Vegyesen teljesítettek a nyersanyagok a hétfői kereskedésben, miután egy kedvező amerikai adatot tettek közzé, sőt a dollár is erősödött több vezető nemzetközi devizával szemben. A Dow Jones UBS...
Eredménytelen volt a vádlottak szembesítése a tavaly októberben brutális kegyetlenséggel megölt 11 éves Szita Bence meggyilkolása ügyében a Kaposvári Törvényszéken kezdődött büntetőper második napján, kedden.
Az alábbiakban a MOL idei első negyedéves eredményei kapcsán eddig napvilágot látott elemzői véleményeket gyűjtöttük össze, melyek alapján az látszik, hogy az ajánlás továbbra is semleges a...
Ha az ügyészség tenné a dolgát a trafikmutyival kapcsolatban, akkor már emberek tucatjai ülnének a fogdában az előzetes letartóztatás elrendelésére várva – ezt Molnár Csaba mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A várakozásoknak megfelelően alakult a Mol csoport első negyedéve, a nettó eredményt azonban negatívan befolyásolta, hogy negyedéves szinten 18 milliárd forinttal több adót számított az eredményében a cég, illetve a készletértékelésen keresztül 25-35 milliárd forinttal hatott a nyereségre az is, ahogyan a forint-dollár-euró árfolyam alakult - mondta Simola József, a Mol Nyrt. pénzügyi…
Magyarország megsértette a tulajdonhoz való jogot azzal, hogy egy elbocsátott külügyminisztériumi alkalmazott végkielégítésének egy részét 98 százalékos különadóval sújtotta - mondta ki kedden Strasbourgban nyilvánosságra hozott első fokú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Sajtóhírek szerint bombaüzletet kötött a Bajnokok Ligája-döntős Bayern München, amely leigazolja Neymart, a brazilok 21 éves futballcsillagát világrekordnak számító 86 millió fontért (közel 30 milliárd forint).
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Kiírták a pályázatot a korábbi koncessziós pályázaton vesztes, régóta trafikot üzemeltetőknek. A meghatározott feltételrendszernek nem lesz könnyű megfelelni.
Az elmúlt hetek fejlett piaci reálgazdasági adatait látva sokakat meglephet, hogy ekkora szárnyalás bontakozott ki április közepe óta a fejlett részvénypiacokon. A címben feltett kérdésekre a választ...
A gyártók szerint tarthatónak tűnik a pénztárgépek átállításának június végi határideje - mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyi helyettes államtitkára kedden.
Egy várakozásoktól elmaradó német gazdasági hangulat index valamint a philadelphiai Fed elnök szavai miatt erőtlenek az irányadó nyugat-európai és a határidős amerikai benchmarkok. A hazai börze...
Különadót készül kivetni a francia kormány az okostelefonokra, a táblagépekre és minden olyan eszközre, ami az internet elérését teszi lehetővé. Az intézkedés célja az ország filmgyártásának és...
Éves szinten csökkent a Mol első negyedéves bevétele. A most közölt adatok alapján az olajtársaság az első három hónapban 32,3 milliárd forint nettó eredményt ért el, ami 56 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakának teljesítményénél.
Május 15-ig dönthetnek a szeptembertől elsős és ötödikes gyerekek szülei, hogy hittant vagy erkölcstant tanuljon a gyerekük. Az Éva magazin a mélyére ásott a témának. Szeptembertől az általános iskolákban bevezetik a hit- és erkölcstan oktatását. Többször volt már róla szó, de most tényleg. Minek? – kérdezik a kétkedők. Végre! – sóhajtanak fel a támogatók. De mit is jelent ez voltaképp? –…
Levetetni vagy sem? Te mit tennél hasonló helyzetben? Angelina Jolie a New York Times-ban adta a világ tudtára, hogy az elmúlt hónapokban megdöbbentő beavatkozásokon esett át: kivetette a petefészkét és eltávolíttatta mindkét mellét. A 37 éves színésznő azért döntött így, mert az orvosok egy olyan hibás gént (BRCA1) találtak nála, amely miatt 87 százalék az esélye a mellrákra és 50 százalék a…
Nálunk a szélsőjobb nem elszigetelten, hanem a társadalomba és a politikába beágyazottan létezik és működik. E tekintetben Magyarországon sok más országnál súlyosabb a helyzet. Mert a szélsőjobboldali párt mellett a kormányzó jobboldali pártokban is vannak, akik csendben osztják a gyűlölködő eszméket, sőt néha hangosan hirdetik is azokat, mondta Jobboldali szélsőségek és a Gyűlölet…
Hetek alatt óriásit fordult a világ, Európában például több pénzügyi központnak számító ország (Luxemburg, Ausztria) is azt mondta, hogy a korábbi elzárkózás ellenére most mindent megtesznek, hogy...
