2013. május 23. csütörtök

máj. 23
6:48
Tamerlan Carnajev két éve meggyilkolt három embert (ATV)
Az esetre most derült fény, miután a bostoni robbantással kapcsolatban kihallgatták Carnajev egyik barátját, aki bevallotta, hogy ők voltak az elkövetők egy félresikerült drogügyletet követően. Ibragim Todasev a kihallgatás közben tüdőn szúrta az FBI különleges ügynökét, ezért agyonlőtték.
máj. 23
6:50
Búcsú Mátyás Iréntől (Spa Trend Online)
Életének 61. évében, kedden délelőtt hosszú betegség után elhunyt Mátyás Irén, a Zsámbéki Színházi Bázis igazgatója.
máj. 23
6:50
AI-jelentés: Magyarországról a családfogalom körüli vitákat és a romák megfélemlítését is említik (hirado.hu)
A szervezet jelentése sok negatív megállapítás mellett a nemzetközi jogvédő szervezet által kedvezőnek tartott fejleményekről is említést tett.
máj. 23
6:50
Holder: négy amerikai állampolgárt ölt meg az USA drónokkal (ATV)
Az Egyesült Államok összesen négy amerikai állampolgárt ölt meg külföldön terrorelhárító dróncsapásokkal 2009 óta - közölte szerdán Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter.
máj. 23
6:52
Kulka János nyílt levele Kerényi Imrének (Spa Trend Online)
Kulka János színművész nyílt levélben fordul Kerényi Imréhez, aki korábban azt mondta, hogy Vidnyánszky Attila alatt a Nemzeti Színház végre "nem a buzikról fog szólni".
máj. 23
6:52
Megtagadta a kongresszusi tanúvallomást az amerikai adóhivatal egyik vezetője (hirado.hu)
A meghallgatás témája a a konzervatív csoportok elleni célzott és fokozott ellenőrzés lett volna.
máj. 23
6:52
AI-jelentés: egyre veszélyesebb a világ a menekültek számára (ATV)
Az emberi jogok terén tapasztalható globális tétlenség miatt egyre veszélyesebb a világ a menekültek számára - áll az Amnesty International (AI) csütörtökön Londonban kiadott éves világjelentésében, amely különösen élesen elítélte az Európai Unió eljárását e kérdésben.
máj. 23
6:54
Önsebző kamasz szerelme (Spa Trend Online)
Egyetlen magyar filmrendező munkája képviseli idén a hazai filmet a Cannes-ban, a hivatalos válogatásban. Nagy Dénes rövidfilmjét, a Lágy esőt a Rendezők kéthete című szekcióba hívták meg, fesztiválbemutatójára május 23-án kerül sor.
máj. 23
6:54
Malmőre is átterjedtek a svédországi zavargások (hirado.hu)
A TT svéd hírügynökség jelentése szerint az ország harmadik legnagyobb városában randalírozók autókat gyújtottak fel.
máj. 23
6:56
Drágult az üzemanyag (hirado.hu)
4 forinttal kerül többe a 95-ös benzin, 2-vel a gázolaj csütörtöktől.
máj. 23
6:58
Tamerlan Carnajev tettestárs volt egy gyilkosságban (hirado.hu)
2 éve 3 embert gyilkolt meg a bostoni robbantás egyik feltételezett elkövetője és barátja, akit tegnap lőttek le, miután megkéselt egy ügynököt.
máj. 23
7:00
Szilikonmellért sikkasztott milliókat Tímea (BorsOnline)
Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő – tudta meg a Bors. H. Tímea a férjét akarta visszaszerezni, a pénzből többek között megcsináltatta a mellét, és luxusautót vett.
máj. 23
7:00
Hengerelt a Pittsburgh, fél lábbal a főcsoportdöntőben Crosbyék (Agroinform)
A Penguins 7-3-ra diadalmaskodott Ottawában, és már csak egy győzelem választja el őket a keleti döntőtől.
máj. 23
7:02
VV Fecó tagadja, hogy szexelt Dyával (BorsOnline)
Elismerte, hotelszobában járt Dyával, de állítja, az otthonában soha nem látogatta meg. VV Fecó szerint a lány zsarolta őt, és kéri: felejtse el!
