A várható viharos szél miatt tizenöt megyére és a fővárosra másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki március 15-re, szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Helyenként por-, illetve homokvihar is kialakulhat.
Nyomozók vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a Malaysia Airlines Boeing 777-es típusú repülőgépének múlt szombati eltűnése esetleg kalózakció volt - mondta pénteken egy amerikai tisztségviselő.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter 7 ezer forintban határozta meg a hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzés költségét - a rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Horvát ügyvédjén keresztül ténybeli tévedésekre és eljárásjogi hibákra hivatkozva fellebbezést nyújtott be Hernádi Zsolt, a Mol Zrt. elnök-vezérigazgatója a letartóztatását elrendelő végzés ellen. ...
Különbözőek vagyunk. Van, aki a város ölelésében, a jó infrastruktúra és mások közelségének biztonságában érzi jól magát, míg mások szíve vidékre, esetleg felfedezetlen, nyugodt szigetek felé húz. Egy valami azonban mindenkiben közös: mindig előfordul az, hogy az egyik végletből megkívánjuk a másikat. A Range Rover Sport pedig megoldást kínál erre.
Elhagyhatta a kórházat, és rögtön csapattársainak edzésére ment Rich Peverley, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Dallas Stars csatára.
Több magyar állampolgár Romániába való beutazását tiltották meg a román hatóságok, arra hivatkozva, hogy a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Románia területén - derült ki a román belügyminisztérium pénteki közleményéből.
Az elmúlt hónapokban kedvező hírek érkeztek az európai autópiacról, ezzel kapcsolatban több autógyártó vezetője is elmondta, hogy az eladások növeléséért nagy árat kell fizetniük. A folyamatos...
Péntek délután ünnepélyes keretek között átadták a felújított és a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába került Pesti Vigadó épületét. Az ünnepélyes átadón műhúszezreseket dobáló ellentüntetők jelentek meg. Azt követelték: a Magyar Művészeti Akadémiát vegyék ki az alaptörvényből.
Az amerikai részvényindexek a tegnapi záróértékeik alatt tartózkodnak pénteken. Az esés hátterében a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmak, az orosz-ukrán konfliktus kiéleződése,...
Washington - Nyomozók vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a Malaysia Airlines Boeing 777-es típusú repülőgépének múlt szombati eltűnése esetleg kalózakció volt - mondta pénteken egy amerikai tisztségviselő.
Az újjászületett Pesti Vigadó minden művészeti ág otthona lesz, ahol bizonyítani lehet az élő magyar művészet sokféleségét - mondta a felújított Pesti Vigadó ünnepélyes megnyitóján pénteken a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke.
A kormány a parlament elé fogja terjeszteni az új paksi blokkok építésével kapcsolatos orosz-magyar hitelmegállapodást - jelentette ki Lázár János pénteken Szegeden.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,06 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 16 157,59 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A szocsi téli olimpia ideje alatt az arany volt a legkedveltebb szó a Twitter közösségi oldalon, amelyet elsősorban a kanadaiak és az amerikaiak használtak a vizsgált időszakban....
Hatalmas bombagólt rúgott Jhon Viáfara, a Deportivo Cali középpályása a Lanús elleni Libertadores Kupa-mérkőzésen. A találatot egy dél-amerikai sportportál a hét legszebb találatának választotta.
A magyar vállalkozások nagy része azért esik el komoly megrendelésektől, mert nem elérhetők termékeinek adatai. Míg Nyugat-Európában a szükséges információk az esetek 60 százalékában megtalálhatók a cégek honlapján, addig Magyarországon ez az arány csupán 12-15 százalék körül mozog – állapította meg a Tablazat.hu beszerzési szakportál.
Bukarest - Több magyar állampolgár Romániába való beutazását tiltották meg a román hatóságok, arra hivatkozva, hogy a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Románia területén - derült ki a román belügyminisztérium pénteki közleményéből.
Közeledik a krími népszavazás vasárnapi időpontja és ezzel párhuzamosan egyre fokozódik a feszültség Oroszország és a nyugati hatalmak között. Eközben Londonban egyeztetett Szergej Lavrov orosz és...
Az Origo hírportál értesülései szerint a Baranya megyei rendőrség választási csalás gyanúja miatt nyomoz, miután a mohácsi választási iroda egyik munkatársa saját nevére talált öt párt ajánlóívén is.
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint 2014. március 14. napján, 2014. március 19-i értéknappal az FHB Bank Zrt., mint befektetési szolgáltató útján 825,29 Ft-os átlagárfolyamon 28 106 db FHB ’A’ sorozatú törzsrészvényt vásárolt.
Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfő délelőtt nyilvános határozathirdetésen ismerteti a kormány devizahiteles indítványával kapcsolatos döntését - tájékoztatta Bitskey Botond, az Ab főtitkára pénteken az...
Nyomozók vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a Malaysia Airlines Boeing 777-es típusú repülőgépének múlt szombati eltűnése esetleg kalózakció volt - mondta pénteken egy amerikai tisztségviselő
Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfő délelőtt nyilvános határozathirdetésen ismerteti a kormány devizahiteles indítványával kapcsolatos döntését - tájékoztatta Bitskey Botond, az Ab főtitkára pénteken az...
A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton számos tömegközlekedési járat módosított útvonalon közlekedik, és több belvárosi főútvonalat is lezárnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken....
A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vezérigazgatója elfogadta az Index Bizottság előterjesztését a BUX és BUMIX indexkosarak felülvizsgálatára és módosítására vonatkozóan és a 166/2014. számú határozatával döntött az új BUX és BUMIX kosarak összetételéről.
Megnyílt pénteken a felújított Pesti Vigadó, amelynek jelképes kulcsát Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át Fekete Györgynek, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökének. Az ünnepségen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, köszöntőt mondott Tarlós István főpolgármester.
Az ukrajnai Krími Autonóm Köztársaságban vasárnap tervezett népszavazás az ukrán alkotmány és a nemzetközi jog közvetlen megsértésének minősül, és ha valóban megtartják, annak nem lesz sem jogi hatása, sem politikai legitimációja - szögezte le péntek esti nyilatkozatában Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára.
Új hidegháború kialakulásával fenyeget a krími válság, amely konfliktus oka alapvetően a Szovjetunió szétbomlásának körülményeiben rejlik - írta Mihail Gorbacsov volt szovjet vezető pénteken honlapján
Az amerikai részvényindexek a tegnapi záróértékeik alatt tartózkodnak pénteken. Az esés hátterében a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmak, az orosz-ukrán konfliktus kiéleződése,...
Nyomozók vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a Malaysia Airlines Boeing 777-es típusú repülőgépének múlt szombati eltűnése esetleg kalózakció volt - mondta pénteken egy amerikai tisztségviselő.
A magyar és román nép sorsközösségére utalva köszöntötte pénteken Victor Ponta román miniszterelnök a romániai magyarokat a magyar nemzeti ünnep alkalmából
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére a bánsági Magyarcsernyén pénteken felavatták Petőfi Sándor mellszobrát a róla elnevezett általános iskola udvarában
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Újra versenyben van az emberek ősének címéért Kisláb (Little Foot), az apró termetű, szőrös "majomember", amely évmilliókkal ezelőtt zuhant le és lelte halálát egy dél-afrikai gödörben - jelentették be pénteken a kutatók.
Száz éve, 1914. március 14-én nyitotta meg a kapuit a budapesti Astoria Szálló, amely a centenáriumi évben kiállításokkal, kulturális és gasztronómiai programokkal és nyitott napokkal várja a látogatókat