Az NGM nem félti az állami támogatást a visszavont engedélyű kasszák esetén és megnyugtatják a kereskedőket: aki jóhiszeműen rendelt a visszavont kasszákból, azt nem bünteti meg a NAV - írja a piacésprofit.hu.
A hét folyamán mindkét deviza háza tájáról érkeznek majd fontos hírek. A dollár hetek óta a befektetők figyelmében van, az amerikai események miatt. Pár napja azonban az euróra is egyre több tekintet szegeződik.
A kormány támogatja a fideszes javaslatot az árfolyamgát kiszélesítésére, a nemzetgazdasági tárcánál azonban nem áll le a munka, folytatják az egyeztetéseket. Közben a Parlamentben már el is...
A Fidesz frakcióvezetője szerint legalább egy megoldást mindenkinek biztosítani kell a devizahitelével kapcsolatos problémájára, ezért mindenki számára lehetővé teszik a belépést az árfolyamgátba, és április 30-ig kiterjesztik a végrehajtási moratóriumot.
Susie Wolff lesz David Coulthard csapattársa a brit csapatban, és ezzel a Williams F1 Team fejlesztőversenyzője a ROC első női résztvevője. A skót hölgy természetesem rendkívül boldog a felkérésnek köszönhetően.
Csaknem három éve nem volt olyan lendületben a globális feldolgozószektor, mint most - közölték a legújabb aktivitási adatok alapján összeállított hétfői értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Országszerte és a fővárosban is megemlékezéseket tartottak 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján. A kormány átvállalja az önkormányzatok hátramaradt adósságát is február végéig. Gyanúsított lett a feleségét bántalmazó volt fideszes képviselő.
A jamaicai sprinter Usain Bolt, az ukrán magasugró Bogdan Bondarenko és a brit középtávfutó Mo Farah közül kerül majd ki az év férfi sportolója a Nemzetközi Atlétika Szövetségnél (IAAF).
Susie Wolff lesz David Coulthard csapattársa a brit csapatban, és ezzel a Williams F1 Team fejlesztőversenyzője a ROC első női résztvevője. A skót hölgy természetesem rendkívül boldog a felkérésnek köszönhetően.
Noha a BMW a roppant jól fogyó i3-mal okosan és megfontoltan, mégis sikerrel vetette meg lábát az elektromos autók piacán, s hamarosan az i8 sportmodell is kapható lesz, mégsem terjeszti ki villanyos kínálatát a hobbiterepjárók kategóriájára.
Konzervatívabbra fésült külsővel és új hajtásláncokkal áll rajthoz a Volvo középkategóriás modellje, ám V60-as tesztautónk apropója mégsem az új négyhengeresek bemutatkozása, hanem az erősített csúcsdízel státusza. A 230 lóerő előcsalogatásához a gyártó sportrészlege finomhangolta az öthengeres dízelmotort, amely összkerékhajtással továbbra is kínálatban maradt. De mivel járunk jobban? A mindent…
A német sajtó figyelt fel a Nemzetközi Valutaalap nemrégiben megjelent anyagának egy eldugott részére: felmerült az egyszeri vagyoni típusú adó bevezetése az európai állampolgárok esetében az államok...
Az egyik legmozgalmasabb devizapár lehet a héten a GBP/USD keresztje, ugyanis mind technikai, mind fundamentális tényezők kedvezőek lehetnek a héten. Az Egyesült Királyságból szinte minden nap érkezik majd egy fontos makroadat.
A árfolyamgátba való belépés teljes megnyitását és a kilakoltatási moratóriumnak a teljes téli időszakra való kiterjesztését javasolja a Fidesz - közölte Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A német sajtó figyelt fel a Nemzetközi Valutaalap nemrégiben megjelent anyagának egy eldugott részére: felmerült az egyszeri vagyoni típusú adó bevezetése az európai állampolgárok esetében az államok...
Nem túl határozottan, de emelkedéssel kezdték a hetet az amerikai részvénypiacok. A befektetők a hét végi fontos makroadatokra várnak és közben minden tekintetüket a jegybankárokra vetik.Pluszos...
