Igazi káoszfutamra készülnek a pilóták a melbourne-i rajt előtt. A többség szerint a sok technikai változás miatt kis túlzással már azzal is pontot lehet majd szerezni, ha valaki célba ér.
Roderick Duchatelet, az Újpest FC elnök-tulajdonosa elhagyja a csapatot, amennyiben megindítják a felszámolást az Újpest FC Kft. ellen, s a Magyar Labdarúgó Szövetség nem járul hozzá addig az indulási jog átruházásához.
Trill Zsolt kiváló művész, Schnell Ádám, Szerednyey Béla, Rajhona Ádám, Für Anikó érdemes művész, Tompos Kátya és Ruttkay Laura Jászai-díjas, Pándy Piroska Liszt-díjas lett.
A brit sajtó szerint minden idők legdrámaibb hajráját láthatták a nézők a Reading-Liverpool ifjúsági FA Kupa-meccsen. A Pool három perccel a hosszabbítás vége előtt még 4-2-re vezetett, ám végül kiesett a kupából
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök összehívta a biztonsági kabinetet, hogy határozott választ adjon a Gázai övezetből érkezős rakétatámadásokra. Csütörtökön a palesztin terroristák folytatták a merényleteket - egy biztonságpolitikai portál szerint az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet teheráni utasításra cselekszik, bosszúból, amiért Izrael elfogott egy illegális iráni fegyverszállítmányt…
Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerint a paksi atomerőmű bővítése valóban az évszázad üzlete, de a kormány állításával szemben nem Magyarország, hanem Oroszország számára.
A szombaton hatályba lépő új polgári törvénykönyv (Ptk.) nyomán 2014. március 15-től megváltozik egyes gazdasági szervezetek besorolása, így módosul a gazdálkodási formák osztályozásán (GFO) belül elfoglalt helyük, a gazdasági szervezeteknek azonben ezzel nincs teendőjük.
Most már exponenciálisan növeli a kockázatokat a kamatcsökkentés - egyre ijesztőbb a helyzet a svájci frank árfolyamánál - 40 Magyar Telekom-részvényt vásárol a társaság vezérigazgatója - egyre több a magát pályázatírónak nevező csaló - Nézze meg itt >>
Fontos lenne, hogy ne politikai nézetek mentén, külön csoportokban ünnepeljük a magyar szabadságharc évfordulóját, hanem legyen ez valóban a nemzet egységének, szabadságának ünnepe - fogalmazott Kányádi Sándor.
Májustól 4 százalékkal emelkedik valamennyi munkavállaló alapbére a Budapest Airportnál, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a cégcsoporton belül a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákban további fél százalékot költ bérfelzárkóztatásra, ez több munkavállalónál akár 10 százalékot meghaladó emelést is jelent - közölte a Budapest Airport.
Az orosz-ukrán válság mélyülése és a kínai lassulással kapcsolatos félelem igencsak idegesíti most a befektetõket, amely jókora hangulatromlást okozott tegnap és ma is a fejlett...
A Citroën a múlt század közepén, harmadik negyedében extravaganciájáról, avantgárd megoldásairól, innovatív megoldásairól volt híres. A hidropneumatikus rugózás, az egyküllős kormánykerék, vagy a...
Elsősorban az olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztián révén győzelmi esélyekkel utazott el a magyar csapat a téli dobó Európa Kupára, melyen összesen 13 sportoló képviseli a magyar színeket.
Roderick Duchatelet, az Újpest FC elnök-tulajdonosa elhagyja a csapatot, amennyiben megindítják a felszámolást az Újpest FC Kft. ellen, s a Magyar Labdarúgó Szövetség nem járul hozzá addig az indulási jog átruházásához.
Nagyon durva kritikával illette Sepp Blattert, a FIFA elnökét Romário, a brazil futball élő legendája egy interjúban. A korábbi csillag szerint a svájci diplomata nem éppen tisztességes ember.
Roderick Duchatelet, az Újpest FC elnök-tulajdonosa elhagyja a csapatot, amennyiben megindítják a felszámolását az Újpest FC Kft. ellen, s a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem járul hozzá addig az indulási jog átruházásához.
Közeledik a krími népszavazás vasárnapi időpontja és ezzel párhuzamosan egyre fokozódik a feszültség Oroszország és a nyugati hatalmak között. Az Egyesült Államok és az EU elszánt az újabb szankciók...
Májustól 4 százalékkal emelkedik valamennyi munkavállaló alapbére a Budapest Airportnál, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a cégcsoporton belül a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákban további fél százalékot költ bérfelzárkóztatásra, ez számos munkavállalónál akár 10 százalékot meghaladó emelést is jelent - tudatta a Budapest Airport az MTI-vel pénteken.
Javítási munkálatok miatt vasárnap hajnaltól éjfélig a 4-es, 6-os villamosok vonalán az Oktogon és a dél-budai végállomások között, éjszaka pedig a 6-os villamos teljes vonalán pótlóbusz jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
Hanga Ádám csapata második legjobbjaként nyolc pontot dobott a spanyol Laboral Kutxa Vitoria színeiben a vendég Armani Milannak a férfi kosárlabda Euroliga nyolcaddöntős szakaszának csütörtöki játéknapján.
Azzal, hogy a világon piacvezető General Electric (GE) Magyarországon gyártja erőművi vezérlőegységeit, a magyar mérnöki szaktudás jelentősen hozzájárul a világ energiabiztonságához - jelentette ki Szijjártó Péter pénteken a GE új fóti gyáregységének átadásán.
Sok lány álmodozik arról, hogy hercegnőként éljen. Ám a valóságban az ő életük sem mindig könnyű. A szaúdi király két lánya azt állítja, hogy zsarnok apjuk 13 éve tartja őket rabságban.
Beutazási tilalmat rendelhet el hétfőn az Európai Unió és az Egyesült Államok Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetlen környezetének több tagja, valamint orosz politikusok és gazdasági vezetők ellen - írta pénteken a Bild című német lap brüsszeli és washingtoni diplomáciai forrásokra hivatkozva.
Az orosz-ukrán válság mélyülése és a kínai lassulással kapcsolatos félelem igencsak idegesíti most a befektetõket, amely jókora hangulatromlást okozott tegnap és ma is a fejlett...
A Raiffeisen Internationalt nem ijesztik meg az ukrajnai, oroszországi fejlemények, a pénzintézet folytatni kívánja működését a régióban, így Magyarországon is - nyilatkozta az osztrák bank vezető tőkepiaci és kelet-európai stratégája az alapblog.hu-nak.