Fegyveres rablási és emberrablási ügyében perújítást kért hétfőn Las Vegasban O.J. Simpson, a profi amerikaifutball-liga (NFL) egykori csillaga és volt mozisztár.
Az előző napi pihenő után emelkedéssel folytatódhat a kereskedés az európai részvénypiacokon, habár az erősödést a nap folyamán nyilvánosságra kerülő makrogazdasági adatok limitálhatják.
Zavargásokba torkollott hétfőn este a Paris Saint-Germain labdarúgóklub harmadik bajnoki győzelmének megünneplése a párizsi Trocadéro téren: több száz futballhuligán gépkocsikat és kirakatokat tört be, összeverekedett a rohamrendőrökkel. Az összecsapásokban harmincan megsérültek, köztük három rendőr. Összesen 21 személyt vettek őrizetbe a rendbontás miatt. Az ellenzék felkészületlenséggel vádolta…
Tíz perc alatt fordított a Boston a Toronto ellen a két csapat párharcának hetedik mérkőzésén, így a Bruins jutott tovább az NHL-rájátszás következő fordulójába.
Az első mérkőzésen mutatott játéka után kippukadni látszik a Chicago Bulls lufi, ugyanis a bikák zsinórban harmadik vereségüket szenvedték a címvédő Miami Heattől az NBA-rájátszás elődöntőjében.
Az Egyesült Államokban azonosította a rendőrség a vasárnapi New Orleans-i lövöldözés egyik gyanúsítottját. A tájékoztatás szerint a feltételezett támadó egy 19 éves férfi, aki továbbra is szökésben van.
Évről évre ezernyi tanár folyamodik munkanélküli segélyért Németországban. A német munkaügyi szervezet szerint tavaly a nyári szünet hónapjaiban országszerte 5400 tanár jelentkezett be a munkanélküli hivatalnál - számol be a Süddeutsche Zeitung.
Tartja magát a marketingesek körében egy mondás, miszerint "a marketing fontosabb annál, semhogy egy beosztott kezébe kerüljön" (Al Ries - Jack Trout). Ez a mondás nem arról szól, hogy ne lenne fontos a marketinges szerepe, hanem arról, hogy ezt a fajta szemléletet valamennyi érintett vezetőnek magáévá kell tennie. Ugyanez igaz a HR-re nézve is: a HR sokkal fontosabb annál, semmint egyetlen HR…
Az énekes több lábon szeretne állni, és bár bízik az együttese, a KLN sikereiben, a közelmúltban saját vállalkozásba kezdett, hogy családja jövőjét bebiztosítsa.
Sokkal erősebb tornádókra számíthatunk a jövőben. A szakemberek szerint közeledik az idő, amikor idehaza is olyan pusztító forgószelek érkeznek, mint amilyenek a tengerentúlon városokat tarolnak le. De a hét végén Vaján feltámadt levegőoszlop is képes volt negyven ház megrongálására.
Minden egészségügyi szakdolgozó alapbére nagyobb lesz szeptembertől. Az emelést januárig visszamenőleg kapják meg ősszel. A diplomások bére havi több mint 40 ezer forinttal lesz nagyobb.
Az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség elnök-vezérigazgatója hétfőn levélben tiltakozott Eric Holder amerikai igazságügyi miniszternél amiatt, hogy az irányítása alatt álló tárca két hónapon át lehallgatta munkatársainak telefonbeszélgetéseit.
Még nem érkezett meg az egyértelmű jel a következő napok, hetek irányára, a vezető nyugati börzéken, azonban hamarosan ennek is itt lehet az ideje. Ma a DAX mellett a Johnson & Johnson és a Coca-Cola...
Áprilisban 1,7 százalékra tovább lassult az éves infláció a márciusi 2,2 százalékot követően. Az előző hónaphoz, márciushoz képest 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy olyan rendszert vezet be Magyarország, ami kicsit előrébb jár a hackereknél - mondta az Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára az M1 reggeli műsorában.
Megtorpant az a dollárerősödési folyamat ma hajnalban, amely már múlt csütörtök óta jellemezte a nemzetközi devizapiacokat, de nagy visszarendeződés egyelőre nem látszik. Közben a vezető fejlett...
Akár többmillió forintot is meg lehet takarítani egy jobb konstrukcióval a hitelkiváltások mostani időszakában, ugyanis nagy az eltérés a végtörlesztéshez kapcsolódóan felvett kölcsönök teljes hiteldíj mutatója (THM) és a hitelkiváltásra igénybe vehető hiteltípusok költségei között - tette közzé a BankRáció.hu banki termék-összehasonlító portál.
Áprilisban 1,7 százalékos volt az egy évre visszatekintő drágulás - jelezte a KSH. Az előző hónapban - szintén történelmi mélypontnak számító szinten - 2,2%-on állt a mutató. Előzetesen az inflációs...
A KSH ma közzétett adatai alapján áprilisban a fogyasztói árak 1,7%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az áprilisi inflációs ráta történelmi mélypontnak számít. 2013. márciushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,3%-kal emelkedtek.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A Magyar Közlöny hétfői számában megjelentek a túlzottdeficit-eljárás érdekében meghozott legújabb intézkedések, vagyis a Varga-csomag részletei. Ebben a kormány részletezi, hogy az első lépcsőben...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az amerikai börzék nem mutattak egységes irányt a hétfői kereskedésben. A Dow Jones esett, míg a Nasdaq és az S&P 500 erősödött a nap végére. Hasonlóan a tengerentúli benchmarkokhoz az Ázsia vezető...
Áprilisban 1,7 százalékra tovább lassult az éves infláció a márciusi 2,2 százalékot követően. Az előző hónaphoz, márciushoz képest 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A várakozásoknak megfelelően értékelte a MOL idei első negyedéves üzemi szintű teljesítményét Simola József, a társaság pénzügyi vezérigazgató helyettese. Idén még nem várnak bevételt Szíriából, az...