2013. május 7. kedd

máj. 7
18:42
Megműtik Steven Gerrard vállát (Agroinform)
Ezen a héten vállműtéten esik át Steven Gerrard, az FC Liverpool és az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya.
máj. 7
18:44
Multik csábítják a trafikmutyi nyerteseit (Blikk)
Budapest — Óriási üzletnek ígérkezik a nemzeti dohánybolt, hiszen a multik is szemet vetettek rá, hiába próbálta elzárni előlük a lehetőséget a kormány.
máj. 7
18:46
Tilosban várta Borosst a kocsija (Blikk)
Budapest — Kávéfőzőt vásárolt Boross Péter (84) volt miniszterelnök a budai Mammut bevásárlóközpontban, s közben tilosban, a járdán parkolva várt rá a sofőrje: szolgálati kocsiját lekapta egyik olvasónk, s a képet beküldte szerkesztőségünknek.
máj. 7
18:48
Fideszes EP-képviselők: elfogadhatatlan a Tavares-jelentés (Infostart)
Teljesen elfogadhatatlan a jogállamiság magyarországi helyzetével foglalkozó jelentéstervezet, amelyet Rui Tavares portugál zöldpárti politikus terjesztett kedden az EP illetékes szakbizottsága elé - mondta újságíróknak Gál Kinga, a magyar néppárti EP-delegáció tagja.
máj. 7
18:48
A WJC elnöke elnézést kért Orbán Viktortól (Gondola)
Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke elnézést kért Orbán Viktortól, aki határozottan állást foglalt a Jobbikkal szemben.
máj. 7
18:48
Andor László: reform kell az euróövezetben (Kripto Akadémia)
Az euróövezet már több mint egy éve kettős mélypontú recesszióban van, és korántsem magától értetődő a fenntartható növekedés elérése belátható időn belül - mondta keddi londoni előadásában Andor László, aki úgy vélte, az euró életképességének biztosítása érdekében át kell alakítani a valutauniót és a költségvetési fegyelmen kívül hangsúlyt kell fektetni a reálgazdaság versenyképességére és a…
máj. 7
18:48
Ismét fontos szint felett a Dow (Portfolio)
Egy héten belül másodszorra lépte túl a 15 ezres szintet a Dow Jones tőzsdeindex. Szakértők szerint az emelkedés részben a kedvező vállalati híreknek, részben a jegybankok gazdaságélénkítő...
máj. 7
18:51
Önfenntartó közvilágítást fejlesztenek (Infostart)
Olyan közvilágítási rendszer kifejlesztésébe kezdett konzorciumi partnereivel a GE Hungary Kft., amely éves átlagban több energiát termel majd, mint amennyi a saját működéséhez szükséges - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.
máj. 7
18:57
Videó: emlékfilmmel búcsúznak Luquétól a DVTK drukkerek (Sport365)
A szezon végeztével felhagy a labdarúgással José Luque a DVTK spanyol játékosa. A Primera Divisiónt is megjárt középpályás a szurkolók egyik legnagyobb kedvence, ezért a csapat és a játékos egy lelkes rajongója az alábbi emlékfilmmel búcsúzik a miskolci kapitánytól.
máj. 7
18:59
Nézőcsúcsot vár a FIFA a Konföderációs Kupán (Sport365)
Nézőcsúcs lesz a nyári Konföderációs Kupán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség keddi közlése szerint.
máj. 7
19:00
570 lóerős Ferrarit hajt Norbi (14) (Blikk)
Hatvan – Legkisebbként a legnagyobbak között versenyezhet Tóth Norbert (14), nem is akármilyen autóval!
