2013. május 23. csütörtök

máj. 23
8:50
Szebeni István Tvrtkón keresztül üzent (BorsOnline)
A híradósnak május 15-ei hatállyal mondtak fel a közszolgálati tévénél. Vujity Tvrtko csak erkölcsi támogatást adhatott neki.
máj. 23
8:50
Új munkahelyek a járműiparban (HR Portál)
40 új munkahelyet teremtett Oroszlányban az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert támogatással a BorgWarner Turbo Systems Alkatrészgyártó Kft., írja a cég sajtóközleményében.
máj. 23
8:50
Ezer versenyzőt várnak a Tapolcára (Agroinform)
Amatőr harcművészeti világbajnokságot rendeznek június végén Tapolcán, melyre ezer versenyzőt várnak a szervezők.
máj. 23
8:51
Fogyunk, fogyunk és már alig-alig házasodunk (Privátbankár)
Tavasszal majdnem 5 százalékkal kevesebb gyerek született és hat százalékkal csökkent a halálozás, mint egy évvel korábban.
máj. 23
8:54
Domokos László: Brüsszel kivetítési technikát alkalmaz (Infostart)
Az Állami Számvevőszék elnöke az Inforádió Aréna című műsorában azt mondta, nem tudni, Brüsszel milyen számokkal dolgozik a költségvetési adatok meghatározásakor. Domokos László beszélt arról is, hogy lényegesen javult a közpénzügyi helyzet Magyarországon.
máj. 23
8:54
Megszállják a játékboltokat a Tini Nindzsa Teknőcök (Metropol)
A teknőc figurákkal Te írod a történetet! Segíts a teknőcöknek megvédeni a várost – rendezd Te a sorozatot az akciófigurákkal!
máj. 23
8:54
Afganisztán - A harci helikopter mentorcsoport utolsó váltása is hazatért (Kripto Akadémia)
Mintegy két hónappal a tartományi újjáépítési csoport (PRT) hazatérése után a Magyar Honvédség újabb afganisztáni egysége, a harci helikopter mentorcsoport is befejezte tevékenységét, szerda este az utolsó váltás katonái is hazatértek Magyarországra.
máj. 23
8:54
Itt a korrekció a forintban! (Portfolio)
Több ok együtteseként jelentõsen romlott tegnap délután óta a nemzetközi befektetõi hangulat, amelynek eredményeként tegnap estig csak mérsékelten, ma reggel pedig hullámszerûen...
máj. 23
8:54
A kormány elveheti a Margitszigetet Angyalföldtől - 133 millió a tét (ATV)
Az országgyűlés olyan törvénymódosítás vitáját kezdte meg szerdán, amely elvenné a Margitsziget területét a 13. kerülettől, egyben magához vonná az ebből származó 133 millió forintos bevételt. Tóth József polgármester szerint a központi hatalom így bünteti a pozitív szaldójú Angyalföldet, anélkül, hogy erről megkérdezné a helyieket. A Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal sajtóközleménye szerint…
máj. 23
8:56
Az ÁAK a flottakövető cégektől kér segítséget az e-útdíjhoz (Portfolio)
Az elektronikus útdíjhoz kapcsolódóan a flottakövetőktől kér adatokat az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. - írja a Népszabadság csütörtöki számában. A lap információja szerint az ÁAK az...
máj. 23
8:56
Őszödi beszéd: Katalin, Imre és Ferenc célkeresztben (ATV)
Gyurcsány Ferenc szerint továbbra sincs meg az a cáfolhatatlan bizonyíték, az utolsó "mozaikdarab", amely alapján teljes felelősséggel nyilvánosságra lehetne hozni, hogy kik szivárogtatták ki 2006-os őszödi beszédét.
máj. 23
8:58
Száguld a termőföldpiac - Minden mutató növekszik, főleg az ár! (Portfolio)
A termőföldpiac 2012-ben is töretlenül bővült: a tranzakciók száma 8, az eladott földterület mérete pedig 5 százalékkal nőtt, míg az árszint - a 2011-es növekedés mértékét kissé meghaladva - 10...
máj. 23
9:00
Rába-részvényeket vettek a vezetők (Portfolio)
Csütörtök reggel tette közzé a Rába, hogy május 22-én a társaság több vezető állású személye Rába-részvényeket vásárolt. A társaság több vezető állású személye az alábbi táblázatban szereplő...
máj. 23
9:06
Falat bontva raboltak, Romániába kapták el őket (BorsOnline)
Két férfit elfogtak, akik összefüggésbe hozhatók egy februári bûncselekmény elkövetésével. Az aranyozott kupa, amit náluk találtak 6–700 ezer forintot érhet, a serleg pedig nyolcmillió forintot.
máj. 23
9:06
Két komoly hibát követtünk el - Pintér Attila (Agroinform)
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a döntőben 2-1-re verte a Debrecent.