Szokatlanul gyenge volt a vételi érdeklődés a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción, hiszen az Államadósság Kezelő Központ által meghirdetett 50 milliárd forintos keretre mindössze 68,5 milliárd...
A gyártók szerint tarthatónak tűnik a pénztárgépek átállításának június végi határideje - mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyi helyettes államtitkára kedden.
Javult a ZEW üzletihangulat-index májusban Németországban és az euróövezetben, a németországi javulás azonban jelentős mértékben elmaradt a várttól - közölte kedden a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet.
Büntetőjogi felelősségre vonást sürget a közigazgatási és igazságügyi miniszter a dohánykoncessziós pályázatok során előforduló esetleges visszaélések miatt.
"Hogy ne az ebéd legyen a legjobb a képzésben!" - talán így is lehetne kezdeni, hogy mi indít arra egy jól prosperáló, szakmai képzésekkel foglalkozó szervezetet, hogy drasztikus lépéseket tegyen képzési programjainak "újragondolása" és oktatóinak fejlesztése érdekében. Jó pár évvel ezelőtt az SGS mégis belevágott egy ilyen átalakításba, hogy a klasszikus, rövid szakmai programoknál és…
Csaknem 400 fogyatékossággal élő ember számára biztosítanak kedvezményes üdülési lehetőséget az idén először meghirdetett speciális Erzsébet-táborok - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára hétfőn, Budapesten. Az érintettek május 20-ig pályázhatnak....
Az Infiniti már jó ideje rebesgeti, hogy vérbeli sportautót épít, amely hibrid technikával tépi majd fel az aszfaltot. Koncepciókból nem is volt hiány, azonban mi már a szériává érő modellt várjuk, s a japánok gőzerővel készülnek, fejlesztenek, hogy elmondásuk szerint 2016-ra megvásárolható legyen a benzin-elektromos álomgép.
Hosszú idő után a magyar vállalatok várakozásai enyhén pozitív irányba mozdultak el csökkenő bizonytalansági mutató mellett. A kereskedelmet leszámítva szinte mindenhol optimisták a jövőt illetően.
Strasbourgban egy magánszemély nyert pert az állam ellen a 98 százalékos különadó miatt. Egyedi esetről van szó, vagy a titokzatos N.K.M esete precedens lehet a nemzetközi jogi fórumon?
A leukémiával kezelt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya fokozatosan gyógyul, és a decemberi, szerbiai világbajnokságon térhet vissza a csapathoz Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke szerint.
Különadót készül kivetni a francia kormány az okostelefonokra, a táblagépekre és minden olyan eszközre, ami az internet elérését teszi lehetővé. Az intézkedés célja az ország filmgyártásának és...
Az elemzői várakozásokat jóval alulmúló szintre, négyéves mélypontra süllyedt az első negyedévben a lengyel gazdasági növekedés üteme. A lengyel statisztikai hivatal keddi - előzetes - közlése szerint a lengyel bruttó hazai termék éves összehasonlításban 0,4 százalékkal bővült az első negyedévben, lassabban az elemzők által várt 0,8 százaléknál. Az előző év negyedik negyedévében még 0,7…
Javaslattevő és véleményformáló szerepe egyaránt lesz az újonnan alakuló Magyar Pedagógus Karnak (MPK)- mondta Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár keddi budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.