Az egykori izomkolosszus, Russell Crowe olyannyira elhanyagolta a testét, hogy már alig lehet ráismerni. De a rajongó hölgyeknek az énekes, Michael Bublé igazi külseje is csalódást okozna.
Drámaira sikeredett a PSG 38 éves cserekapusának, Ronan Le Cromnak a debütálása a párizsi csapatban. A hálóőr a Lorient elleni bajnoki 60. percében állt be csereként, a 81. percben aztán kiállították.
A Fiatal Baloldal korábbi Vas megyei elnöke egy interjúban beszélt arról, hogy akkori vezető szocialista politikusok állhattak Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédének kiszivárogtatása mögött. A DK várja a bizonyítékokat.
Az emberi erőforrások minisztere az Európában élő romák helyzetével foglalkozó nemzetközi szemináriumon beszélt erről hétfőn Budapesten. A miniszter számos, főleg oktatási tervet ismertetett.
Forintmozgató eseményeket figyelnek a befektetők a héten. A holnapi MNB ülésén az elemzők újabb 25 bázispontos kamatcsökkentésre számítanak. Abban az esetben, ha nagyobb mértékben vág az MNB, megtorpanhat a forint erősödése. Szerdán Brüsszel lesz a fókuszban.
Bár az elmúlt években jelentős finanszírozói verseny indult a dinamikusan bővülő és nyereséges agrárcégekért, a szektor hatékonyságát és versenyképességét rontó bizonytalansági tényezők a...
Az MSZP szerint "törvényileg biztosított korrupciót” vezetett be az Orbán-kormány. Kövér a "részvétem" kifejezéssel adja át a szót a válaszoló államtitkárnak. A Fidesz-szóvivő közli: Bajnai "jófiús álarca" mögött "kapzsi, pénzéhes, külföldről pénzelt” ember áll. Budai Gyula pedig bejelenti, hogy az LMP Bajnai szekerét tolja.
Noha a BMW meglehetősen egységes márka, nem egyszer láttunk már olyan barátságot, ahol a precíz technika köré épített héjat mások formálták újra, hogy igényesebb köntösben is megmutassák a bajor márka határozottságát. A Zagato után Pininfarina szabott stílusos öltönyt egy duplavesés modellre.
2013. május 21-23. között került megrendezésre a budapesti CBTC-ben a China Expo Hungary 2013 elnevezésű üzleti rendezvény, amelyen 10 iparág mintegy 110 minőségi terméket gyártó kínai szereplője állította ki termékeit magyar és közép-kelet-európai partnereket keresve.
A reklámadóról még nincs konkrét döntés, "ez egy lehetséges variáció" - így reagált a tiltakozásokra hétfői sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.
A kormánypárti többség általános vitára alkalmasnak minősítette a KDNP-s Rubovszky György országgyűlési törvényt és a házszabályt módosító javaslatait.
A Fiatal Baloldal korábbi Vas megyei elnöke azt mondta: vezető szocialista politikusok állhattak Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédének kiszivárogtatása mögött.
A román lapok főleg a meghívottakra és rajtuk keresztül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pártkapcsolataira összpontosítottak az RMDSZ szombaton lezajlott 11. kongresszusáról közölt hétfői írásaikban.
A gondtalan vakáció megszervezése fejtörést okozhat a szülőknek, különösen azokban a családokban, ahol nincs hadra fogható nagymama vagy rokon. Ilyenkor a táborozási lehetőségek közül választ a szülő, szerencsés esetben a gyerekkel közösen.
Cliff Clarke (†79), a nyugdíjas brit kórházi portás kissé odaégette a báránysültet, ezért kinyitotta liverpooli házának hátsó ajtaját. Álmában sem gondolta volna, hogy ez lesz életének utolsó perce.
Magyarországon a vállalkozások 50 százaléka cserélődik le öt éven belül. Az elmúlt két évben minden szektorban csökkent a fluktuáció, de vannak ágazatok, amelyek továbbra is az élmezőnyben vannak.
A letelepedési államkötvényként ismert értékpapír kibocsátása során a letelepülni vágyó nem állampapírt vesz, hanem az offshore cég által kibocsátott értékpapírt, aminek a névértéke 250 000 euró – írja az Alapblog. Az offshore közvetítő vállalkozás pedig megveszi a magyar állam által kibocsátott állampapírt diszkontáron, ami jelentős nyereséget biztosít számára.
A reklámadóról még nincs konkrét döntés, "ez egy lehetséges variáció" - így reagált a tiltakozásokra hétfői sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.
A 19-29 éves fiatalok túlnyomó többsége igénybe veszi a banki szolgáltatásokat, elsősorban a folyószámlát és a bankkártyát, a hitelfelvételt azonban több mint 40 százalékuk elutasítja - derül ki a K&H pályakezdők jóléti index 2013. első negyedévi kutatásából....
A letelepedési államkötvényként ismert értékpapír kibocsátása során a letelepülni vágyó nem állampapírt vesz, hanem az offshore cég által kibocsátott értékpapírt, aminek a névértéke 250 000 euró – írja az Alapblog. Az offshore közvetítő vállalkozás pedig megveszi a magyar állam által kibocsátott állampapírt diszkontáron, ami jelentős nyereséget biztosít számára.
Felsőoktatási tanulmányai mellett a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) hallgatóinak 39 százaléka dolgozik, egyrészt pénzkereseti forráshoz jutva, másrészt gyakorlati tapasztalatot szerezve a diákévek alatt - közölte saját felmérésére hivatkozva a BGF hétfőn az MTI-vel.
Magyarországon a vállalkozások 50 százaléka cserélődik le öt éven belül, az okok között a kiszámíthatatlan gazdasági, politikai és jogi környezet áll az élen. Az elmúlt két évben minden szektorban csökkent a fluktuáció, de továbbra is vezet a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, illetve az építőipar - állapítja meg az Opten céginformációs szolgáltató hétfői közleményében.
A reklámadóról még nincs konkrét döntés, "ez egy lehetséges variáció" - így reagált a tiltakozásokra hétfői sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.
A vezető nyugat-európai indexek erősödéssel kezdték a hétfői kereskedést. A kezdeti lendület a folytatásban is kitart, az erősödést segíti az európai autógyártók remek teljesítménye. A hazai börzén...