A miniszterelnök úgy számol, hogy a következő parlamenti választás után jelentősen enyhülni fog az az ellenszél, amelyben kormánya az elmúlt három és fél évben végezte munkáját.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az amerikai tulajdonú Monsanto Hungária Kft. 14 milliárd forint, 67 millió dollár ráfordítással bővítette kukorica és olajrepce vetőmagtermelő kapacitását a Komárom-Esztergom megyei nagyigmándi üzemben.
A 14 éves fiú a földre lökte a kisfiút, majd egy bowling golyóval szétverte a koponyáját. A holttestet elrejtette, de néhány nappal később feladta magát.
A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) összes regionális szervezetének támogatásával számolhat a párt központi végrehajtó bizottságának vasárnapi ülésén Bohuslav Sobotka pártelnök, akit az októberi választás vártnál gyengébb eredménye miatt belső ellenzéke távozásra szólított fel.
A demokrata többségű amerikai szenátus csütörtökön 64:32 arányban megszavazta azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a homoszexuális alkalmazottak diszkriminációját.
Az EKB kamatcsökkentése csak átmeneti emelkedést okozott a piacokon, az amerikai indexek a nyitást követően gyorsan mínuszba lendültek annak ellenére, hogy egy vártnál jobb harmadik negyedéves...
okros Lajos és Járai Zsigmond a magyar gazdasági mutatók versenytársakhoz képesti lemaradásáról, annak okairól beszélt a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 21. konjunktúrafórumán, de míg Bokros Lajos szerint a leszakadás ma is tart, Járai Zsigmond szerint kétségtelen egyes területeken a javulás.
Aligha adódik kellemesebb, régimódi uzsonna, mint a mazsolás kuglóf egy csésze habos kakaóval vagy teával, kávéval. Mindez persze a nagymamától vagy dédnagymamától örökölt süteményes készlettel terített asztalon. Egyáltalán akad még ilyen? Vagy a kuglófot inkább reggelire fogyasztjuk, esetleg vasárnapi vagy ünnepi desszertként? Vannak-e sós kuglófok is?
Budapest — A Ferencvárossal készül a visszatérésre Fülöp Márton (30). A huszonnégyszeres magyar válogatott futballkapus bal karjában idén tavasszal találtak rosszindulatú daganatot, az elmúlt öt hónapban a gyilkos kór elleni küzdelemre koncentrált, most viszont már a karrierje folytatása foglalkoztatja.
Számos fórumon olvashatunk arról, milyen élelmiszereket érdemes kerülnünk, melyek azok, amelyeknek nincs helye az étrendünkben. Pedig tudjuk: nincs egészségtelen étel, csak egészségtelen étrend. Szabó S. András, egyetemi tanár, az Élelmiszerfizika Közhasznú Alapítványának kuratóriumi elnöke segít bennünket a tévhitek eloszlatásában.
Győr - Belevágott a lehetetlen küldetésbe az UNI Győr női kosárlabdacsapata, amelynek autóbusza az Euroliga-nyitány előtt pontosan két hónappal szenvedett közlekedési balesetet.
Budapest–Siófok – Fél évvel halála után az állam még mindig keresi Tocsik Márta sikerdíjának egy részét. A Blikk információi szerint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. jogutódja, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) egy ügyvédi irodát bízott meg, hogy behajtsa a szerintük mára egymilliárd körüli összegre duzzadt tartozást.
Mintegy 1500 lázadó – többségében a Kongói Demokratikus Köztársaság hadseregével szemben az utóbbi napokban vereséget szenvedő M23 mozgalom harcosa – átlépte a határt és megadta magát az ugandai hadseregnek – jelentette be csütörtökön a fegyveres erők szóvivője.
Balogh József lemondását követeli az MSZP, a kormányfőtől pedig azt várja, hogy szólítsa fel a politikust arra, hogy távozzon a közéletből. Az LMP pedig egyik önkormányzati képviselőjét szólította fel, hogy adja vissza mandátumát. A tagnyilvántartásból azért törlik Várnai Lászlót, mert a zéró tolerancia miatt nem tűrik nők bántalmazását. A képviselő tagadta, hogy bántalmazta volna feleségét.
Keressük az ország legnépszerűbb celebjét! November 4–13. között mindennap egy-egy tízes csoportból voksolhatsz a blikk.hu-n a kedvencedre. Minden fordulóból egy híresség jut tovább, a 4. forduló nyertese Alföldi Róbert. A 14-i szuperdöntőben az olvasók szavazatai alapján dől el, ki Magyarország legnépszerűbb sztárja. A sorrendet november 20-án, exkluzív, 24 oldalas ingyenes mellékletünkből…
Budapest - Többmilliós kártérítést követel peres úton a végrehajtótól Lippai László (53), akinek 5-5,5 millió forint értékű Honda CRV-jét árverezték el egy 61 ezer forintos tartozás miatt.
Huszonöt tonna ismeretlen eredetű burgonyát és hagymát semmisítettek meg Győrben csütörtökön - közölte az MTI-vel a megyei kormányhivatal sajtóreferense.