Az Európai Unió 2014-ben induló pénzügyi ciklusában a támogatások 60 százalékát akarja a magyar kormány gazdaságfejlesztésre fordítani - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Kiskunfélegyházán.
Alföldi Róbert utolsó nemzeti színházbeli rendezését, a Mephisto című előadást pénteken este mutatják be. Mint a rendező az MTI-nek csütörtökön elmondta, a hatalom és a művész viszonyát vizsgáló darabot aktualitása miatt tűzik műsorra, de a darabválasztásnak nincs köze a Nemzetiben zajló változásokhoz.
Az elmúlt napok sikerszériája után eleinte enyhe mínuszban álltak a vezető amerikai indexek. Pedig kedvező adat látott napvilágot, az Egyesült Államokban ugyanis rekordnak számítóan alacsony szinten...
Országos turnéra indul a Karriergyár. A fesztiváltörténelemben elsőként tavaly, a Hegyalja Fesztiválon bemutatott kezdeményezés a Nemzeti Munkaügyi Hivatal közreműködésével indul nyolc állomásból álló roadshow-jára.
Nem állt meg kocsijával egy szokványos közúti ellenőrzés során Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt volt elnöke, majd amikor végül megállították, elutasította az alkoholtesztet - közölte csütörtök este a bumm.sk szlovákiai magyar nyelvű internetes portál.
Zsidai László, az MTK középpályása úgy véli, a kék-fehér csapat erőn felül teljesít a bajnokságban és újoncként komoly bravúr lenne, ha végül a dobogón végezne.
A hirtelen szívhalált szenvedők számára a leghatékonyabb segítség az újraélesztés mielőbbi megkezdése, a mentők értesítése, és a defibrillátor alkalmazása.
Az elektronikus útdíjszedési rendszer kiépítése és működtetése során az állam tulajdonába kerülő vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlására az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-t jelöli ki 2022. október 31-éig a nemzeti fejlesztési miniszter - az erről szóló miniszteri rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
A télen igazolt Marko Vukaszovics a tavaszi szezon egyik legjobb középpályás-teljesítményét nyújtja a KTE-Phoenix Mecanóban és az NB I-ben egyaránt, ám a játékost egyéni elismerése helyett csak a csapat sikerei érdeklik.
Dusan Vasziljevics, az Újpest középpályása szerint a múlt heti, Győri ETO ellen mutatott játékkal a hátralévő meccseken olyan eredményeket érhetnek el, amelyekkel a dobogó közelében végezhetnek a bajnokságban.
Több mint 100 japán jent kell adni egyetlen dollárért. A japán jegybank monetáris politikája vezethetett ide. A dollár japán jennel szembeni árfolyama 4 éve nem látott szintig erősödött, 100,64...
A már jóváhagyott forrásokon felül további legfeljebb 7,2 milliárd forint összegű forrást biztosít a kormány a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójára, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) központi épületének külső felújítására.
Az MSZP alelnöke szerint Orbán Viktor a fejlődés ellen indított szabadságharcot. Horváth Csaba csütörtök este, pártja fővárosi szervezetének békenapi rendezvényén szólalt föl a Cipők a Duna-parton emlékműnél, ahol beszédet mondott a DK, az LMP, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség és a Magyar Liberális Párt képviselője is.
Budapest – A Blikk most, elsőként közli azt a listát, amelyen annak a 46 gyanúsítottnak a neve szerepel, akik részt vettek a hazai focifogadási botrányban.
BUDAPEST - Börtönbe kerülhet Schobert Norbi (42)! A fitneszguru legrosszabb esetben akár szabadságvesztéssel is felelhet, amiért nem fizetett jogdíjakat a Rubint Réka és a Schobert Norbi DVD-ken hallható zenékért.
A hvg.hu egy birtokába került, nyilvánosságra nem hozott hangfelvétel alapján a szekszárdi fideszes városvezetés egyeztetett a dohányboltokra pályázókról.
Róma - Ítéletet hozhat a jövő hónapban az olasz bíróság Keleti Györgyi (39) prostiügyében. A volt honvédelmi miniszter, Keleti György (67) lányát prostitúció alkalmi elősegítésével vádolják.
Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön a béke ügyével ellentétesnek minősítette az izraeli telepépítés folytatását, miután Izrael jóváhagyta csaknem 300 új lakást felépítését a ciszjordániai Beit El településen.
Hangfelvétel bizonyítja, hogy Szekszárdon politikai alapon véleményeztek a helyi fideszes önkormányzati képviselők és a polgármester a trafikpályázókat. Az egyeztetésen kizárólag "elkötelezett jobboldaliak" nyerhettek pozitív elbírálást, a "szocik" és a 2010-es választási kampányban kevés kopogtatócédulát "hozó" helyi vállalkozók viszont nem. Lázár János államtitkár ennek ellenére nem lát…
Töröljük el a 2014-es parlamenti választásokat is - így reagált az ellenzéki pártok többsége arra a fideszes elképzelésre, hogy júliustól ideiglenesen megszüntetnék az időközi választások lehetőségét. A Fidesz szerint egy ilyen kétfordulós voksolás 20 millió forintba kerül és csak néhány hónapig lehetne képviselő a megválasztott jelölt. Az ellenzék azt sem tartja korrektnek, hogy a kormánypárt 1…
Újra a családbővítésekkel kezdett kampányolni a kormány; ezúttal a KDNP hoz létre demográfiai kabinetet. Azt követően jelentették be az új, gyerekvállalást ösztönző munkacsoportot, hogy a miniszterelnök demográfiai program elindításáról beszélt. A kormány nem először vállalná a társkereső és családbővítő szerepét, hiszen hamarosan indul a táncválasztó-párválasztó mozgalom is. Eközben a családi…
Ismét cigányokat ítélt el a miskolci bíróság közösség tagja elleni erőszak vádjával: a Sajóbábonyban 2009-ben gárdisták autójára támadó romákat 27 év 9 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték első fokon. Jogvédők szerint a bíróság több súlyos hibát is elkövetett.
Kilencven nappal meghosszabbította a romániai magyar Bara József agyonverésével gyanúsított izsáki rendőrök előzetes letartóztatását a Kecskeméti Járásbíróság.
Az utazási költségek indokolatlan emelésének megakadályozása érdekében határozati javaslatot nyújtott be az MSZP a parlamentnek. A szocialisták ezzel "torpedóznák meg" a MÁV vonalain május 15-től életbe lépő drágítást, amely 258 vonaton vezetné be a gyorsvonati pótjegyet, amely kilométer-arányos többletköltséget jelentene. (Ezzel 546-re bővülne a pótdíjköteles vonatok száma, mivel az InterCity…
Kaposvár – Egyik gyermekét három és fél, a másikat több mint másfél éve nem látta Párkányi Éva (31), azaz BB Évi, aki még mindig egy vidéki kórház pszichiátriai osztályán éli napjait, miután másfél évvel ezelőtt összetörte egy férfi a szívét.
Budapest - Majkának (33) elege lett a cenzúrából! Információink szerint a rappert azért nem lehet már hosszú hetek óta a Heti hetesben látni, mert besokallt attól, hogy rendszeresen kivágták azokat a részeket az adásból, amikor szócsatába kezdett a többiekkel.
"Fokozottan sebezhető területnek" nevezte a bostoni maraton célegyenesét a verseny előtt öt nappal elkészült egyik hírszerzési jelentés, és arra figyelmeztette a rendőrséget, hogy szélsőségesek kisebb erejű bombatámadást követhetnek el a nézők és a versenyzők ellen - közölte csütörtökön a Los Angeles Times.