máj. 23
7:03
Két meccsre eltiltották Mourinhót és Ronaldót (Sport365)
José Mourinhót és Cristiano Ronaldót is két mérkőzésre eltiltotta a spanyol szövetség a Király Kupa múlt szombati döntőjében kapott piros lapja miatt.
máj. 23
7:04
Demcsák Zsuzsának többé nincs bocsánat (BorsOnline)
Úgy tûnt, következmények nélkül megússza, de végül megbüntette a csatorna. Szerda délután írásban kapta meg a műsorvezető az utolsó büntetését.
máj. 23
7:06
Újabb magyar egység tért vissza Afganisztánból (hirado.hu)
Szerda este megérkezett a harcihelikopter-mentorcsoport utolsó váltása is.
máj. 23
7:06
Kövér László: a kormány megmentette az országot a csődtől (ProfitLine)
A kormány megmentette az országot a csődtől, a lehetőségekhez képest teljesítette célkitűzéseit, elvégzett munkájának mennyisége pedig vetekszik az 1990-1994 közötti első szabadon választott kormányéval - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerda este Budapesten.
máj. 23
7:06
Őrült hegyi száguldás (ATV)
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) idén is benevez a világhírű Pikes Peak Nemzetközi Hegyi Futamra*¹ (Pikes Peak, június 25-30.) a MiEV Evolution II elektromos hajtású versenyautó prototípusával. Az MMC győzelmet vár a jármű továbbfejlesztett változatától. A gyári csapat két új, elektromos hajtású 4WD modellel lép pályára.
máj. 23
7:08
Áttörte a szalagkorlátot egy kamion az M43-ason (hirado.hu)
A Szegednél történt balesetben senki sem sérült meg, de sok gázolaj folyt ki az útra.
máj. 23
7:09
A munkavállalók nagy része kontroll nélkül lóg a neten (HR Portál)
A kiberbűnözők napról napra újabb és újabb trükköket vetnek be annak érdekében, hogy megfertőzzék a vállalati infrastruktúrákat, a cégek több mint fele mégsem tesz semmit, írja a Piac és Profit.
máj. 23
7:10
Egyre veszélyesebb a világ a menekültek számára (hirado.hu)
Az emberi jogok terén tapasztalható globális tétlenség miatt egyre veszélyesebb a világ a menekültek számára - áll az Amnesty International jelentésében.
máj. 23
7:11
Nálunk 28, az osztrákoknál 9 százalékon a fiatalok munkanélküsége (HR Portál)
A fiatalok munkaerő-piaci lehetőségeiről kezdtek háromnapos tanácskozást osztrák és magyar szakemberek szerdán a burgenlandi Szalónakon (Stadtschlaining).
máj. 23
7:12
Rendkívüli koncerttel ünnepelték Bayreuthban Wagner születésének 200. évfordulóját (hirado.hu)
Több százan vettek részt szerdán a Richard Wagner születésének 200. évfordulója alkalmából Bayreuthban tartott rendkívüli koncerten.
máj. 23
7:13
Megy össze az építőipar, eddig hétezer állás szűnt meg (HR Portál)
Az építőipari ágazat nem áll messze attól, hogy több építőanyag gyártása teljesen megszűnjön Magyarországon. A tégla-, cserép- és betoniparban dolgozók létszáma 14 ezer főről 7 ezerre csökkent.
máj. 23
7:15
Az idősek adják át helyüket a fiataloknak (HR Portál)
Az olasz fiatalok jól képzettek, mégsem találnak munkát: 38,4 százalékuknak nincsen állása. Ezért egyre több fiatal vállal külföldön munkát. Az új olasz kormány szerint az időseknek félre kellene állniuk és át kellene adniuk a helyüket a fiataloknak, írja a Die Welt.
máj. 23
7:18
Életfogytot kértek a romagyilkosokra (BorsOnline)
Dobják el a zárka kulcsát is! – így átkozták a romagyilkosságok elkövetőit az áldozatok hozzátartozói, amikor elkezdődött a per. A szitok lehet, hogy bejön: az ügyész három vádlottra örök életig tartó fegyházat kért.
