Élen járnak a marihuánafogyasztásban a cseh fiatalok. A 15-16 éves korosztály 42 százaléka próbálta már ki a kendert, ami a legnagyobb arány az európai uniós országok között
A TP Vision Lengyelországba helyezi át televízió-gyártását, amely a székesfehérvári gyáregység bezárását, és mintegy 370 dolgozó munkahelyének megszűnését jelenti - tájékoztatta a cég menedzsmentje kedden az MTI-t.
Társadalmi vitára bocsátja a nemzeti szűrőprogramról szóló javaslatát az egészségügyért felelős államtitkárság. Szócska Miklós elmondta: a szakmai kollégiumokkal és háttérintézményekkel közösen kidolgozott terv célja, hogy minél előbb országossá tegyék a szervezett szűrővizsgálatokat.
Több száz pedagógus, pedagógusjelölt és diák részvételével rendezik meg csütörtökön a Nagy Versmondást az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán (TÓK) Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából Budapesten.
Afganisztánban hét alvó társát agyonlőtte két rendőr, aki korábban átállt a tálibokhoz, majd "bűnbánóan" visszakéredzkedett a testületbe - közölte a rendőrség kedden.
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal vágta az alapkamatot a magyar jegybank. Elemzők szerint a monetáris tanács indoklása a ciklus folytatását vetíti előre, abban azonban nincs egyetértés,...
A mobiltelefonálást a DK-s képviselők saját zsebből állják, a sajtófigyelést a Córesz II. Kft. viszi, a DK cége a DÉKÁ Rendezvény Kft., Bauer Tamás egy vasat sem kap pártjától, melynek alelnöke, az operatív igazgató pedig havi bruttó négyszázezret keres.
Ha nem történik érdemi változás az oktatási rendszerben, akkor a rosszul értelmezett integráció robbanáshoz vezethet. Már vannak olyan térségek, ahol az iskolai agresszió miatt az általános-, illetve a szakoktatásban szinte lehetetlenné vált a munka.
Több fontos, bankokat és biztosítókat érintő hazai és nemzetközi szabályváltozás történt a közelmúltban, amelyre a pénzintézeti szektor képviselőinek fel kell készülnie, figyelmeztet a Deloitte.
Ha szerdán döntés születik Brüsszelben a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről, akkor nagy az esélye, hogy a zárolásokon kívül nem lesz szükség további egyenlegjavító intézkedésekre - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
Fertőző agyhártyagyulladás következtében meghalt egy gimnazista lány Vácon - erősítette meg az MTI információját a fővárosi és Pest megyei tiszti főorvos kedden.
A CIG Pannónia bejelentette, hogy Sallai Linda a társaság termékfejlesztési- és kockázatvállalási vezérigazgató-helyettese tőzsdei kereskedésben 5 450 db CIG Pannónia törzsrészvényt vásárolt 225 ...
Magyarországon az év elején 19 249 általános élelmiszerüzlet működött, 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, nemzetközi összehasonlításban azonban még mindig elaprózott a hazai élelmiszer-kiskereskedelem: míg Magyarországon tízezer lakosra tizenkilenc üzlet jut, addig Szlovákiában tizenhét, Csehországban tizenöt, Ausztriában pedig hét - közölte a Nielsen....
Beláthatatlannak tartják kommunikációs szakmai szervezetek a tervezett reklámadó hatásait mind a médiaszektorra, mind a közönségre, és egyeztetést javasolnak a kormánynak.
Magyarországon a védelemnek köszönhetően növekszik a nagy kócsagok állománya, jelenleg 1800-3000 pár költ az ország területén, leginkább a Hortobágyon.
Több száz pedagógus, pedagógusjelölt és diák részvételével rendezik meg csütörtökön a Nagy Versmondást az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Karán (TÓK) Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából Budapesten.
Az Europass önéletrajz eredetileg arra hivatott, hogy transzparenssé, és összehasonlíthatóvá tegye az uniós munkavállalók képzettségét, kompetenciáit az unió minden országában, ezzel segítve a munkavállalói mobilitást.
Az ÉTV-Érd a női, a Pick Szeged pedig a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2013/14-es sorozatában szeretne indulni, mindkét esetben az európai szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága dönt várhatóan június végén.
A Magyar Rádió külhoni magyarsággal foglalkozó műsorairól, a kárpátaljai magyar médiumokról, az identitásválasztás lehetőségeiről és a média ebben betöltött szerepéről is hallhattak előadásokat a médiatanács médiatudományi intézete által Média és identitás címmel megrendezett keddi budapesti konferencia résztvevői.
Wilfried Zaha az utolsó mérkőzésén lépett pályára a Crystal Palace színeiben a Watford elleni rájátszás döntőjében és tarthatatlan volt a fiatal szélső a fináléban.
A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében folyó büntetőper másodrendű vádlottjának, K. Istvánnak az emberölés vádja, míg harmadrendű vádlottjának, P. Zsoltnak valamennyi vádpont alóli felmentését indítványozták a védők a Budapest Környéki Törvényszéken.
Stylistjaink, Lilla és Szilvi a születésnapi számunkban található bulis divatanyagunk fotózásán ezen a videón keresztül köszöntötte fel a 15 éves JOY Magazint.
Még mindig hányinger gyötri, és a szeme is be van gyulladva Dzseninek, annak a kilencéves fradista kislánynak, akit a debreceni rendőrök fújtak le könnygázzal a hétvégi meccs után.
A Lenovo szakmai képviselete bejelentette negyedik negyedévi pénzügyi, és a teljes éves (2013 március 31-ig) gazdasági eredményeit. A teljes éves forgalma 34 milliárd dollár volt, amely immáron 15 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az éves adózás előtti jövedelme mintegy 801 millió dollár volt, amely 38 százalékos éves növekedést eredményezett, az eddigi rekord bevételű 635 millió…
Kíváncsi vagy, hogy készítheted el magadnak Csobot Adél sminkjét, amelyet a júniusi divatanyagunk fotózásán készített neki sminkesünk? Most megmutatjuk lépésről lépésre!
Szolnok - Megkezdte a közvetlen felkészülést a kajak-kenu válogatott a portugáliai Európa-bajnokságra, amelynek küzdelmeit június 14. és 16. között rendezik meg. A női kajakosok keddtől Szolnokon gyakorolnak, s a múlt heti válogató eredményei alapján új négyest kell összerakni.