Először vezényelt előadást az Angol Nemzeti Opera fiatal magyar karmestere, Madaras Gergely november 7-én. A brit társulatnál eddig ösztöndíjas korrepetitorként dolgozó zenész a Varázsfuvolával mutatkozott be, és nagy tapsot kapott.
A listavezető Videoton és a második Debrecen is győzött a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában, így továbbra is egy pont választja el egymástól a két együttest a tabellán.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Fidesz-KDNP jelöltje nyert a békéscsabai időközi önkormányzatiképviselő-választáson. Bíró Csaba István a leadott szavazatok 51,38 százalékát szerezte meg.
Az Egyesült Államok nem vak és nem ostoba módra folytat tárgyalásokat az iráni nukleáris programról, s kész megvédeni közel-keleti szövetségeseit - jelentette ki egy, az NBC televízió által vasárnap közvetített interjúban John Kerry amerikai külügyminiszter.
A Fülöp-szigeteken valószínűleg több mint 10 ezren haltak meg a Haiyan tájfun pusztításában, magyar áldozatról nem tud a Külügyminisztérium. 30 százalékos női kvótát vezetne be az Országgyűlésben az Együtt-Párbeszéd Magyarországért.
Csoportgyőztesként jutott a középdöntőbe a címvédő Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután vasárnap egy góllal nyert az osztrák Hypo NÖ otthonában, és öt fordulót követően is százszázalékos.
Továbbra is nyeretlen a Gödöllő a női röplabda Közép-európai Ligában, miután az alapszakasz vasárnapi játéknapján 3-0-ra kikapott hazai pályán pozsonyi ellenfelétől.
Oroszország nagy árat fizet az észak-kaukázusi régió stabilitásáért, de nincs más megoldás - jelentette ki vasárnap Vlagyimir Putyin a belügyesek napján mondott beszédében.
Kereskedjen böngészőjén keresztül! Valós idejű árjegyzés mellett használja ki a bővített grafikonelemző modul lehetőségeit, válogasson széleskörű eszközkínálatunkból, és kereskedjen a világ bármely pontjáról.
Tokió - Fantasztikusan szerepel Hosszú Katinka (24) az úszó-Világkupán. Szezon közben keveset pihen a világ- és Európa-bajnok, aki a viadalokon sok számban áll rajthoz és halmozza az érmeket. A pénzdíj azonban megéri a fáradságot, hiszen a magyar klasszis a sorozat utolsó, pekingi állomása előtt már egy vagyont, összesen 68 millió forintot keresett.
Nyírlugos - A jó munka meghozta jutalmát! Egyhetes olaszországi vakáción vett részt Nyírlugos város képviselő-testülete. Az érintetteknek egy fillérjükbe sem került az út, önkormányzati pénzből láthattak világot. A polgármester és a képviselők vihették magukkal a hozzátartozóikat is.
BUDAPEST - Foglalt lánynak udvarol Fekete Dávid (27). A Megasztár korábbi felfedezettje, aki kicsivel több mint egy évvel ezelőtt, öt együtt töltött esztendő után szakított feleségével, Cserpes Laurával (24), majd februárban elváltak, újra szerelmes.
Az Európai Unió ragaszkodik ahhoz, hogy Svájc egyszerűsített munkavállalási jogokat biztosítson az európai uniós állampolgárok számára - nyomatékosította José Manuel Barroso egy vasárnap megjelent svájci lapinterjúban.
Kiskunfélegyháza - Nem volt szívbajos Darányi Béla (†93), a magyar hadsereg világháborús veteránja, amikor 32 évvel ezelőtt egy éles, ki nem lőtt gyalogsági repeszgránátot szántott ki a földből a tanyája mellett.
Több száz alkotás származását sikerült tisztázniuk a Münchenben talált rejtélyes festménygyűjtemény ügyében nyomozó német hatóságoknak - írták vasárnap német lapok.
Keressük az ország legnépszerűbb celebjét! November 4–13. között mindennap egy-egy tízes csoportból voksolhat a blikk.hu-n a kedvencére. Minden fordulóból egy híresség jut tovább, a 7. fordulóból Gundel Takács Gábor. A 14-i szuperdöntőben az olvasók szavazatai alapján dől el, ki Magyarország legnépszerűbb sztárja. A sorrendet november 20-án, exkluzív, 24 oldalas ingyenes mellékletünkből tudhatja…
Budapest - Nagy port kavart, amikor sok év után Bálint Antónia (44) nemrégiben bevallotta: gyermeket várt Bogdán Csabától (53), arra pedig csak most derül fény, hogy valaha ő biztatta arra, vállaljon aktfotósmunkát Olaszországban.
Gyömrő – Orvosa szerint nem gyógyult még fel és kezelésekre szorul egy baleset, egy műhiba és sok műtét után Némethné Barna Mária (42) mégis dolgozni küldte őt az orvosi szakbizottság.
A nemzetgazdasági tárca a múlt héten magyarázkodni kényszerült azzal kapcsolatban, hogy a trafikrendszer bevezetésén valóban tízmilliárdokat bukik-e az állam. Bár egyelőre nem világos, hogy miként alakulnak a dohánytermékekből származó jövedéki bevételek éves szinten, a trafikmutyi jól érzékelhetően felélénkítette a dohánymutyit, sőt, az otthoni dohánytermesztésnek is lökést adott.
BUDAPEST - Egészen furcsa helyzet állt elő, amikor a ByTheWay tagjai megtudták, még egy esélyt kaptak Bozsek Márktól (25), hogy bebizonyíthassák, helyük van az X-Faktor színpadán.
Budapest - Régi ismerős tér vissza hétfő este a Mátyás király térre. A Lóránt Kriszta (42) által megformált Ferenczi Orsi doktornő, több mint két évvel ezelőtt költözött Ausztráliába, hogy szerelmével, Márkkal ott kezdjenek új életet. Orsi most hazalátogat a Fekete családhoz, érkezése pedig felkavarja Alíz, Szabi, Luca és Bözsi mama életét.
Csökkenthet jövőre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nyugdíjas bérletének ára, ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja az erről szóló előterjesztést. Ebben a többi jegy- és bérletfajta árának szinten tartását is javasolják 2014-re.
Másodfokú figyelmeztető jelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő éjfélig Zala és Vas megyére a várható viharos erősségű szél, illetve Somogy és Zala megyére az esőzések miatt.
Az esetleges lehallgatási kísérletek ellen Barack Obama amerikai elnök minden külföldi útjára egy átlátszatlan, zajkeltő berendezéssel is felszerelt biztonsági sátrat visz magával - közölte vasárnap a The New York Times.