Újabb három magyarországi nagybefektetővel köt stratégiai megállapodást a kormány: a Telenorral, a DELPHI cégcsoporttal és a Schneider Electric cégcsoporttal.
A német sajtó figyelt fel a Nemzetközi Valutaalap nemrégiben megjelent anyagának egy eldugott részére: felmerült az egyszeri vagyoni típusú adó bevezetése az európai állampolgárok esetében az államok...
Románia második pillérhez tartozó nyugdíjalapjai a kezelt vagyon és a jövedelmezőség tekintetében is megugrottak az idei évben - írja a biztosításiszemle.hu.
Nyolcadik alkalommal szervezi meg a Magyar Turizmus (MT) Zrt. a Budapest Winter Invitation kampányt, amelynek célja Budapest népszerűsítése mellett a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése. Az ezúttal is 1 millió euró értékű média-megjelenéssel is támogatott kampányhoz 54 fővárosi szálloda csatlakozott.
Mintegy 4 milliárd forintból ivóvízminőség-javító program valósul meg Mórahalmon és térségében; a projektben tíz település vesz részt - közölte a kivitelezési szerződés aláírása kapcsán tartott sajtótájékoztatóján Mórahalom polgármestere.
Az egészségügyi és szépségápolási termékeket gyártó Johnson & Johnson és leányvállalatai 2,2 milliárd dollárt fognak kifizetni az ellenük folyó büntető- és polgárjogi eljárások leállítása fejében - jelentette be Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter hétfőn.
Közel 112 ezer doboz cigarettát igyekeztek jogtalanul árusítani az elmúlt héten, a több mint 88 millió forint értékű dohányterméket a Nemzeti Adó és Vámhivatal Észak- alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság területén foglalták le - írja a haon.hu.
Bár még csak ötlet szintjén, de új javaslattal rukkolt elő az IMF az euróövezeti válság megoldására: ne csak az államok, de a polgárok maguk is járuljanak hozzá az euróövezeti adósság rendezéséhez - írja a Focus Online német hírportál.
A Telefónica spanyol távközlési csoport, amely Európa legnagyobb távközlési cége, megegyezett a PPF prágai pénzügyi csoporttal, hogy eladja neki a Telefónica Czech Republic társaságban lévő 69,4 százalékos részvénycsomagját. A szerződés aláírásra kész - jelentette a CTK hírügynökség hétfőn, jól értesült pénzügyi körökre hivatkozva.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. stratégiai partnerével, a Pannónia Nyugdíjpénztárral közösen alapított Pannónia CIG Alapkezelő Zrt.-ben korábbi részesedését növelve 46 százalékos tulajdonos lett - jelentette be a biztosító hétfőn a BÉT honlapján.
Kereskedjen böngészőjén keresztül! Valós idejű árjegyzés mellett használja ki a bővített grafikonelemző modul lehetőségeit, válogasson széleskörű eszközkínálatunkból, és kereskedjen a világ bármely pontjáról.
Túrkeve – Ungvári Miklós (33) újabb nagy dobásra készül. Az olimpia ezüstérmes cselgáncsozó ezúttal nem a tatamin akar maradandót alkotni, hanem Dél-Amerikában, a kő- és homoksivatagban. A ceglédi sportember ugyanis részt vesz a januári Dakar-ralin – a Sandlander csapat tagjaként a világ legnehezebb tereprali futamát 2013-ban már teljesítő Sebestyén Sándor (41), Bognár József (41)…
Budapest–Esztergom – Egy órával halála előtt még kérlelte a mentés közben elhunyt tűzoltót a felesége, hogy ne másszon le a szakadékba – nem sokkal később az internetről tudta meg, hogy párja meghalt. Kövecs Gergő (†32) péntek este egy a Pilisben bajba jutott turista segítségére sietve a Rám-szakadékba zuhant.
Vácszentlászló – Fagyállót tett a boroshordóba egy gazda, mert megelégelte, hogy tolvajok folyton megdézsmálják a borát. Legalábbis ennek gyanújával indított nyomozást a rendőrség, miután mérgezésben meghalt egy 30 éves férfi.