2013. november 7. csütörtök

nov. 7
18:54
Menekülnek a rokonoktól Vilmosék (Blikk)
London–Anglesey – Alig költözött be anyja egykori lakóhelyére, a Kensington-palotába Vilmos (30) Katalinnal (30) és négy hónapos kisfiukkal, Györggyel, máris menekülnének a család túlzott közelségétől.
nov. 7
18:56
Szökni próbált a pandabocs (Blikk)
Csengtu – Edmond Dantes-nek képzelhette magát az a bájos kis pandabocs, amely a rácsokkal sűrűn övezett belső kifutóból akart megszökni, miközben társai a délutáni csendes pihenőt töltötték.
nov. 7
18:58
Vajna megmutatta Timin, mennyire fitt! (Blikk)
Moszkva - Hátára kapta Andy Vajna (69) Vajna Tímeát (32)! Mint ahogyan arról a Blikk már beszámolt, a filmügyi kormánybiztos és fiatal felesége Hajdú Péterrel és Sarka Katával közösen utazott az orosz fővárosba, hogy a helyszínről szurkoljanak a magyar szépségnek, Kárpáti Rebekának (19) a Miss World 2013 világversenyen.
nov. 7
19:00
Húsáfa csökkentés: "Életmentő döntés" az ágazat számára (Infostart)
27-ről 5 százalékra csökkenti a kormány január elsejétől az élő- és a félsertés áfáját - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége üdvözli a döntést - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke, Wagenhoffer Zsombor.
nov. 7
19:00
Lángoló ikertornyoknak öltöztek a lányok (Blikk)
Chester - Két brit lány a lángoló World Trade Center két tornyának öltözve nyert meg egy jelmezversenyt.
nov. 7
19:00
Federer szerint több doppingellenőrzésre lenne szükség a teniszben (Infostart)
A korábbi világelső svájci Roger Federer szerint a korábbinál több doppingellenőrzésre lenne szükség a teniszben.
nov. 7
19:00
A kormány jobban teljesít: egy hónap alatt több mint 4 ezer cég dobta be a törülközőt (Alternatív Energia)
nov. 7
19:00
Menetrend szerinti busz ütközött: egy halott Somogyváron (ATV)
A személygépkocsit vezető férfi a helyszínen életét vesztette, az autóbuszban utazók közül ketten megsérültek.
nov. 7
19:02
Végkielégítések különadója - Elutasították Orbánék fellebbezését (Alternatív Energia)
nov. 7
19:04
Belekeverték Amerikát is a bajnaizásba (Alternatív Energia)
nov. 7
19:06
Busszal ütközött egy autó Somogyváron, egy ember meghalt (Alternatív Energia)
A személygépkocsit vezető férfi a helyszínen életét vesztette.
nov. 7
19:12
Szépségversenyt nyert ÉNB Alexa (Blikk)
Budapest - Tudta nélkül nevezik be lakótársai az Éjjel-Nappal Budapest sztárját egy szépségversenyre.
nov. 7
19:12
Paróka is volt a bugyigyűjtőnél (Blikk)
Budapest — Vizsgálja a rendőrség, hogy hány nőről tépte már le a fehérneműt, illetve hány asszonyt akart megbecsteleníteni Cs. János, akit nemrégiben fogott el a rendőrség.
nov. 7
19:18
Jobb a csoki, mint a szex? (Blikk)
Magyarország — Inkább szerelmeskedjünk, mint csokit együnk! – ezt mondja a szexuálpszichológus, ám egy friss felmérésből kiderült, hogy a magyarok nem olyan könnyen választanak a népszerű édesség és a szex között. Sőt sokaknál inkább a csokimajszolás a nyerő a lepedőakrobatika helyett!
nov. 7
19:18
A szegregált oktatás mellett érvelt Balog az UNESCO-közgyűlésen (Kripto Akadémia)
Nem eleve elítélendő az elkülönített felkészítés - mondta a humánminiszter.
nov. 7
19:18
Pakisztáni és ománi kutatási blokkokban vásárolt be a MOL (Portfolio)
Megkapta a hivatalos jóváhagyást a MOL az ománi és pakisztáni hatóságoktól a Mari Petroleum Company Limited‐del (MPCL) kötött megállapodásokra, a pakisztáni Ghauri blokk 30%‐os és a MOL...
nov. 7
19:18
Női kézilabda vb: Hajdu János kijelölte keretét (Sport365)
Hajdu János, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kijelölte bő, 28 fős keretét a december 6-22. között sorra kerülő szerbiai világbajnokságra.
nov. 7
19:20
Forradalmi mezben a brazil alsóbb ligás csapat - fotó (Sport365)
Bár a FIFA igyekszik a politikát távol tartani a stadionoktól, a labdarúgó brazil harmadik vonalban szereplő Madueira igazi forradalmi mezzel jött elő, Kuba egyik hősével, Ernesto "Che" Guevarával díszítve mezét.
