2013. november 21. csütörtök

nov. 21
17:36
Luxus nyolc személynek - Ford Tourneo Custom SWB 155 teszt (Auto Pult)
Becsúsztak a négyes ikrek? Együtt utazna mindig a nagycsalád? Van megoldás. Az új Ford Tourneo Custom például kiviteltől függően 8 vagy 9 embert és csomagjaikat is képes gond nélkül szállítani. De milyen kompromisszumok árán? Cikkünkből kiderül, a friss típus legmagasabb felszereltségű változata ugyanis 8-személyes kivitelben, rövid tengelytávval, és a legerősebb motorral vendégeskedett nálunk.…
nov. 21
17:37
Videó: 4,5 milliót nyert egy félpályás kosárral a szerencsés szurkoló (Sport365)
Fantasztikus szerencséje volt az NBA-ben szereplő Oklahoma City Thunder egyik szurkolójának, aki egy félpályáról dobott kosárral 20 ezer dollárt, közel 4,5 millió forintot nyert.
nov. 21
17:39
Révész: Lelkes vagyok, mintha ma kezdeném (Blikk)
Vegetáriánus, régóta leszokott a cigarettáról, és egy majdnem négyéves kislány tartja fitten Révész Sándort, aki az idén ünnepelte hatvanadik születésnapját.
nov. 21
17:54
A szolgáltató viseli a gázkészülékek felülvizsgálati díját (ProfitLine)
A módosított földgáztörvény alapján kiadott miniszteri rendelet november 20-tól előírja azt, hogy a lakossági gázkészülékek kötelező műszaki biztonsági felülvizsgálatának költségét a gázszolgáltató viseli - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
nov. 21
17:54
Ukrán hátraarc: tanácstalan az unió (ATV)
Az első uniós reagálás teljes tanácstalanságot tükrözött, miután Kijev csütörtökön leállította az Európai Unióval kötendő társulási megállapodás aláírását célzó előkészületeket.
nov. 21
17:54
Chris Paul rekordot döntene (Agroinform)
Könnyen elképzelhető, hogy a Magic Johnson rekordját megdöntei kívánó Chris Paulról szól majd a következő két játéknap.
nov. 21
17:57
Vegasi pompában élt Szalontai Szilvi (Blikk)
Budapest — Egy körpanorámás Las Vegas-i lakásban élt éveken keresztül Szalontai Szilvia (40). A nemrégiben a TV2 Édes élet című műsorában is feltűnt énekes-modell-műsorvezető azért jött haza a tengerentúlról, mert egy film- és egy sorozatszerepet is kapott itthon.
nov. 21
17:57
Ő tessékelte ki a katari repülőgépet (Blikk)
Kecskemét — Vacsora közben szólalt meg a sziréna a kecskeméti reptér készültségi körletében szerdán este.
nov. 21
18:06
Jövőre Budapest rendezi a női kézi BL négyes döntőjét (Sport365)
Jövőre először zárul négyes döntővel a női kézilabda Bajnokok Ligája, és az eseménynek a budapesti Papp László Sportaréna adhat otthont - döntött csütörtökön az európai szövetség (EHF).
nov. 21
18:08
Az UEFA hat klub ellen vizsgálódik (Sport365)
Pénzügyi tartozás miatt hat klub ellen folytat vizsgálatot az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
nov. 21
18:09
Szabadon engedték a lefoglalt madarakat (Blikk)
nov. 21
18:12
Jön a tél, jön a fagy: A sok milliárdos stadiont épp most füvesítik Kósa városában (Alternatív Energia)
nov. 21
18:12
Nyerjen 1 000 000 Ft-ot! - Demóverseny (Portfolio)
A kereskedés rendkívül izgalmas, érdekes tevékenység, amely magával ragadja az embert, és mindennapos szórákozássá, hobbivá válik. Természetesen a fegyelmezett, kitartó és saját kerekedési szabályait...
nov. 21
18:12
Luxus nyolc személynek - Ford Tourneo Custom SWB 155 teszt (Auto Pult)
Becsúsztak a négyes ikrek? Együtt utazna mindig a nagycsalád? Van megoldás. Az új Ford Tourneo Custom például kiviteltől függően 8 vagy 9 embert és csomagjaikat is képes gond nélkül szállítani. De milyen kompromisszumok árán? Cikkünkből kiderül, a friss típus legmagasabb felszereltségű változata ugyanis 8-személyes kivitelben, rövid tengelytávval, és a legerősebb motorral vendégeskedett nálunk.…
nov. 21
18:12
Fiatal francia bekk jelenthet megoldást a City védőproblémáira? (Agroinform)
A manchesteriek 12 millió eurót sem sajnálnának Kurt Zoumáért, a Saint-Étienne korosztályos válogatott játékosáért.
nov. 21
18:15
Megkapaszkodott Budapest (Privátbankár)
Nap végére pluszba fordultak a főbb magyar részvények, de a Richter nem tudott erőre kapni.
