2014. március 10. hétfő

márc. 10
7:41
Lekapcsolták az ukrán adókat a Krímben, oroszokat fordítottak vissza a határról (Alternatív Energia)
Napi átlagban legalább 500 oroszt fordítanak vissza a határról.
márc. 10
7:41
Szigetvári: „Arról szól az új politika, hogy nem hazudunk” (ATV)
Bajnai pokolozik, Mesterházy tökölözik, Thürmer vörösborozik, Deutsch pedig putyinozik. Lefülelt mondatok az elmúlt hétből.
márc. 10
7:43
6,9-es földrengés rázta meg Kalifornia partjait (ATV)
A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés rázta meg Észak-Kalifornia partjait helyi idő szerint vasárnap késő este- közölte az Amerikai Földtani Intézet.
márc. 10
7:45
Sorra rabolják ki a trafikokat: újabb áldozatok (ATV)
Újabb nemzeti dohányboltokat raboltak ki. Vasárnap Pesterzsébeten, szombat este pedig Győrben. A rabló a győri dohányboltba lépve késsel fenyegette meg az eladót és arra kényszerítette, hogy adja át a bevételt. Az akció mindössze fél percig tartott, majd a férfi pillanatok alatt elmenekült.
márc. 10
7:54
Pluszpénz is járt a kiemelt szakszervezeti vezetőknek a BKV-nál - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet azt írja, hogy az állami menedzserpótlékok megszüntetése ellenére a BKV-nál a közelmúltig magas fizetés és sok százezer forintos pluszpénz is járt a kiemelt szakszervezeti vezetőknek. A Népszabadság a március 15-én hatályba lépő új polgári törvénykönyv hatásairól ír.
márc. 10
7:57
Banda támadt egy családra Hajdúdorogon (Blikk)
márc. 10
7:57
Döntetlent játszott Podgoricában a Győr (Metropol)
A négyesdöntőbe már bejutott a Győr, ezzel a döntetlennel nagy lépést tett a csoportgyőzelem felé.
márc. 10
7:57
Sült galambok az égből (Metropol)
„Kilowattóránként mintegy 120 forintot fizet, viszont az állami támogatás ekkora fogyasztásra 150 forintnak felel meg.”
márc. 10
7:57
Visszafordult a Wizz Air milánói járata (Alternatív Energia)
márc. 10
7:59
Döntetlen Valenciában (Metropol)
A Valencia döntetlent játszott a vendég Athletic Bilbaóval.
márc. 10
8:00
A szíve viszi el Berényi Claudiát (BorsOnline)
Ma esete távozik a képernyőről Ábrahám Edit. A színésznő elárulta, vélhetően, hogyan fogják kiírni karakterét a sorozatból.
márc. 10
8:00
Lassult a japán gazdaság (ProfitLine)
A ma közzétett végleges adatok alapján a japán gazdaság mindössze 0,2 százalékos bővülést mutatott negyedéves bázison a negyedik negyedévben.
márc. 10
8:02
Lovasruházati cég nyerte a vállalkozók versenyét (ProfitLine)
Minden eddiginél szorosabb volt a Junior Expo vállalkozói versenye- hangoztatták az öttagú zsűri tagjai a rendezvény péntek esti díjátadó vacsoráján. Az első helyezettnek járó serleget Alekszi Viktória, a Cavalliera lovasruházati cég alapító-vezetője vehette át, de a második helyet is egy ruhákkal foglalkozó hölgy szerezte meg, Csillag Zsuzsanna a kötött ruhákra specializálódott SÜEL tulajdonos-…
márc. 10
8:15
Afrikai menekültek fulladtak vízbe Jemennél (Metropol)
Felborult egy menekülteket szállító hajó, utasai közül legalább 42-en meghaltak.
márc. 10
8:15
Fitneszedző lett az olimpikon kardozó (Kripto Akadémia)
Nemcsik Zsolt egy ideje már Svájcban él.
márc. 10
8:15
Videó: önkívületi állapotban nézték a Hull-szurkolók a kupasorsolást (Sport365)
Hatalmas örömünnep kezdődött a Hull City stadionjában, ahol a szurkolók a továbbjutás után a kivetítőn nézték végig az FA-kupa elődöntőjének sorsolását, ahol a harmadosztáylú Sheffield Unitedet kapták meg.
márc. 10
8:15
Pörzse: a Hit Gyülekezetének van tartanivalója a Jobbiktól (ATV)
A jobbikos képviselő szerint "gusztustalan" intézkedés volt, hogy a magyar egyházak közé sorolták az egyházat.
márc. 10
8:17
Megtalálhatták az eltűnt gép egyik ajtaját (Metropol)
Az eltűnt malajziai utasszállító után kutató egyik vietnami repülőgép észlelt valamit a tengerben.
