Az MSZP-s Bárándy Gergely arról kérdezi Polt Péter legfőbb ügyészt, tervezi-e az ügyészség, hogy vádalkut köt a Simon-ügyben a Sólyom Airways tulajdonosával.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara kivizsgálja a Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese által ismertetett panaszokat, amelyek szerint a végrehajtók esetlegesen mesterségesen duzzasztják a tartozásállományt.
A kedden nyilvánosságra hozott OECD-jelentés komoly okot adhat Németországban az aggodalomra. A bérek ugyan szépen növekednek, a munkanélküliség pedig történelmi mélyponton van. A német gazdaságot mindezek ellenére egy óriási veszély fenyegeti hosszútávon, ez pedig a rohamosan öregedő társadalom miatt megnövekedett nyugdíjkiadások, írja a Kitekintő.
Új világrekordot állított fel felhúzásban Zydrunas Savickas, minden idők legjobbjának tartott erős embere. A háromszoros világbajnok izomkolosszus 524 kilogrammot teljesített felhúzásban az Arnold Strongman 2014-es megméretésén.
Életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba egy embert, akit elgázolt egy autós, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott csütörtök délelőtt Budapesten, a XIX. kerületben, írja az MTI. A helyszínről életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba egy embert.
Az OSZT elnökévé választotta Patay Vilmost, a HANGYA Szövetkezeti Együttműködés elnökét. Az elnöki megbízás az alapszabály értelmében 4 éves mandátummal 2018-ig szól.
Agyműtétet hajtottak végre Törőcsik Andráson, az Újpest 58 éves, 45-szörös válogatott labdarúgóján, aki azóta kómában fekszik, adott hírt minderről a Nemzeti Sport Online.
Wabeno, Wisconsin – Csoda, hogy nem halt meg az a férfi (40), akit egy család két napon keresztül durván bántalmazott, majd látva, hogy még nem lehelte ki a lelkét, az erdő közepén hagyta. Azt remélték, hogy a vérszagra odagyűlnek a farkasok, és bevégzik az elkezdett „munkát".
1989. március 20., hétfő: Először ülésezett a Minisztertanács új összetételű Tanácsadó testülete. A tanácsadók a Tudományos Akadémia szellemi bázisára támaszkodva véleményezik a stratégiai jelentőségű társadalmi-gazdasági folyamatokat, a kormányzati döntéseket.
Tabán Kinotéka néven csütörtökön újra megnyílt a Tabán mozi a Budavári Önkormányzat és a Budapest Film Zrt. ötéves együttműködési megállapodásának köszönhetően, amelyet a helyszínen írtak alá.
Utólag, a televíziós felvételek alapján tiltotta el az MLS fegyelmi testülete Clint Dempsey-t, a Seattle Saunders sztárját, amiért a 102-szeres amerikai válogatott csatár szándékosan ágyékon ütötte Mark Bloomot, a Toronto FC játékosát.
Egyre aktívabbak a részvényesek Amerikában, mármint ami a cégek életébe való beleszólást jelenti, az idei év első két hónapjában annyi igazgatósági helyet megszerző aktivista kampány indult, amire...
Két hétig tartó budapesti látogatásáról adott ki közleményt csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap missziója. Az IMF szakértői javaslatokat is megfogalmaznak a kormány számára. Előrejelzésük szerint...
Februárban 0,4%-kal csökkent a használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban, így az évesített darabszám a januári 4620 millióról 4600 millióra esett. ...
Az előző évekhez hasonlóan továbbra is túlnyomórészt derűlátóak a Kínában működő amerikai vállalatok, amelyek egyúttal növekvő kockázatokról számoltak be.
A mai világban a rend, a biztonság az egyik legfontosabb közösségi érték - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Tolna megyei Tamásiban.
Megállapodás született csütörtökön az Európai Unió két társjogalkotó intézménye, az Európai Parlament (EP) és a tagállamokat tömörítő tanács képviselői között a bankszanálási mechanizmusról - közölte az EP sajtószolgálata.
Nyitva hagyták az Európai Parlament (EP) petíciós bizottságában csütörtökön tartott meghallgatás nyomán a korkedvezményes nyugdíj ellen benyújtott magyar panaszok ügyét.
Adolf Hitlerhez hasonlította Vlagyimir Putyint Olekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán államfő. A Krím-félszigeten az oroszok már az ukrán haditengerészeti bázist is elfoglalták.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség vesztegetés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt szerdán összesen nyolc embert hallgatott ki gyanúsítottként, köztük egy a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőr alezredest, valamint több más budapesti rendőrt és ügyvédet - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-vel.
Az Együtt-PM-es Dorosz Dávid feljelentést tett és a helyi választási bizottsághoz fordult amiatt, hogy Érden eltávolították a lámpaoszlopokra kihelyezett választási plakátjaikat.
Hungary's 13 ethnic minorities will probably have each a speaker without voting rights in the next parliament, as the minimum requirement is one valid vote on the minority's list at the upcoming general election.
Kártérítést követel Tiger Woodstól az az osztrák turista, akit egy miami versenyen véletlenül fejbe lőtt. Az amerikai golfozó eltévedt labdája telibe találta a szurkolót, akinek vérző fejét össze kellett varrni.
Párbeszédre van szükség, beszélgetni kell, mert a hallgatásnál, az elhallgatásnál nincs rosszabb - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Tihanyban, a szaktárca és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága szervezésében, Közös jövőnk - Közös felelősségünk címmel, a magyarországi zsidó és keresztény közösségek együttéléséről az apátsági látogatóközpontban megrendezett…
Februárban 0,4%-kal csökkent a használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban, így a tranzakciók éves száma szezonálisan kiigazítva a januári 4620 millióról 4600 millióra esett. Az adat...