Nem történt törvénytelenség a trafikpályázatokkal kapcsolatban Szekszárdon, a város közgyűlésének Fidesz-frakciója nem frakcióülésen, hanem egy "nem formális egyeztetésen" beszélt a helyi pályázókról - mondta a tolnai megyeszékhely polgármestere pénteken Szekszárdon, sajtótájékoztatón.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be első költségvetési kiigazító csomagját. A korábbi intézkedéssorozatokhoz képest ez annyiban új, hogy csak lépcsőzetesen hajtja végre a...
A Shopline és a Libri nagytulajdonosa, a Közép-európai Média Kiadói és Szolgáltató Kft. (CEMP) és az SQ Invest a mai napon megállapodtak abban, hogy a két céget összevonják, mely a jövőben Libri-Shopline Nyrt. néven működne tovább....
A Cseh Kupa szerda esti mérkőzésén a Sparta Praha csatára, Leonard Kweuke azonnal piros lapot kapott a játékvezetőtől, miután páros lábbal ugrott rá a Mlada Boleslav védőjének a sípcsontjára. Radek Dosoudil lábtörést szenvedett.
Tóth Csaba MSZP-s képviselő pénteken eredménytelenül kérte a fejlesztési minisztertől, hogy betekinthessen a trafikpályázatokba. A minisztérium közölte vele, hogy a szerződésekről készülő emlékeztetőket nézheti majd meg.
Az utóbbi időkben jelentős növekedést produkáló balti állam lassulást mutat 2013 első negyedévében. Az első negyedéves GDP növekedési adatok szerint Lettország gazdasága immáron csak 3,1 százalékkal...
A túlélő egy tartógerenda és egy pillér közé szorult, és nem kizárt, hogy volt nála víz, vagy tudott inni abból a vízből, amelyet a tűzoltók juttattak az épület romjai közé.
A Porsche Hungaria is részt vett azon a továbbképzésen, melyet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és hét autógyártó magyarországi...
A bank által összeállított 156 millió eurós elemzői konszenzusnál jóval magasabb, 449 millió eurós első negyedéves nettó eredményről számolt be pénteken délután az Unicredit. Az olasz bankcsoport...
Már csak bő egy hét van az adóbevallásra. Az adóhatóság már a jövő héten is tovább tartja nyitva több irodáját, hogy munkaidő után is legyen lehetőség a bevallások leadására.
Családi ház és egy melléképület gyulladt ki Nyírmihálydiban pénteken, a tűzben senki sem sérült meg - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
Folytatja csütörtökön megkezdett demonstrációját a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban (Lumú) az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport, amely új, transzparens pályázatot követel a Lumú leendő igazgatójának kiválasztására, és párbeszédre szólítja fel az emberi erőforrások miniszterét.
A bank által összeállított 156 millió eurós elemzői konszenzusnál jóval magasabb, 449 millió eurós első negyedéves nettó eredményről számolt be pénteken délután az Unicredit. Az olasz bankcsoport...
A kedvező távol-keleti hangulat miatt Nyugat-Európában is optimistán indult a kereskedés, ez azonban nem mondható el a hazai piacról. A BUX az OTP gyenge teljesítménye miatt több mint 1 százalékos...
A városi Fidesz-KDNP-frakció szerint a független polgármester nem volt hajlandó szavazásra bocsátani a rezsicsökkentés támogatásáról szóló előterjesztést.
A magánszemélyek személyi jövedelemadó bevallásának és befizetésének határideje május 21-én jár le, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már május 13-ától hosszabbított nyitva tartással fogadja a budapesti és Pest megyei adózókat - tájékoztatta a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága pénteken az MTI-t.
A tegnap esti órákban kilőtt au USD/JPY árfolyama és áttörte a lélektani szempontból kitüntetett 100-as szintet a dollárral szemben, majd ezt követően nem sokkal átlépett a 101-es szinten is az árfolyam és jelenleg is felette tartózkodik - olvasható az Erste elemzésében.
Kedden, piacnyitás előtt számol be előző negyedéves teljesítményéről a Mol. Az olajszektorban leginkább figyelt egyszeri tételekkel tisztított és újrabeszerzési árakkal kalkulált üzemi eredmény szintjén 66 milliárd forintot érhetett el a Mol. A KBC várakozásai szerint éves alapon közel 3, míg negyedéves szinten 13 százalékos javulást ért el az olajcég. Prognózisuk némileg pesszimistább, mint a…
A szombat esti Újpest-Honvéd labdarúgó-mérkőzés idején számos forgalomkorlátozás lesz Budapesten, így egyebek mellett időszakosan lezárják a Megyeri út, illetve a Váci út egy-egy szakaszát - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Az USA a plafont tologatja, Európa állandóan válságot kezel, Magyarországon késik a növekedési fordulat. Pénz azonban a jegybankoknak köszönhetően elképesztő mennyiségben van - viszik is a bóvli kötvényünket, mint a cukrot. Merre keressük a jó befektetéseket? Mi lesz a forinttal? Tévedhet-e Csányi Sándor?
Idén 21-edszer rendezik meg a kosárlabda streetball versenysorozatot, melynek szeptemberi végjátékában a 3x3 EuroTour döntőjére is sor kerül Budapesten. A rendezvények pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy nemzetközi szabványoknak megfelelő kosárcsarnok épül Kőbányán, amely a februárban 82 évesen elhunyt, legendás Zsíros Tibor nevét veszi fel.
A kormány növelheti a szabad vállalkozási övezetek számát - számolt be a kabinet döntéséről Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára pénteken Berettyóújfaluban.
Két héttel a dakkai házomlás után túlélőt találtak a romok alatt. A bangladesi tűzoltóság tájékoztatása szerint a férfi egy tartógerenda és egy pillér közé szorult, és nem kizárt, hogy volt nála víz.
Az állami fenntartású szakképző iskolák integrációjáról szóló fenntartói döntéseket ez év május 31. helyett egy évvel későbbi határidőig kelljen meghozni - erről nyújtottak be törvénymódosító javaslatot fideszes és kereszténydemokrata képviselők a parlamentnek.
Hamarosan közzéteszi idei első negyedéves eredményeit a MOL is, mely az eddig begyűjtött elemzői várakozások alapján sok izgalmat nem tartogat majd, a társaság kulcsfontosságú profitmutatóiban...
Az alacsony munkaerő- és irodabérleti költségek miatt is vonzó befektetési és bérlési célpont Magyarország irodapiaca a hazai és nemzetközi cégek számára.
A szíriai rendezés kérdésköre áll Vlagyimir Putyin orosz államfő és David Cameron brit kormányfő Szocsiban pénteken megkezdett tárgyalásainak a középpontjában - adta hírül az orosz tömegtájékoztatás.
Ezentúl lehetőség lesz azonnali, akár műtét közbeni, akár határon átnyúló konzultáció összehívására, videokonferencia-rendszeren keresztül több orvos bevonásával.