márc. 10
8:17
Megint utcára viszi az embereket a Fidesz (Kripto Akadémia)
A Hősök terén tartja választási gyűlését a Fidesz.
márc. 10
8:18
Dömpingben avat Orbán Viktor (BorsOnline)
Kórházat, adatfeldolgozó központot és baromfifeldolgozó üzemet is adott már át az elmúlt hetekben Orbán Viktor. A miniszterelnöki megnyitóknak nagy hagyományuk van, de az igazi választási nagyágyúk még csak most jönnek.
márc. 10
8:19
Megölték a „halott” drogbárót (Metropol)
Régóta halottnak hitték azt a drogbárót, aki az egyik legnagyobb drogkartell vezetője volt Mexikóban.
márc. 10
8:33
Nemcsik Zsolt fitneszedző lett (Infostart)
A Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix-viadal vasárnapi döntője előtt búcsúztatták el az aktív pályafutását befejező Nemcsik Zsoltot, aki egy ideje fitneszedzőként tevékenykedik Svájcban.
márc. 10
8:33
Drónnal akartak kábítószert csempészni a börtönbe (Blikk)
márc. 10
8:33
Nyelvleckék csókosoknál? (HR Portál)
Tavasz végén kezdődik a Diplomamentés. A pályázati kiírás nem zárja ki, hogy a kormányhoz köthető cégek újra nyerő helyzetbe kerülhessenek. A nyelvi képzőknek szóló pályázati kiírás lehetővé teszi, hogy tetszés szerint döntsenek a győztesekről.
márc. 10
8:33
Földbe csapódott a maláj légitársaság (Portfolio)
Hatalmas zuhanást szenvedtek el a ma reggeli kereskedésben a maláj tőzsdén a Malaysian Airlines Systems részvényei azt követően, hogy a hétvégén rejtélyes módon eltűnt az egyik repülőgépe. A papírok...
márc. 10
8:33
A piac szerint a legrosszabb forgatókönyv lenne a Fidesz újabb kétharmada (ATV)
Négy éve megváltásként várták, most viszont az egyik legrosszabb forgatókönyvként tartják számon a piaci szereplők a kétharmados fideszes kormányzást.
márc. 10
8:33
NB I: A Debrecen fogja megnyerni a bajnokságot - Artner Tamás (Agroinform)
A Debrecen vasárnap legyőzte a Haladást az OTP Bank Liga 19. fordulójában, és növelte előnyét a tabella élén.
márc. 10
8:42
Családi kedvezmény: így számítható ki könnyen, gyorsan és pontosan! (Adózóna)
Házas? Egyedülálló? Élettársi kapcsolatban él? Háztartásában saját és házastársa korábbi házasságában született és közös gyermeket is nevel? Az Adózóna segítségével gyorsan kiszámíthatja érvényesíthető családi kedvezményét.
márc. 10
8:45
Itt a legújabb magyar négycsillagos szálloda (Privátbankár)
Közel 1,5 milliárd forintos beruházás felyeződik be hamarosan Celldömölkön a Vulkán fürdő mellett.
márc. 10
8:48
Videó: az őt lefejelő edzőt gúnyolta ki gólörömével a Hull City csatára (Sport365)
Alig egy héttel az Alan Pardew-val történt incidens után gólt szerzett a Hull City támadója, David Meyler, aki ünneplésével kigúnyolta a Newcastle United edzőjét.
márc. 10
8:51
Ónodi Eszternek bajsza nőtt - fotóval (BorsOnline)
Különös módon nőnapozott a magyar színésznő. A híresség egy bajszos képett tett közzé magáról a hölgyeket ünneplő nap alkalmából.
márc. 10
8:51
Bajnokok Ligája - A keddi program (Infostart)
A címvédő Bayern München kétgólos előnnyel várhatja az Arsenal elleni keddi visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
márc. 10
8:51
Kósa 2006-ban: "Orbán már nem lesz miniszterelnök!" (Alternatív Energia)
"Továbbra is jönnek beszámolók arról, hogy a tüntetésekkel kapcsolatban komoly nézeteltérések vannak a pártban (Fideszben)" - írta April Foley nagykövet bizalmas táviratában 2006 októberében.
márc. 10
8:51
Kína miatt aggódnak a befektetők (Portfolio)
Eltérően teljesítettek az amerikai részvényindexek múlt pénteken azt követően, hogy az elemzői várakozásokhoz képest vegyes adatok láttak napvilágot, és egy felmérés szerint a Fed már 2015. júniusi...
márc. 10
8:51
Így trükköznek a páciensekkel a magyar háziorvosok (Pénzcentrum)
Egyes háziorvosi praxisok úgy gyarapítják a betegeik számát, hogy egyszerűen átjelentenek egyeseket magukhoz, a beteg tudta nélkül....