nov. 7
19:22
Jégkorong: kihirdették a válogatott keretét a hétvégi tornára (Sport365)
Kihirdette a magyar jégkorong válogatott bő keretét Rich Chermonaz szövetségi kapitány a hétvégi Négy Nemzet Tornája előtt, amely keretből bokasérülés miatt kikerült a Volán rutinos hátvédje, Tokaji Viktor.
nov. 7
19:24
Hatalmasat esett az OTP árfolyama (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 320,48 pontos, 1,67 százalékos csökkenéssel 18 897,17 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára a stagnáló Mol kivételével esett az előző napi záráshoz képest.
nov. 7
19:27
Adókedvezmény művészeknek (Adózóna)
A mostaninál kedvezőbb adózási feltételeket javasol a Magyarországon fellépő külföldi zenészeknek, énekeseknek, színészeknek, táncművészeknek, artistáknak és más művészeknek az adócsomaghoz benyújtott költségvetési indítványában a Parlament költségvetési bizottsága.
nov. 7
19:30
Tornóczky: Külön élünk a férjemmel (Blikk)
Budapest - Hosszú hónapok óta hol szakításról, hol kibékülésről szólnak a hírek, ha szóba került Tornóczky Anita (35) házassága.
nov. 7
19:36
Halálos buszbaleset Somogyváron, (Blikk)
nov. 7
19:36
A szegregált oktatás mellett is érvelt Balog az UNESCO-közgyűlésen (Alternatív Energia)
Nem eleve elítélendő az elkülönített felkészítés - mondta a humánminiszter.
nov. 7
19:36
Piacra kerülnek az E-Star új részvényei (Portfolio)
Újabb információkat tett közzé az E-Star a csődegyezségi megállapodás végrehajtásával kapcsolatban, azelőtt, hogy holnap megkezdődne a kereskedés a forgalomba kerülő új részvényekkel. A mai napig a...
nov. 7
19:36
Varga, Bokros, Járai és Veres egy konferencián (ATV)
Bokros Lajos és Járai Zsigmond a magyar gazdasági mutatók versenytársakhoz képesti lemaradásáról, annak okairól beszélt a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 21. konjunktúrafórumán, de míg Bokros Lajos szerint a leszakadás ma is tart, Járai Zsigmond szerint kétségtelen egyes területeken a javulás. Varga Mihály arról beszélt, hogy a választási évben sem ugrik meg az államháztartás hiánya.
nov. 7
19:36
Diego Costa bekerült Del Bosque keretébe (Agroinform)
A spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya keretet hirdetett a következő két barátságos mérkőzésre.
nov. 7
19:38
Újra megnyílt az Erkel - képgaléria (Alternatív Energia)
nov. 7
19:40
Esőmentes péntek (Alternatív Energia)
Hajnalra a Dunántúlon és az északi országrészben többfelé képződhet köd. Hajnalban 3-9, délután 13-19°C várható.
nov. 7
19:45
Miért menjünk külföldre? „Ott többen vannak, és sokkal több a pénzük” (Privátbankár)
Külföldi terjeszkedésbe kezdett a Concorde Alapkezelő, mert a jó vagyonkezelési teljesítményt nem érdemes csak a nem épp gazdagságáról híres Magyarországon hasznosítani. Ha marad az alacsony kamat, a hazai kisbefektetők rátalálhatnak a részvényalapokra is. De csalódni fognak, akik a múltbeli hozamot figyelik.
nov. 7
19:48
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ veszi át több állami agrárkutató feladatát (Infostart)
Jövő év január elsejétől több, állami tulajdonban lévő agrárkutató gazdasági társaság feladatát a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ veszi át - jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben.
nov. 7
19:48
Begyulladt a bulin a mirigyes (Blikk)
BUDAPEST - Bár még csak néhány nap múlva ünnepli negyvenhatodik születésnapját Kabai László, az Irigy Hónaljmirigy dobosa máris be van gyulladva tőle.
nov. 7
19:51
Csillagot kapott Jennifer Hudson (Infostart)
Csillagot kapott Jennifer Hudson amerikai énekes-színésznő Hollywoodban, a hírességek sétányán.
nov. 7
19:51
ATP-vb: kijavította első fordulós vereségét Roger Federer (Sport365)
A korábbi világelső svájci Roger Federer két szettben nyert a francia Richard Gasquet ellen csütörtökön, ezzel megszerezte első győzelmét a Londonban zajló tenisz ATP-világbajnokságon.
nov. 7
19:53
Nem tartják meg közgyűlésüket a súlyemelők (Sport365)
Nem lesz rendkívüli közgyűlés a súlyemelőknél - közölte a sportág hazai szövetségének elnöke.
nov. 7
19:54
A szerbiai erőszakos cselekmények több mint 20 százaléka gyerekek ellen irányul (Infostart)
Egyre nagyobb méreteket ölt Szerbiában az erőszak, évről évre 700-800 új esettel nő az erőszakos cselekmények száma, amelyek több mint 20 százaléka a gyerekek ellen irányul - hangzott el csütörtökön egy kragujeváci konferencián.