máj. 23
9:08
Coulibaly nagyon sokat segített a csapatnak - Kondás Elemér (Agroinform)
Sikerével a Debrecen - amely története során hatodszor nyerte meg a trófeát - 30 millió forinttal gazdagodik.
máj. 23
9:09
Európa egyik legdrágább útdíja lesz a magyar? - itt vannak a számok (Privátbankár)
A legnagyobb kamionok kilométerenként akár 130 forintot is fizethetnek július 1-jétől a magyar autópályák használatáért. A tervek szerint a korábbi elképzeléseknél több út használatért kell majd fizetniük a 3,5 fél tonnánál nagyobb autók után.
máj. 23
9:09
Räikkönen: Az is lehet, hogy végleg befejezem (F1világ)
A Lotus világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen Monacóban elárulta, egyáltalán nem lepte meg, hogy jövőjével ilyen sokat foglalkoznak a nemzetközi sajtóban, ám nem sürgeti az idő, így egyelőre nem fog dönteni arról, hogy az enstone-i gárdánál marad-e, vagy esetleg máshol folytatja. Tovább »
máj. 23
9:10
Műtét vár Carmelo Anthonyra? (Agroinform)
Alig ért véget a New York Knicks szezonja, máris itt az újabb rossz hír.
máj. 23
9:11
Melyek a cégek kedvenc bankjai? Itt a lista (Privátbankár)
Öt év alatt alaposan átrendeződött a vállalati banki piac Magyarországon, a cégek mintegy 660 ezer bankszámlát nyitottak ez idő alatt és ennek 93 százalékát a legnagyobb 12 pénzintézetnél és a takarékszövetkezeti hálózat tagjainál.
máj. 23
9:12
7 milliárd forintos zárolás az egészségügyben (Metropol)
Három év alatt a Fidesz-kormány 300 milliárdot vont ki az ágazatból, közölte Kormos Kata, az ellenzéki párt szóvivője.
máj. 23
9:12
Halálzónában ragadtak a csúcstámadók (Kripto Akadémia)
Két magyar hegymászó tűnt el a világ harmadik legmagasabb hegyén Nepálban, miután a csúcs elérése után visszaindultak táborukba. A Mt. Everestet első magyarként megmászó, műlábas Erőss Zsolt és Kiss Péter az ereszkedés során elszakadtak egymástól, lapzártánkkor már a harmadik éjszakájukat tölthetik a szabad ég alatt, mínusz 30-40 fokban. Szakértők szerint van még esélyük a túlélésre, bár nagyon…
máj. 23
9:12
Washington négy amerikait ölt meg dróncsapással 2009 óta (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok összesen négy amerikai állampolgárt ölt meg külföldön terrorelhárító dróncsapásokkal 2009 óta - közölte szerdán Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter.
máj. 23
9:12
Pandákat kaptak lencsevégre természetes élőhelyükön (hirado.hu)
A felvételek több mint 100 automata infravörös kameracsapdától származnak, melyeket Szecsuan provincia számos rezervátumában helyeztek ki.
máj. 23
9:12
A családi adózás sem segít a gyerekvállaláson (Portfolio)
Előzetes adatok szerint 2013 I. negyedévében 21 032 gyermek született, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. A halálozások száma 33 608 volt, ami 6,1 százalékos...
máj. 23
9:12
Gigadugók jönnek Budapesten: kezdődik a szezon (Pénzcentrum)
Őszig is elhúzódhat a most kezdődő fővárosi dugószezon....
máj. 23
9:14
Erőss Zsolték - ez történhet most a hegyen (hirado.hu)
Még nincsenek friss hírek a magyarokról.
máj. 23
9:14
Vártnál jobb adatok jöttek Franciaországból (Portfolio)
45,5 pontra emelkedett májusban a francia feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke az áprilisi 44,4 pont után. Az index kissé jobb lett a várt 44,8 pont körüli értéknél. A francia index...
máj. 23
9:15
Hoffenheim - Kaiserslautern mérkőzés a Bundesligáért - Ezt látod élőben (Sport365)
A csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
máj. 23
9:18
OTP - Osztalékfizetés rendje (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. 2013. április 26-án megtartott közgyűlése a 2012. üzleti év eredménye után a Bank törzsrészvényeire, a névértékre vetítve 120 százalék osztalék kifizetéséről határozott - olvasható a BÉT honlapján.
máj. 23
9:20
Jelentősen csökkent a születések száma Magyarországon (ProfitLine)
A KSH előzetesen közzétett adatai alapján 2013 I. negyedévében 21 032 gyermek született, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 33 608 volt, ami 6,1 százalékos csökkenést jelent 2012. január–márciushoz viszonyítva. A természetes fogyás 12 576 fő volt, 1116-tal kevesebb az egy évvel ezelőttihez képest.