nov. 21
18:15
Száguldás a milliárdokért (Blikk)
Sao Paulo – Milliárdos csata a nyomornegyed közelében. A szegények lakhelyéül szolgáló favelák szomszédságában található brazil pályán zárul az idei Forma–1-es idény, s az interlagosi aszfaltcsíkon annak ellenére komoly a tét, hogy az egyéni és a konstruktőri küzdelem is eldőlt.
nov. 21
18:17
Ahol csak 3,3 százalékos a magyar munkanélküliség - a külföldit küldik el először? (Privátbankár)
Októberben 30 ezerrel kevesebb dolgozót foglalkoztattak Ausztriában, a csökkenés fele a külföldiekre jutott. Azon belül is a legnagyobb létszámban, 4000 fővel a magyar foglalkoztatottakat építették le. Mindez azonban inkább szezonális, így is többen dolgoztak, mint egy évvel ezelőtt vagy éppen januárban.
nov. 21
18:21
Uniós pénzen folytatja az észak-erdélyi autópálya építését Románia (Infostart)
Az Európai Unió kohéziós alapjából 2007 és 2013 között megtakarított forrásokból folytatja a román kormány az észak-erdélyi autópálya építését - jelentette ki csütörtökön Kolozsváron Dan Sova infrastrukturális beruházásokért felelős miniszter.
nov. 21
18:27
A CBA jogi lépéseket kezdeményez a DK-val szemben (ProfitLine)
A CBA személyhez fűződő jogok megsértése, valamint nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt jogi lépéseket kezdeményez a Demokratikus Koalícióval (DK) és Varju Lászlóval szemben, a pártigazgató békásmegyeri sajtótájékoztatóján a céget ért alaptalan vádak miatt - közölte az áruházlánc az MTI-vel csütörtökön.
nov. 21
18:30
Nem kriminalizál Angyalföld (Alternatív Energia)
A főváros egy hete Budapest legtöbb közterületéről kitiltotta a fedél nélkülieket.
nov. 21
18:30
Marad a tranzakciós illeték a kártyás vásárlásokon (Portfolio)
Most már szinte biztos, hogy a korábbi tervekkel ellentétben jövőre is tranzakciós illeték terheli a kártyás fizetéseket. Korábban eldőlt: havi 150 ezer forintnyi készpénzfelvétel viszont az azt...
nov. 21
18:30
A törvényesen módosított előirányzat 84,5 százalékán a hiány (ATV)
Az államháztartás központi alrendszerének ez év október havi többlete 61,4 milliárd forint volt, az első tízhavi hiány 887,7 milliárd forintra teljesült - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormany.hu portálon. A végleges adatok megegyeznek az előzetes számokkal.
nov. 21
18:32
Mesterházy: gyorsítja a választási felkészülést az MSZP és az Együtt-PM (Alternatív Energia)
A hat szabolcsi választókörzetből kettőben az Együtt-PM, négyben pedig az MSZP indít jelöltet.
nov. 21
18:33
Naphosszat veszekednek L. L. Juniorék (Blikk)
nov. 21
18:34
Hátulról hajtott keresztül a kerékpároson (Alternatív Energia)
A balesetben az elgázolt nő súlyosan megsérült, a mentők kórházba szállították.
nov. 21
18:39
A FIFA 100 milliós szerződéshosszabbításról állapodott meg az Adidasszal (Sport365)
Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és a világbajnokságok hivatalos labdaszállítója, az adidas 2030-ig szerződést hosszabbított.
nov. 21
18:41
Ribéry bordatörés miatt kihagyja a csúcsrangadót (Sport365)
Eltört az egyik bordája Franck Ribérynek, aki így kénytelen kihagyni a Bayern München szombati meccsét a Borussia Dortmund ellen.
nov. 21
18:45
Évtizedek kellenek az euróhoz (Blikk)
nov. 21
18:47
Két éves kislány szavazott az EP-ben (Blikk)
nov. 21
18:48
Nem lesz ingyenes a kártyás vásárlás? (Portfolio)
Most már szinte biztos, hogy a korábbi tervekkel ellentétben jövőre is tranzakciós illeték terheli a kártyás fizetéseket. Korábban eldőlt: havi 150 ezer forintnyi készpénzfelvétel viszont az azt...
nov. 21
18:48
Gáz! Ezzel folytatódik a rezsicsökkentés (Pénzcentrum)
A rezsicsökkentés a gázkészülékek műszaki-biztonsági felülvizsgálatának díjmentességével folytatódik....
nov. 21
18:50
Féléves csúcson állhatnak az állam pénzügyi tartalékai (Portfolio)
Az EU-támogatások októberi nagy összegű beáramlása, illetve a dollárkötvény e heti kibocsátása kalkulációink szerint féléves csúcs körülre ugraszthatta a magyar állam szűkebb értelemben vett...