máj. 7
19:00
Mérsékelten nőtt a kisvállalkozások beruházási kedve (ProfitLine)
A hazai kkv vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adatai szerint túljutott a mélyponton a hazai vállalkozások beruházási szándéka. Az idei első negyedévben ismét növekedett a beruházásban gondolkodó kkv-k aránya, jelenleg 58% tervez fejlesztést. A beruházások tárgyát tekintve továbbra is az informatikai fejlesztések állnak az élen – mondta el Németh László, a K&H Kkv…
máj. 7
19:00
Nézőcsúcsot vár a FIFA (Agroinform)
Nézőcsúcs lesz a nyári Konföderációs Kupán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) keddi közlése szerint.
máj. 7
19:01
Giro: Battagliné a 4. szakasz (Sport365)
Az olasz Enrico Battaglin nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny keddi, negyedik szakaszát, összetettben pedig továbbra is az egy nappal korábban győztes honfitársa, Luca Paolini áll az élen.
máj. 7
19:02
A Juventus a bajnoki cím behúzása után sem állna le (Agroinform)
A már bajnok Juventus ezúttal az Atalanta otthonában nyerhet, de a Milan is közelebb kerülhet céljához.
máj. 7
19:04
Dán és osztrák győzelem (Agroinform)
A dánok hosszabbítás után verték a szlovénokat, míg az osztrákok könnyedén nyertek a lettek ellen.
máj. 7
19:06
Vádemelések a moszkvai ingatlanügyben (Infostart)
A Központi Nyomozó Főügyészség a volt moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének értékesítésével kapcsolatban kedden vádat emelt a volt moszkvai magyar nagykövet, a Külügyminisztérium volt államtitkára, az MNV Zrt. volt vezérigazgatója és volt értékesítési igazgatója, valamint a társaság két volt vezető beosztású és egy beosztott munkatársa ellen - közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel.
máj. 7
19:06
ENSZ-kéksisakosokat raboltak el a Golán-fennsíkon (Metropol)
A túszejtésért a magát Jarmúk Brigádok Mártírjainak nevező, Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló csoport vállalta a felelősséget.
máj. 7
19:06
Hármas karambol miatt torlódnak a járművek az M0-son (Alternatív Energia)
Több jármű ütközött össze az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán a 25-ös kilométernél, nagy a torlódás - közölte honlapján az Útinform.
máj. 7
19:06
Clevelandben elfogtak három fivért, akik egy évtizeden át tartottak fogva három nőt (Kripto Akadémia)
Őrizetbe vettek kedden három fivért, akik három eltűntként nyilvántartott nőt egy évtizeden át tartottak fogva Clevelandben.
máj. 7
19:06
Sir Watson cáfolja a Fidesz állításait - részletek (ATV)
Exkluzív interjút adott az ATV Egyenes Beszédnek Sir Graham Watson, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért képviselőcsoport elnökségének a tagja.
máj. 7
19:08
Tíz éven keresztül tartottak fogva három nőt (Metropol)
Ariel Castro 52 éves volt iskolabusz-vezetőt és két fivérét, az 54 éves Pedrót és az 50 éves Onilt a rendőrség őrizetbe vette.
máj. 7
19:12
Bevette New Yorkot Fluor Tomi és az Animal Cannibals (Blikk)
– Számunkra New York a rapzene fővárosa, ahol szerencsére már többször is jártunk, és valahogy minidig volt velünk valaki, akinek megmutattuk.
máj. 7
19:14
Fedezzük fel az Őrség történelmi emlékhelyeit (Blikk)
Hol nincsenek kerítések? Ahol igazak az emberek, vallják az őrségiek, de a hazai turisták is hamar átérzik, hogy Vas megye délnyugati részén, illetve a szlovéniai Muravidéken található évezredes települések varázsát nemcsak a fenséges táj és a lenyűgöző történelmi emlékhelyek adják.
máj. 7
19:15
Tartsd kézben az asztmás tüneteket! - május 7-e az Asztma Világnapja (WebBeteg)
Az asztma egy krónikus légúti gyulladásos betegség, amely évről-évre egyre több embert érint világszerte. Kialakulásának okai lehetnek a genetikai hajlam, illetve olyan környezeti hatások, mint a dohányfüst, szennyezett levegő, allergének vagy légúti fertőzések. Habár az asztma nem gyógyítható, tünetei gyógyszerekkel kezelhetők.