máj. 23
9:21
A kirúgás oka: facebookozás munkaidőben (HR Portál)
Vannak munkahelyek, ahol nem díjazzák, ha a munkavállaló a közösségi oldalakat látogatja munkaidőben. A walesi DVLA (közlekedési ügyekkel foglalkozó) hivatalnál nemrég egy adatigénylési ügy kapcsán derült fény arra az esetre, melynek során egy dolgozót kirúgtak, amiért facebookozott, írja a SocialTimes.
máj. 23
9:24
Mészáros: nem tudom, hogy ki Szepesi nője (BorsOnline)
Hamarosan árusítják az egykori úszó, Szepesi Nikolett szexönéletrajzát, amelyben azt írja, egy cselgáncsozónővel is volt viszonya.
máj. 23
9:24
Új mez már van, edző még nincs Madridban - fotó (Agroinform)
A Marca című spanyol lap lerántotta a leplet a Real Madrid jövő évi hazai mezéről.
máj. 23
9:30
Orbán Viktor reklámadót szeretne (Kreatív Online)
Mire hazaér reméli, törvénytervezet várja. Brüsszelben beszélt erről.
máj. 23
9:30
Házsírató (Metropol)
Tornádó után Oklahomában.
máj. 23
9:30
Mínuszban nyithat a BUX (hirado.hu)
A kínai gazdaság gyengülésére utaló adatok rosszkedvűvé tehetik Európát is.
máj. 23
9:30
Komolyabb esés előtt az olajár (Portfolio)
Tegnap meredek lefordulás adta meg a jelet a részvénypiacok korrekciójának kezdetére, így könnyedén találhatunk eladási jeleket a grafikonokra pillantva. Ma a Brent mellett a Johnson & Johnson...
máj. 23
9:30
Uniós rekordtarifával indulhat az e-útdíj (ATV)
A legnagyobb kamionok kilométerenként akár 130 forintot is fizethetnek július 1-jétől a magyar autópályák használatáért.
máj. 23
9:32
Súlyos vádak a Raiffeisen vezérigazgatója ellen (Portfolio)
Offshore cégeken keresztül végzett ingatlanügyleteket a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója anélkül, hogy erről tájékoztatta volna munkaadóját - írja a Reuters az osztrák News magazinra...
máj. 23
9:32
2020-ig megmarad a Magyar Posta monopóliuma (ATV)
A hivatalos iratok kézbesítésére és a bélyegkibocsátásra 2020-ig megmarad a Magyar Posta monopóliuma, és éves költségvetési támogatást kap majd - írja a Világgazdaság.
máj. 23
9:33
Ingatlanokat ad át a kormány (Metropol)
Több száz önkormányzat és a katolikus egyház kapna térítésmentesen ingatlanokat.
máj. 23
9:34
Kockázatkezelés - Díjmentes szeminárium MA! (Portfolio)
A jó beszállási pontok azonosítása az első siker felé vezető lépés. Ám ha ez nem párosul egy jó kockázatkezelési technikával, hamar köddé válhat a vérrel-verejtékkel összehozott nyereségünk. Soron...
máj. 23
9:42
Pérez reméli, még idén futamot nyerhet (F1világ)
Sergio Péreznek kétsége sincs afelől, csapata, a McLaren hamarosan újra rátalál a győztesek útjára, noha a patinás angol istálló legújabb fejlesztései nem a várakozásoknak megfelelően teljesítettek Spanyolországban. Tovább »
máj. 23
9:42
Howardra gyúr a Mavs, a texasiak elpasszolnák draftcetlijüket (Agroinform)
A hírek szerint a texasiak megválnának első körös draftjoguktól, hogy spóroljanak Dwight Howardra.
máj. 23
9:44
Világ- és Európa-bajnokok a hétvégi nyirádi futamon (Agroinform)
Négy kategóriában összesen 49 versenyző, köztük világ- és Európa-bajnokok állnak rajthoz Nyirádon.
máj. 23
9:46
Menesztették a Vancouver edzőjét (Agroinform)
A rájátszásbeli kiesés után menesztették Alain Vigneault vezetőedzőt a Vancouver Canuckstól.
máj. 23
9:48
KSH: tovább lassult a népesség fogyása (Infostart)
Nagyobb mértékben csökkent a halálozások száma, mint a születéseké, így az év első három hónapjában tovább mérséklődött a népesség fogyásának üteme a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint.
máj. 23
9:48
Fiatal európai pr-esek Budapesten (Kreatív Online)
A találkozót a Próbakő Kommunikáció szervezi.
máj. 23
9:48
Tovább lassult a népesség fogyása (Alternatív Energia)
Nagyobb mértékben csökkent a halálozások száma, mint a születéseké, így az év első három hónapjában tovább mérséklődött a népesség fogyásának üteme a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint.

Keresés