nov. 7
19:54
Bokros és Járai a gazdaság leszakadásáról (Alternatív Energia)
Bokros: Magyarországon alapvetően nincsenek beruházások.
nov. 7
19:54
Adótörvények: jönnek még módosító javaslatok! (Portfolio)
A jövő évi adótörvények november 18-ra tervezett végszavazása előtt további módosításokat nyújt be a szaktárca - mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügypolitikai...
nov. 7
19:54
„Éjszaka jöttek, mint a fasiszták”: Tévéostrom Görögországban (ATV)
Könnygázt is bevetettek a görög rohamrendőrök, akik hajnalban megrohamozták az egykori görög közszolgálati televízió székházát. Az épületet júniusban szállták meg az elbocsátott munkatársak, amikor a kormány úgy döntött, hogy bezárja az intézményt. A konzervatívok vezette görög koalíció akkor ezt azzal indokolta, hogy a televízió működése túl sokba került, ráadásul az Európai Unió és az IMF is…
nov. 7
19:56
Az idei év legerősebb tájfunja közelít a Fülöp-szigetek felé (ATV)
Ezreket költöztettek biztonságos helyre csütörtökön a Fülöp-szigeteken elővigyázatosságból, mert az idei év eddigi legerősebb tájfunja közeledik a szigetország középső része felé az Egyesült Államok haditengerészetének tájfunközpontja szerint.
nov. 7
19:57
A Telenor a négy legátláthatóbb vállalat között (ProfitLine)
Az első négy helyezett között végzett a Telenor Magyarország a Transparency International Magyarország nemzetközi kutatás alapján végzett átláthatósági felmérésében. A civil szervezet az 50 legnagyobb magyarországi vállalat körében végezte el a felmérést, a többi között azt vizsgálva, milyen mértékben hozzák nyilvánosságra a cégek korrupcióellenes belső intézkedéseiket. A Telenor másik három…
nov. 7
19:59
Elindult a NordTelekom új szolgáltatása, a Reenger (ProfitLine)
Több hónapnyi előkészítő munka után, a napokban elindult a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett NordTelekom új szolgáltatása, a Reenger. Az Android-alapú Reenger applikáció letöltői előfizetési vagy havidíj nélkül, ingyenesen telefonálhatnak hálózaton belül, és a kezdeti időszakban ingyen hívhatják a magyar és az EU vezetékes, valamint a mobil normáldíjas irányokat is. Az alkalmazás használata…
nov. 7
20:03
Őrület, ami ma a piacokon volt (Privátbankár)
80 százalékos pluszban debütált a Twitter, az euró beszakadt az EKB kamatdöntésére, az aranyat és az olajat lerántotta az erősödő dollár, az OTP-t pedig az MNB.
nov. 7
20:12
Orbán: Magyarország visszanyeri nagyságát (Alternatív Energia)
A kormányfő beszédében hangsúlyozta, hogy a magyarok mindig is kultúrnemzetnek tartották magunkat.
nov. 7
20:12
Papírforma-vereséget szenvedett a Győr az Euroligában (ATV)
A szeptemberi busztragédia óta első tétmeccsét játszó HAT-AGRO UNI Győr az esélyeknek megfelelően kikapott csütörtökön hazai pályán a címvédő orosz Jekatyerinburgtól a női kosárlabda Euroliga nyitófordulójában.
nov. 7
20:14
Felszólítás Orbánnak (Alternatív Energia)
Szégyenletesnek tartja az Egyesült Államok, hogy szobrot kapott a "nácik szövetségese".
nov. 7
20:14
Orbán szerint Magyarország lépésről lépésre visszanyeri nagyságát (ATV)
Erkel Ferenc születésének évfordulóján, a magyar opera napján a zeneszerző által komponált magyar himnusz eredeti változatának hangjaival csütörtökön megnyílt a csaknem kétmilliárd forint ráfordítással megújult Erkel Színház.
nov. 7
20:16
Rekordszámú panda született idén Kínában (Alternatív Energia)
Először engedtek szabadon mesterséges megtermékenyítéssel fogant nősténypandát.
nov. 7
20:24
Különleges katonai dokumentumok titkosságát oldották fel Moszkvában (Infostart)
Az orosz védelmi minisztérium feloldotta az 1941. november 7-i moszkvai katonai parádéval kapcsolatos dokumentumok titkosságát - közölte csütörtökön a Rosszija 24 állami hírtelevízió.
nov. 7
20:24
Új dalában vall életéről Gáspár Laci (Blikk)
Budapest - Nehéz időszakon van túl Gáspár Laci (34), de a zene segített neki abban, hogy hamar talpra állhasson. Lacit igencsak megviselték az elmúlt egy év eseményei; beismeri, hogy hibázott, de nem követett el akkora bűnt, mint amekkorával vádolták.

Keresés