Mérgezett joghurttól halt meg egy öt- és egy hatéves kisgyerek az észak-kínai Hopej tartományban - jelentette a kínai média az országos visszhangot kiváltott esetet pénteken.
A heves esőzések nyomán elöntött alagutat éjjel két óra körül lezárták, majd a tűzoltók kitisztították az eldugult csatornát, ami miatt felgyűlt a víz.
A KSH ma közzétett adatai alapján februárban a külkereskedelmi termékforgalom kivitelének volumene 0,4%-kal csökkent, míg a behozatalé 0,9%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első két hónapját tekintve az import 2%-kal, az export mindössze 0,3%-kal nőtt éves szinten.
A vállalati biztosítások területén tervez terjeszkedni Warren Buffett, Amerika egyik leggazdagabb befektetője - írja a Bloomberg. Cége, a Berkshire Hathaway négy biztosítási vezetőt is magához...
A gazdaság élénkítését is szem előtt tartó jegybanki politika kialakítása kezd kirajzolódni Magyarországon, ezt pedig hasznosnak tartja Csányi Sándor. A Világgazdaságnak adott interjújában a bankvezér elmondta, hogy az OTP-nél sem likviditási, sem tőke szempontjából nincs akadálya annak, hogy növeljék a hitelek mennyiségét, csupán a hitelt felvenni szándékozó ügyfelek száma és a hitelképességük…
A volt miniszterelnök fél éve azért támogatta Bajnai Gordon kormányfővé történő jelölését, mert akkor még az volt a koncepció, hogy az Együtt 2014 egy ernyőszervezet lesz. Az ernyő azonban – bár zuhog az eső – nem nyílt ki, az E14-ből pedig a versengő pártok egyike lett. A Demokratikus Koalíció elnöke úgy véli: az MSZP és az E14 vezetőinek sürgősen abba kellene hagyniuk egymásnak a nyilvánosság…
Üzletnek és szakralitásnak, profitnak és spiritualitásnak kapcsolódnia kell egymáshoz, mert a lelket nem lehet megvenni - fogalmazódott meg a konferencián, ahol vállalatvezetők bencés atyákkal arra keresték a választ, hogy lehet-e a XXI. században Szent Benedek elvei, szabályai alapján irányítani egy vállalatot. Kiderült, hogy lehet.
Miközben a nagybefektetők fokozatosan csökkentik aranykitettségüket, a kicsik lelkesen vásárolnak, és ezzel legalábbis egyelőre megállítják az árfolyam további esését. A nemesfém ez évi kálváriája ugyanakkor a befektetések újra gondolására készteti az aranyba fektetőket. Ehhez nyújthat segítséget az Arany Világtanács nemrégiben megjelent legújabb tanulmánya, amelyben egyebek mellett azt a…
Az amerikai indexek erősödéssel zártak csütörtökön, az S&P 500 történelmi csúcsa közelében fejezte be a kereskedést. Az emelkedés hátterében a vártnál kedvezőbb tengerentúli makroadatok állhattak. Az...
Ma délután a Videoton és az MTK összecsapásával kezdetét veszi az OTP Bank Liga 26. fordulója. A két együttes azonos pontszámmal áll a bajnokságban, a mai találkozó nagymértékben befolyásolhatja a második hely sorsát.
Ma látnak napvilágot az Európai Bizottság friss adatai a tagállamok gazdasági növekedéséről, költségvetési hiányuk mértékéről, kiderülhet, hogy hazánk kikerül-e a túlzottdeficit-eljárás alól. Az EKB, a kamatfolyosó szűkítésével nulla százalékos betéti rátát határozott meg.
A Portfolio.hu legutóbbi befektetői klubján a nyersanyagok kilátásai kerültek terítékre. Hosszú Ferenc, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzsere és Pintér András, a Budapest Alapkezelő...
A játszótéren majálisozott Jakupcsek Gabriella. A műsorvezető, kihasználva a verőfényes időjárást, önfeledten játszott kislányával, olyan fiatalosan, hogy nem rítt ki a huszonéves kismamák közül.
Kalifornia - Futótűz tombol Kalifornia partjainál Los Angelestől északra. Csütörtökön már több száz otthonból és egy egyetemi kampuszból kellett evakuálni a lakókat, mert a hatalmas lángok elpusztítottak a közelükben több farmépületet és járművet – írta az asiaone.com.
A németek többsége a Borussia Dortmundnak szurkol majd a Bayern Münchennel szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája május 25-i, londoni döntőjében - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Bolti dolgozók és rendőrök kezdték oltani a tüzet a budapesti Kolosy téren, amikor kigyulladt egy kukásautó, teli szeméttel. Két parkoló autó is lángra kapott, de emberben nem esett kár.
Kilenc új szereplő tűnt fel a 100 leggazdagabb magyar listáján, amit továbbra is Csányi Sándor vezet. Figyelmeztető jel, hogy reálértéken csökkent a gazdagok vagyona - derül ki a Napi Gazdaság pénteken megjelenő 2013-as kiadványából.
A befektetési ágazat alacsonyabb bevétele és a rossz olasz hitelekre képzett céltartalékok emelése miatt 44,8 százalékkal zuhant a BNP Paribas profitja az első negyedévben az egy évvel korábbival összevetve.
Az NB II keleti-csoportjában a 25. fordulóra készülődnek a csapatok. A listavezető Vasas az elmúlt három találkozóját egyformán 1-0-ra nyerő Szeged vendége lesz.
Az Unicredit bank eladja kazahsztáni leánybankját, az ATF bankot. A 2007-ben 2,1 milliárd dollárért vett pénzintézettől fél milliárd dollárért válik meg az Unicredit - írja a Reuters. Hasonló...
A tavalyi negyedik negyedévben tíz ország volt felelős a nemzetközi kibertámadások háromnegyedéért. A ranglista élén Kína állt és Magyarország zárta - írja az Akamai Technologies felmérésére hivatkozva a Bloomberg üzleti hírportál.
Tegnap nagyot segített a forinton az Európai Központi Bank kamatcsökkentése, és ma reggelre is 296 körül mozog az euróval szemben jegyzett árfolyam.Kapaszkodik a forint 2013.05.03 10:15A Bizottság...
A mélyszegénységben élő gyermekek életén két százalékot sem változtat az oktatási rendszer, vannak olyan 18 évesek, akik analfabéták, még a saját nevüket sem tudják leírni – erről L. Ritók Nóra beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Már nem csak a városban, hanem különleges tájakon is hódít a parkour, vagyis az extrém akadályokon való átugrálás. Az őrült hobbi szerelmesei az életüket is kockára teszik egy különleges ugrásért.
Ma nagyon fontos híreket kapunk Brüsszelből - a külkereskedelmi mérlegünk egyenlege csökkent tavalyhoz képest - megjelent a leggazdagabb magyarok listája - Orbán Viktor megszólalt trafik-ügyben - a forint erősödik - Nézze meg itt >>