máj. 7
19:18
Négy társával erőszakolta meg szerelme a 14 éves lányt 18+ (BorsOnline)
Ha nem lett volna elég a lelki kín, a fiú még egy tetoválással is gondoskodott róla, hogy a lány soha ne felejthesse el, mit tettek vele. Miközben a többiek erőszakolták, a fiúja fekete tintával és tűvel a szerencsétlen lány nyakára tetoválta a saját nevét.
máj. 7
19:18
Videó: Hová lett Rogán celeb táskája? (Blikk)
máj. 7
19:18
Pazar ollózás a megye II-ben, Újvári egy csapásra sztár lett - videó (Agroinform)
Gyönyörű gólt ollózott Újvári József, a hazaiak játékosa a Patak-Rétság (2-0) mérkőzésen.
máj. 7
19:20
Íme az első óvszer – anális szexhez (Blikk)
Különleges gumit fejlesztett ki egy amerikai cég, kifejezetten a hátsó behatoláshoz
máj. 7
19:24
Hármas karambol miatt torlódnak a járművek az M0-son (Blikk)
máj. 7
19:24
Ezúttal a Győrnek kerültek sokba a szurkolói (Metropol)
A listavezetőt szurkolóinak vasárnapi viselkedése miatt megbüntette az MLSZ. Az Egernek is fizetnie kell.
máj. 7
19:24
Volt LMP-s képviselők mentelmi jogának felfüggesztését kérik (Alternatív Energia)
Nyolc korábbi LMP-s, jelenlegi független képviselő mentelmi jogának felfüggesztése ügyében a bíróság az Országgyűléshez fordult a Közgép telephelyén tavaly nyáron tartott demonstrációval kapcsolatban - mondta Futó Barnabás ügyvéd, a Közgép jogi képviselője kedden az MTI-nek.
máj. 7
19:30
Tenisz: mindkét címvédő továbbment Madridban (Sport365)
Mindkét címvédő, Roger Federer és Serena Williams is magabiztosan jutott a nyolcaddöntőbe kedden a 8,3 millió euró összdíjazású madridi salakpályás tenisztornán.
máj. 7
19:32
Jégkorong VB: hosszabbításban verték a dánok a szlovénokat (Sport365)
A dánok hosszabbítás után verték a szlovénokat, míg az osztrákok könnyedén nyertek a lettek ellen a svéd-finn közös rendezésű jégkorong-világbajnokságon.
máj. 7
19:33
A Marsra lépést nem kerülheti el az ember (ProfitLine)
Nem kerülheti el az ember, hogy a 2030-as évek végéig a Marsra ne lépjen, az Egyesült Államok számára pedig ez még prioritás is - jelentette ki hétfőn Charles Bolden, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) igazgatója egy washingtoni tudományos konferencián.
máj. 7
19:34
Június 26-án kezd Guardiola Münchenben (Sport365)
Június 26-án, egy hónappal a Bajnokok Ligája-döntője után áll munkába a Bayern München labdarúgócsapatánál Josep Guardiola vezetőedző.
máj. 7
19:35
Százmilliós károk a tavaszi viharokban (ProfitLine)
A csütörtöktől kezdődött viharok nyomán kedd délutánig több mint 1400 kárbejelentés érkezett az Aegon biztosítóhoz. A bejelentésekben szereplő kárösszeg meghaladja a százötven millió forintot - olvasható az Aegon sajtóközleményében.
máj. 7
19:36
Megválaszolt Pepének a dühös Mourinho (BorsOnline)
Felkapta a vizet José Mourinho, és elég keményen kiosztotta a Real Madrid középső védőjét, az ellene beszélő Pepét.
