Feljelentést tett a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. (NYÍRVV) ellen a cég felügyelőbizottságának egyik tagja, a rendőrség csalás gyanúja miatt indított nyomozást - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
Várhatóan 4 százalék alá csökkenti alapkamatát idén a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mivel ezt az infláció, az adóskockázati mérőszámok és a makrogazdasági teljesítményadatok egyaránt lehetővé teszik - jósolták felülvizsgált pénteki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Elkeseredett lépésre szánta el magát egy amerikai tinédzser. A lány nem talált párt az évzáró bálra, ezért kedvenc eszközét, a számológépét öltöztette fel és vitte magával a mulatságra.
Balatonlelle - A Budapest–Bamako-rali állandó motoros résztvevőjét, M. Andrást (47) és feleségét támadták meg símaszkos rablók péntekre virradóra balatonlellei családi házukban. Péntek délután megtalálták a kocsit, amivel a támadók elmenekültek.
Budapest — Meddig húzódik még a Zsanett-ügy? Lassan egy éve, hogy jogerősen is felmentette a Fővárosi Ítélőtábla a pótmagánvádas eljárás alól az öt rendőrt, akiket E. Zsanett (26) nemi erőszakkal vádolt meg.
Egy aknavetőgránát robbanóanyagot tartalmazó része volt a Komárom-Esztergom megyei Csolnokon az egyik lakás falában talált lövedék, amely miatt egy időre 100 méteres sugarú körben kiürítették a környéket. A lakók már visszatérhettek otthonukba - közölte a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje péntek délután az MTI-vel.
Megtörténtek az első témakijelölő egyeztetések a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Bankszövetség között, amelyeken a tárgyalások témájának kijelölése mellett munkacsoportok...
Csakis azért vágott pofon egy rendőrt az Egyesült Államokban egy nő, hogy leszokjék a dohányzásról, a börtönben ugyanis nincs módja hódolni a káros szenvedélynek.
A 2006-ban elhunyt Faludy György író, költő, humanista emlékére avatott táblát egykori szülőházánál a VII. kerületi önkormányzat pénteken a Damjanich utcában Budapesten.
A DNS-vizsgálat bebizonyította, hogy Ariel Castro az apja annak a kislánynak, akit az egyik általa fogságban tartott nő hozott világra Clevelandben - közölte pénteken az ohiói főügyész.
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,52 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel, 18 503,07 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Noha a bajnoki címet tekintve a lényegi kérdések már eldőltek, az Európa Liga indulást és a bennmaradást érő helyekért még számos csapat versenyben van két körrel a Bundesliga vége előtt.
A tizenkét hazai induló közül három - Marosi Ádám, Demeter Bence és Tibolya Péter - jutott a vasárnapi férfi döntőbe a budapesti Trigranit öttusa Világkupa-versenyen.
Pope Francis and a delegation of the Council of the European Bishops' Conferences (CCEE) led by Hungarian Cardinal Peter Erdo exchanged views on freedom of religion, ties with the Orthodox faithful, the European laity and poverty caused by economic crisis in Vatican City on Friday.
A kormány folyamatosan vizsgál minden olyan életképes kezdeményezést, amely tovább tudja csökkenteni a lakosság devizakitettségét, de a devizahitelesek megsegítését célzó intézkedésnek költségvetési...
Az Opel május 11-én immár harmadik alkalommal ünnepel a Hungaroringen a márka rajongóival együtt egy családi nap keretein belül, s az eseményre való felkészülés már a csütörtöki napon megkezdődött egy kis bemelegítéssel, néhány adrenalinpirulával és Joachim Winkelhock autóversenyzővel.
A jövőben a megújuló energia hasznosítására szóló pályázatok helyett az illetékes miniszter által rendeletbe foglalt műszaki követelmények lesznek az irányadók a pályázóknak - egyebek mellett ezt...
Napi 5000 kalória megevésére kényszeríti magát egy fiatal brit nő. Az egykor vékony lány a hízásban látja a lehetőséget arra, hogy sok pénzt keressen. Célja, hogy ő legyen a legszebb kövér az interneten.
Budapest — Tatár Csilla (29) rajong a régi tárgyakért. A Mokka műsorvezetőjének jókora gyűjteménye van régi budapesti fényképekből és képeslapokból, amelyeket különböző helyekről szerez be.
BUDAPEST — „Az előbb hívtak interjúért a svéd állami televíziótól. Mondjál még egy magyar rappert..." – írta ki Pityinger László (39), művésznevén Dopeman a közösségi oldalára, jelezve, hogy a nemzetközi médiumok még mindig élénken érdeklődnek iránta és politikai pályafutása iránt.
Négyezer előnevelt csirkét osztottak szét pénteken Hajdúnánáson 192 olyan család között, amely az idén jelentkezett az önkormányzat által meghirdetett szociális földprogram önellátási célú állattartás, baromfitartás alprogramjára - közölte a város polgármestere az MTI-vel.
Nincs határozott irány a tengerentúli tőzsdéken, a vezető részvényindexek vegyes teljesítményt mutatnak a hét utolsó kereskedési napján. Fontosabb makroadatok hiányában a befektetők Ben Bernanke...
A Fidesz szóvivőjének nem az értelmetlen és értelmezhetetlen rezsieljárásról kellene "handabandáznia", hanem a nagyon is valós "trafikmutyiról" kellene beszélnie - közölte az MSZP pénteken az MTI-vel.