nov. 21
18:51
Közpénzen utaztak, utólag fizetik a floridai számlát (Blikk)
Debrecen — Hivatalos útnak indult, magánút lett a floridai konferenciából. A debreceni vezetők három nappal hazaérkezésük után számoltak be a floridai útjukról egy olyan szűk körű sajtótájékoztatón, amelyre Magyarország legnagyobb napilapját, a Blikket sem hívták meg.
nov. 21
18:57
Tóásó-ügy - Az Európai Parlament tisztességes eljárást követel (Infostart)
Tisztességes és független tárgyalás lefolytatására szólította fel csütörtöki strasbourgi állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) a bolíviai hatóságokat az úgynevezett terroristaperben, amelyben a vádlottak között van a romániai magyar Tóásó Előd és a horvát Mario Tadic is.
nov. 21
19:00
Az útdíjbevétel a tervek szerint alakul (ProfitLine)
Az e-útdíjból szerdáig 63,5 milliárd folyt be, a bevétel az év végére eléri a tervezett 75 milliárd forintot - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten, egy fuvarozói konferencián.
nov. 21
19:02
Magyarországnak van a régióban a legnagyobb betárolt földgázkészlete (ProfitLine)
Magyarországnak van a baumgarteni régión belül a legnagyobb - 2,8 milliárd köbméter - betárolt földgázkészlete, ami szükség esetén több mint 40 napra elegendő az ország igényeinek kielégítésére - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
nov. 21
19:06
Veszélyben Tőkés László csillaga (Alternatív Energia)
Álvita zajlik az erdélyi magyar képviselő kijelentése körül.
nov. 21
19:06
Megvédte az egykulcsos adót Orbán Gábor (Portfolio)
Az egykulcsos adórendszer a növekedés egyik fő motorja, a komplex jövedelemadó-reformnak köszönhetően Magyarországon ismét megéri munkahelyet teremteni és munkát vállalni, lehetségessé válik a...
nov. 21
19:06
Nyakunkon a tél: Hétfőtől már hózápor is lehet (ATV)
A hét végéig folytatódik a borús, esős idő, hétfőtől pedig már télies időjárás várható, hózápor is lehetséges.
nov. 21
19:08
Hagyó-per: Fantommá vált cég vezetőjének vallomását ismertették (Alternatív Energia)
A tárgyaláson kiderült, hogy a havonta nettó 510 ezer forintért bonyolított „pályázaton” havonta egy 50 ezer forintos fődíjat osztottak ki.
nov. 21
19:08
Araszol Merkelék koalíciós egyeztetése (ATV)
Nehezen haladnak a koalíciós tárgyalások, a sikerhez kompromisszumkészség szükséges a konzervatív CDU/CSU pártszövetségtől és a szociáldemokrata párttól (SPD) is - mondta csütörtökön Berlinben Angela Merkel.
nov. 21
19:09
Fatty Pig: ezért fontos a zsírsertés (Privátbankár)
A zsírsertésekkel kapcsolatos alap- és alkalmazott kutatások eredményeiről és ipari hasznosításáról kezdődött kétnapos konferencia csütörtökön Herceghalomban.
nov. 21
19:09
Elkészült az első Republic-dal Sipos F. Tamással - videó (Blikk)
Budapest - Nyolc hónappal Bódi László Cipő (†47) halála után elkészült a Republic zenekar első dala, amelyet új frontemberünk, Sipos F. Tamás (49) énekel.
nov. 21
19:09
Harminc évig éltek rabszolgasorban (Blikk)
London — Három halálra rémült asszonyt szabadított ki a rendőrség tegnap egy dél-londoni épületből, ahol a gyanú szerint több mint harminc éve tartották fogságban őket.
nov. 21
19:12
Forma-1 és focimeccsek viszik a prímet hétvégén a közmédiában (Sport365)
A Forma-1-es szezonzáró Brazil Nagydíjat, illetve a labdarúgó OTP Bank Liga három mérkőzését is élőben követhetik figyelemmel a szurkolók a hétvégén a közmédiában.
nov. 21
19:14
Súlyemelés: két magyar az Elnök Kupán (Sport365)
Az idén - Belgorod és Szentpétervár után harmadszorra - Moszkva ad otthont a súlyemelők meghívásos oroszországi Elnök Kupájának, amelyen ezúttal két magyar is szerencsét próbál.
nov. 21
19:21
Így játszik az avarban a kisoroszlán (Blikk)
Stirling — Talán egyetlen nap sem telik el, hogy valaki ne küldjön képet a skóciai Drummond Safari Park legaranyosabb lakójáról, Karisról. Most épp játék közben fotózták a kifutója előtt, de készült már róla kép, amikor egy hónaposan, életében először lemérték, legutóbb pedig a halloweenre kapott ajándék tökök között.
nov. 21
19:23
Lemondott a kekszéről, 100 kilót fogyott (Blikk)
nov. 21
19:24
Döbbenet a kémügyben: Az egyik vádlott hónalja miatt állítják pekllengérre a hadbírót (Alternatív Energia)
Államtitokként kezelték a dandártábornok elleni büntetőeljárást, de nemrég feloldották a minősítést.

Keresés