyi Haladás szurkolói a Lombard Pápa elleni élvonalbeli bajnoki mérkőzésen, miután többszöri megmotozásra jutottak csak fel a lelátóra.
Rutinszerű kommunikációt folytatott a Malaysia Airlines eltűnt Boeing 777-es utasszállító repülőgépének személyzete a légi irányítással, "két furcsaság" kivételével - írta a szombati The Daily Telegraph.
Ma van a Víz Világnapja. A nemzeti fejlesztési miniszter emlékeztetett: a világban jelenleg csaknem nyolcszáz millió ember nem jut biztonságos ivóvízhez. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) felhívta a figyelmet arra: minden nap mintegy 1400 öt év alatti gyermek hal meg a világon a tiszta víz, az illemhelyek és a higiénia hiánya miatt kialakuló hasmenéses megbetegedésekben.
Évi százezer forintos díj alatt nincs olyan biztosítás a piacon, ami fizet az új Ptk. alapján a magánvagyonával is felelős, károkozó cégvezető helyett – írja Cégvezetői felelősségbiztosítás című cikkében a HVG.
Kapacitásának 25 százalékos növekedését várja a főként exporttermékek alapanyagait gyártó Kvantex vállalat az Európai Unió által támogatott beruházásától. A Pest megyei cég fejlesztése munkahelyeket is teremt az új gyártóüzembe telepített gyorsabb és precízebb eszközök révén. Mindehhez a társaság 54 százalékos, 25 millió forintos támogatást nyert el.
Az ötpárti kormányváltó képviselőjelölt szerint a sajtóban rengeteg dezinformáció született az üggyel kapcsolatban, például, hogy Welsz öngyilkosságot követett el. Gulyás szerint úgy tűnt, hogy tudatosan dezinformálják ezeket az orgánumokat.
Folytatódik az áfaemelési trend Európában, az általános forgalmi adó átlagos mértéke az EU-ban már átlépte a 21 százalékot; a cégeknek ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban változó áfaszabályozásra és minden eddiginél hatékonyabb adóellenőrzésekre kell készülniük - írja friss iparági jelentésében az EY.
Továbbra is pengeélen táncol az Újpest, a jövőjéről egy vagyonfelügyelő dönt. Miközben a csapat kiáll a DVTK ellen, a szurkolók a felelősök megleckéztetésével fenyegetőznek.
Hamvas Béla íróra emlékeznek születésének évfordulója alkalmából irodalmi, tudományos, zenei és gasztronómiai programokkal Balatonfüreden. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Művészet és tér című konferencia szombati megnyitóján azt mondta: Hamvas Bélát nem lehetett jelentéktelenné tenni.
Elpártolhat a BlackBerry-től leghűségesebb ügyfele. A The Wall Street Journal értesülései szerint a Fehér Ház más gyártók okostelefonjait teszteli. Ez egy újabb csapás lehet a problémákkal küszködő...
Barack Obama 2008-as kampánya igazi fordulatot hozott a pártok versengésében – és nem csak Amerikában. Az internet, főként a közösségi média mint kampányeszköz az elmúlt években jelent meg. Míg 2010-ben még inkább csak kiegészítő eszköz volt, a 2014-es kampányban már teljes erővel dübörög a pártok web2-es jelenléte. Ez viszont túlmutat a pártok szlogenjein: saját videóikkal, blogjaik hasábjain és…
Az V. kerület nem engedte, hogy a Kossuth téri fakivágások engedélyezési eljárásába beleszóljon a Védegylet. Az örökségvédelmi hivatal friss végzése szerint ezzel eljárási hibát vétett a Belváros. Nem ez volt az első jogi baki a fakivágások ügyében, emlékeztet a Népszabadság.
A csapatban olimpiai bajnok német Severin Freund nyerte a síugrók világkupa-sorozatának pénteki versenyét a szlovéniai Planicán. A negyedik helyezett lengyel Kamil Stoch egy versennyel a zárás előtt bebiztosította összetettbeli sikerét.
Az orosz ifjúság egy vállalkozó szellemű része az elmúlt hónapokban különböző, nagyon magas épületek megmászásával múlatja az időt. Ez a videó már a Gizmodo sokat tapasztalt stábját is kiborította.
Fontos tisztázni, hogy a narancsbőr, más néven cellulit, nem betegség. Mégis sok nő életét keseríti meg. A has, a csípő, a fenék és a comb felületén kidudorodó zsírpárnácskák kialakulása a nők bőrének felépítésével magyarázható.
Az építőipart is sújtó válság ellenére a VELUX cégcsoportot is tömörítő VKR Holding árbevétele a megelőző évi 2,3 milliárd euróról csak kis mértékben 2,2 milliárd euróra csökkent. A bevétel legnagyobb hányadát a VELUX cégcsoport tevékenysége adta.
Több kilométeres kocsisorra, illetve dugókra kell számítaniuk a fővárosból a Dunakanyar vagy a Balaton felé közlekedőknek - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője szombat délelőtt az MTI-t.
A Reuters által megkérdezett elemzők többsége szerint a Monetáris Tanács a márciusi kamatdöntő ülésén 10 pontos vágással folytatja a csökkentéseket és a 2,60 százalékos alapkamattal be is fejezi a ciklust.
Harmincöt ember halt meg szombat reggel egy pakisztáni közúti tömegbalesetben, amelyben egy benzinszállító tartálykocsival ütközött két autóbusz és még egy teherautó - közölte a rendőrség.
Elképesztő, hogy milyen módszert használnak brit ATM-fosztogatók: alagutat ásnak a bankautomatákhoz - írja az Independent.uk. Kérdés, hogy egyáltalán mennyire éri meg fél év alatt 30 méteres alagutat...
Rogán Antal hangsúlyozta, hogy a kor követelményeinek minden szempontból megfelelő Olimpia park a fővárosban ritka Duna-parti parkok egyike, ezért különös értéket képvisel.