Az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Haladás a Pápát fogadja. Bíró Péter Lombard-tulaj személye miatt a szurkolók évek óta kiemelt figyelmet szentelnek a párharcnak.
Egy napon lépett vissza a Giro d'Italiától a címvédő kanadai Ryder Hesjedal és a tavalyi Tour de France-on diadalmaskodott brit Bradley Wiggins. Mindketten betegséggel küszködnek.
A különleges állatfajok mellett ritka növényeket is megfigyelhetnek a Szegedi Vadasparkban sétáló látogatók, május első heteiben egy őshonos orchidea, a fehér madársisak (Cephalanthera damasonium) virágaiban gyönyörködhetnek a szerencsések - közölte Veprik Róbert igazgató.
Az államháztartás bruttó, maastrichti adóssága a GDP 82,2 százalékán állt és 23 340 milliárd forintot tett ki 2013 első negyedévének végén. Gyengült a forint, és nagyon vitték az állampapírt is.
Miután bejutott a Magyarországot képviselő ByeAlex és a Kedvesem című dal az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába csütörtökön este a svédországi Malmőben, az előadó az MTI-nek azt mondta, érez némi elégtételt.
Tiltott módon reklámozta sorsolással tavaly záloghitel-termékét az Orex-Zálog Záloghitelező Zrt., amely ráadásul számos hirdetésében a THM értékét sem tüntette fel – állapította meg ma publikált határozatában a PSZÁF. A hatóság öt millió forintos bírságot szabott ki a társaságra és megtiltotta a jogsértő gyakorlatok folytatását.
Pünkösd miatt hétfőn nem lesz kereskedés a budapesti tőzsdén, azonban az amerikai és a meghatározó nyugat-európai börzék nem zárnak be. A régiót tekintve a magyar piac mellett a bécsi sem nyit ki. ...
A legdinamikusabb négyajtós megalkotása lebegett a Mercedes-Benz szeme előtt, amikor 2004-ben piacra dobta a CLS-t. Azóta már a konkurensek megszaporodó számából is tudjuk, hogy igazi fejőstehénné nőtte ki magát a négyajtós kupék szegmense, így a csillagos márka hódító tevékenységét új irányokba állította, hogy Shooting Brake utónévvel az immár második generációját taposó típusból megszülethessen…
A háziorvosok és a tanárok bérének megemelését, valamint egy népesedési program elindítását említette a következő időszak feladatai között Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
A május 21-i szja-bevallási határidő életkortól független, így a nyugdíjasoknak és a diákoknak is be kell tartaniuk, de nem kell adót fizetniük és bevallást készíteniük azoknak, akiknek 2012-ben kizárólag a nyugdíjuk volt az egyetlen jövedelemforrásuk, illetve nem szereztek adóköteles jövedelmet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
Párbeszéd Magyarországért választási szövetséggel (Együtt-PM) a választási programról, és ezt követően augusztusig megállapodás születik a miniszterelnök-jelölt személyéről - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Die Welt című német konzervatív lapban pénteken megjelent interjúban.
A kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
Csányi Sándor hétfőn az InfoRádió Aréna című műsorában úgy nyilatkozott, hogy az OTP két bank megvásárlására készül. Magyarországot elhagyni tervező pénzintézetekről van szó, az egyik esetében már az...
A Népszabadság információi szerint az elektronikus útdíjrendszert a benzinkutakon elhelyezett automatákkal és tabletekkel oldanák meg. Ha valóban ezt a megoldás választják, akkor van ami...
A magyarszecsődi férfit megölő gyilkos szamarakat a többi állattól elkülönítve, megfigyelés alatt tartják, és ha az állatorvos úgy ítéli meg, elaltathatják őket.
Az énekesnő új szerelemre vár, és leginkább a déli típusú férfiak tetszenek neki. De azt sem tartja kizártnak, hogy egy nagyon csúnya fiú lesz a választottja.