máj. 7
19:36
Videó: 19 méteres bombagól a 42 éves Rangers-legendától (Sport365)
42 éves korára mit sem kopott Jörg Albertz lövőtechnikája. A Rangers legendás középpályása 19 méterről lőtt gólt a Manchester United legendák elleni sörmeccsen.
máj. 7
19:36
Újabb olasz szakaszsiker (Agroinform)
Az olasz Enrico Battaglin nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny keddi, negyedik szakaszát.
máj. 7
19:38
Faldarabok vágták kupán a miskolci bölcsiseket (BorsOnline)
Egy gyermek súlyosan, másik öt könnyebben sérült, amikor kedden egy miskolci bölcsődében a mennyezetről lehulló faldarab eltalálta a kicsiket. A rendőrség nyomoz.
máj. 7
19:38
Női kézilabda BL: a DIGI Sport és az M1 képernyőjén a Győr-Larvik döntő visszavágója (Sport365)
A jogtulajdonos DIGI Sport mellett az M1-en is élőben lesz látható a Győri Audi ETO KC-Larvik női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő szombati, veszprémi visszavágója.
máj. 7
19:38
A szenvedő Anthony hozhatja vissza a „meccsbe” a New Yorkot (Agroinform)
Sorsdöntő mérkőzés vár a New York Knicks együttesére, a döntő faktort Carmelo Anthony játéka jelentheti.
máj. 7
19:42
Külföldi szakértők: vannak támadható részei az alkotmánynak (Infostart)
Az alaptörvény negyedik módosításának nagy része összhangban áll vagy összeegyeztethető az európai normákkal és sztenderdekkel - részben, ha megfelelően értelmezik azokat -, néhány része támadható - derül ki a Martonyi János külügyminiszter által felkért külföldi szakértők jelentésének összegzéséből.
máj. 7
19:42
Szakértők az alaptörvény negyedik módosításáról (Metropol)
Csak néhány helyen támadható a módosítás - ez derül ki a Martonyi János külügyminiszter által felkért külföldi szakértők jelentéseiből.
máj. 7
19:42
ÁNTSZ: az élősködő fonálféreg emberekben nem okoz szívférgességet (Alternatív Energia)
Az élősködő fonálféreg emberekben nem okoz szívférgességet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden az MTI-vel.
máj. 7
19:42
Szíriai lázadók raboltak el ENSZ-katonákat a Golán-fennsíkon (ATV)
Fegyveresek elraboltak négy Fülöp-szigeteki ENSZ-katonát kedden a Golán-fennsíkon. A kéksisakosok éppen járőrszolgálatot teljesítettek, amikor túszul ejtették őket.
máj. 7
19:42
Kedvező árú hátsókerekes Chevrolet Coupé érkezhet (Auto Pult)
A Toyota GT-86/Subaru BRZ ikerpár sikerén felbuzdulva a Chevrolet vezetősége is kacérkodik egy hátsókerékhajtású, kompakt sportkupé piacra dobásával, amely nem kétség, hogy a fiatalok nagy kedvence lenne. Mindebben persze jócskán szerepet vállalna a japán ellenlábasokkal összehasonlítva a jóval alacsonyabb árfekvés is – bár pontos összegekről egyelőre nem tudunk beszámolni, a Chevy árpolitikáját…
máj. 7
19:44
Több ponton is támadható az alaptörvény negyedik módosítása (ATV)
Az alaptörvény negyedik módosításának nagy része összhangban áll vagy összeegyeztethető az európai normákkal és sztenderdekkel - részben, ha megfelelően értelmezik azokat -, néhány része támadható - derül ki a Martonyi János külügyminiszter által felkért külföldi szakértők jelentésének összegzéséből.
máj. 7
19:45
Kétezer éves temetkezési helyre bukkantak Mexikóban (Infostart)
Több mint kétezer éves temetkezési helyre bukkantak mexikói régészek a latin-amerikai ország nyugati felében, Colima város közelében.

Keresés