márc. 10
8:51
Mazda génekkel kel életre a következő Toyota Yaris (Auto Pult)
Úgy tűnik, a Toyota az újraformálódó autóiparban a lehető legjobb partnerekkel áll össze. A BMW szív után némi zoom-zoom is kerül a japán gyártó palettájára. A Yaris következő generációja a Mazda2 receptje szerint, annak Skyactiv erőforrásaival készül majd.
márc. 10
8:51
6,9-es földrengés rázta meg Kalifornia partjait (ATV)
A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés rázta meg Észak-Kalifornia partjait helyi idő szerint vasárnap késő este- közölte az Amerikai Földtani Intézet.
márc. 10
8:53
Cipő édesanyja: a fiam még előttem is titkolózott (BorsOnline)
Egy évvel Bódi László Cipő halála után édesanyja emlékezik a legendás énekesre. Gizi néni a Borsnak azt is elmondta, ő megjósolta: Sipos F. nem sokáig énekel a fia helyett.
márc. 10
8:53
Merényletet terveztek a pekingi reptér ellen? (Alternatív Energia)
Tajvan légikikötőiben megszigorították a biztonsági intézkedéseket.
márc. 10
8:53
Az EU nem tart újabb gázkrízistől (Portfolio)
Az Európai Bizottság energiaügyi biztosa szerint Oroszország nem állítja le és nem is csökkenti a földgázszállítást az Európai Unióba az ukrajnai válság miatt. Mindeközben a Gazprom várhatóan...
márc. 10
9:03
Gyengén indul a hét: 312-nél az euró (Privátbankár)
Ma nem lesz sok piacmozgató adat, Ukrajnából jöhetnek újabb impulzusok, holnap pedig az inflációból találgathatjuk, csökkent-e újra kamatot a jegybank.
márc. 10
9:05
Se euró, se font - nagyon ráfizethetnek a skótok a függetlenségre (Privátbankár)
A skót vállalatoknak több mint a harmada távozhat Skóciából, ha a skót választók az őszi népszavazáson a függetlenségre voksolnak, mert félő, hogy nem tarthatnák meg a fontot. Az uniós tagságtól is elesnének.
márc. 10
9:06
Jelasity Radován: az Erste hosszútávon gondolkodik Magyarországon (Infostart)
Az új lakossági hitelek nyújtásában 2013-ban megduplázta piaci részesedését az Erste, ebben az évben pedig további növekedésre számít - mondta az InfoRádiónak a pénzintézet elnök-vezérigazgatója. Jelasity Radován sikeresnek tartja a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramját, amelynek segítségével tavaly 55 milliárd forint hitelt helyeztek ki.
márc. 10
9:06
A magyar vezetők empatikusabbak, de kevésbé eredményesek, mint német kollégáik (HR Portál)
Az utóbbi két évben a német és magyar közép,- illetve felsővezetők között személyiségdiagnosztikai felméréseket végzett az Innermetrix Hungary és német leányvállalata. Az eredmények összesítése után egy összehasonlító elemzés született.
márc. 10
9:06
Veszteséggel nyithatnak az európai piacok (ProfitLine)
A várakozások szerint a pénteken mély veszteséggel záró európai piacok hétfőn igyekeznek majd felzárkózni a nyereséges pénteki amerikai záráshoz, az ukrajnai válság és a hétfői ázsiai makrogazdasági adatok azonban inkább a biztonságosabb eszközökbe való visszahúzódásra késztetik majd a befektetőket.
márc. 10
9:09
Kárpáti Rebeka a törököknél keres modellmunkát (BorsOnline)
A Miss Universe magyar győztese jelenleg Törökországban keres munkát. R. Kárpáti Péter lánya szeretne menő modell lenni.
márc. 10
9:09
Az észak-koreai választás izgalmas eredménye (Infostart)
Megfigyelők szerint a Kim-dinasztia harmadik generációjának hatalmi konszolidációját jelzi, hogy Kim Dzsong Un fiatal vezető húga "magas rangú tisztviselőként" jelent meg a hétvégi észak-koreai parlamenti választáson az állami média beszámolója szerint.
márc. 10
9:09
Kim Dzsong Un húgát előléptették? (Metropol)
Az Észak-koreai választásokon Kim Dzsong Un a szavazatok 100 százalékát szerezte meg. Húga tisztviselőként szavazhatott.
márc. 10
9:09
Gyilkos drogot árultak a balatoni fesztiválon (Blikk)
márc. 10
9:09
Bubi: napijeggyel vagy bérlettel (Metropol)
Kamerákkal és műszaki megoldásokkal védik a közösségi bicikliket.

Keresés