máj. 23
7:20
Jónás Kornél: céltábla vagyok (BorsOnline)
A bíró lapunknak elmondta, miért fújta le a hét végén a Nógrád megyei II. osztályban játszott Nógrádsáp–Diósjenő összecsapást. Jónás úgy érezte, indokolatlanul hozakodtak elő származásával.
máj. 23
7:24
Átszakította a szalagkorlátot egy kamion az M43-ason (Metropol)
Eddig tisztázatlan okok miatt átszakította a szalagkorlátot egy román kamion az M43-as autópályán Szeged határában, a 47-es főút kihajtójánál csütörtök hajnalban.
máj. 23
7:24
Megtagadta a kongresszusi tanúvallomást az amerikai adóhivatal egyik vezetője (Kripto Akadémia)
Megtagadta, hogy tanúvallomást tegyen egy kongresszusi bizottság előtt helyi idő szerint szerdán az amerikai adóhivatal (IRS) egyik vezetője egy olyan meghallgatáson, amelynek témája a konzervatív csoportok elleni célzott és fokozott ellenőrzés volt.
máj. 23
7:24
Átrendeződött a vállalati banki piac (hirado.hu)
A legnagyobb pénzintézetek részesedése 93-94 százalék, és a koncentráció erősödni látszik.
máj. 23
7:24
Veterán autóritkaságok a fővárosban (ATV)
Igazi csemegére számíthatnak a veteránautók rajongói: immár nyolcadik alkalommal látogat Budapestre a Donau Masters nemzetközi veteránautós túra, melynek mintegy 90 autóból álló mezőnye 2013. július 6-án, szombaton érkezik Budapestre. Az 1977. december 31. előtt gyártott autócsodák Németországból indulva, a Duna mentén Ausztria és Szlovákia érintésével jutnak el Budapest belvárosába.
máj. 23
7:26
Katalin, Imre és Ferenc szivárogtathatta ki az őszödi beszédet (Metropol)
Szabó Bálint, a Fiatal Baloldal korábbi Vas megyei elnöke nem nevezte meg a politikusokat, csak keresztneveket mondott: Katalin, Imre és Ferenc. Gyurcsány Ferenc szerint a Heti Válasz cikke talán közelebb visz az igazsághoz, de lehet az is, hogy nem.
máj. 23
7:26
Aszad nem játszhat szerepet a jövőben (hirado.hu)
A Szíria barátai elnevezésű, tizenegy országot tömörítő csoport szerint Bassár el-Aszad elnök nem játszhat semmilyen szerepet az ország jövőjében.
máj. 23
7:26
Terror a fővárosban: százak szeme láttára kaszabolták le a katonát (ATV)
A brit főváros délkeleti negyedében két férfi késekkel a nyílt utcán, járókelők százainak szeme láttára megölt egy katonát. Az egyik támadó véres kézzel nyilatkozott a gyilkosság után, azt üzente a briteknek, hogy "soha nem lesztek biztonságban".
máj. 23
7:28
Bak, ma kiváló napod lesz a döntéshez! - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Bika tele van lendülettel, az Ikrek viszont nyűgös és duzzog. Az Oroszlánnak célszerű otthonába húzódnia, a Szűz ma bárkivel konfrontálódhat.
máj. 23
7:28
Lakáspiac: "sokan számítanak fellendülésre" (ATV)
Alig több, mint húszezer lakást adtak el, és vettek tavaly Budapesten; egy átlagos fővárosi lakás ára pedig 13,2 millió forint volt – ez derül ki az Otthontérkép legfrissebb lakáspiaci elemzéséből. Eszerint, bár a lakáspiaci tranzakciók száma valóban drasztikusan visszaesett, évente csaknem 80-90 ezer lakás biztosan gazdát cserél Magyarországon. Budapesten továbbra is a II. kerület számít a…
máj. 23
7:30
Rosszat sejt Verespatak ügyében a volt RMDSZ-es miniszter (hirado.hu)
Korodi Attila, RMDSZ-es politikusnak az a balsejtelme, hogy a román kormány már csendben határozott a környezetvédők által veszélyesnek tartott verespataki aranybánya megnyitásáról.
máj. 23
7:30
„Megfélemlített romák”: számos bírálatot kapott Magyarország (ATV)
Az új alaptörvény és módosításai körüli aggodalmakról, és a romákat megfélemlítő szélsőjobboldali csoportokról is beszámolt Magyarországra vonatkozóan az Amnesty International éves jelentésében, amely számos negatív megállapítás mellett a nemzetközi jogvédő szervezet által kedvezőnek tartott fejleményekről is említést tett.
máj. 23
7:36
Ezer versenyzőt várnak a tapolcai amatőr harcművészeti vb-re (Sport365)
Amatőr harcművészeti világbajnokságot rendeznek június végén Tapolcán, melyre ezer versenyzőt várnak a szervezők.
máj. 23
7:38
Rooney fantáziáját mozgatja a párizsi kaland (Sport365)
Francia források szerint a Manchester United és az angol válogatott sztárja, Wayne Rooney hajlandóságot mutat rá, hogy a francia bajnok PSG labdarúgója legyen.
máj. 23
7:39
Új adót vezetne be a kormány, többet pedig megemelne (Privátbankár)
Biztos, ami biztos alapon, ha a zárolások nem lennének elegendőek Brüsszelnek. Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól, "ha a matematikának vannak még érvényes szabályai" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után.
máj. 23
7:39
Újra zsugorodást jelez a kínai feldolgozóipar (ProfitLine)
A kínai feldolgozóipari aktivitás az elmúlt hét hónapban először jelzett zsugorodást májusban a csökkenő megrendelések miatt, ami felerősíti azokat a félelmeket, mely szerint a gazdaság gyengélkedése még egy ideig eltarthat.
máj. 23
7:42
Elhúzódó dugószezon a fővárosban - lapszemle (Infostart)
Az elektronikus útdíjról ír a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról cikkezik, hogy újabb eljárás indul a csepeli MSZP-elnök ellen. A Napi Gazdaság szerint nem sok jóra számíthatnak az autósok a fővárosban.
máj. 23
7:42
Tamerlan Carnajev és barátja tettestárs volt egy gyilkosságban (Infostart)
Két évvel ezelőtt három embert gyilkolt meg a bostoni robbantás egyik feltételezett elkövetője, Tamerlan Carnajev, valamint egy barátja, akit lelőttek, mert kihallgatása közben megkéselte az FBI egyik különleges ügynökét - közölte helyi idő szerint szerdán a CNN, a CBS az NBC televízió rendőrségi forrásokra hivatkozva.
máj. 23
7:42
Malmőre is átterjedtek a zavargások (Metropol)
Svédország harmadik legnagyobb városában randalírozók autókat gyújtottak fel.
máj. 23
7:42
Egyre veszélyesebb a világ a menekültek számára (Kripto Akadémia)
Az emberi jogok terén tapasztalható globális tétlenség miatt egyre veszélyesebb a világ a menekültek számára - áll az Amnesty International (AI) csütörtökön Londonban kiadott éves világjelentésében, amely különösen élesen elítélte az Európai Unió eljárását e kérdésben.
máj. 23
7:42
Egy tanú szerint 3 MSZP-s politikus az őszödi szivárogtató (hirado.hu)
A férfi a Heti Válasznak azt mondta, ott volt, amikor a pártvezetők átadták a felvételt Rózsa-Flores Eduardónak, aki eljuttathatta a sajtónak.
máj. 23
7:42
Különlegesen kíméletlen körülmények közt (ATV)
A Ford minden idők legátfogóbb tesztjének vetette alá a vadonatúj Transit Custom modellt – a 2013-as Év Haszonjárművét – amelynek során a mérnökök 6 hónap alatt 10 évnyi extrém kíméletlen használatot szimuláltak: az 5 millió kilométernek megfelelő tesztsorozaton a több mint 150 profi tesztvezető mellett flottafelhasználók és a Ford mérnökei is részt vettek, akik az autókat a legkülönfélébb…
máj. 23
7:44
Margitszigeti gyereknapra Hív a Duna! (hirado.hu)
Tudományos-ismeretterjesztő kvíz, vízipisztolyos mini-árvíz, hidrológiai kísérletek, makettezés is várja a kicsiket és a nagyobbakat vasárnap.

Keresés