Kedvezőek az ipari termelés további kilátásai az MTI által megkérdezett elemzők szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelte, hogy a kormány újraiparosítási politikájának eredményeként Magyarország európai uniós összehasonlításban is az élenjárók között szerepel.
A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) csatlakozott azon szervezetek köréhez, amelyek a kínai Külföldi Szakértők Hivatalának SAFEA támogatásával szakértőket küldhetnek Kínába - közölte a NIH pénteken.
A hedge fundok mindig is a figyelem középpontjába voltak, ki ne hallott volna azokról a sztármenedzserekről, akik a válság után óriási vagyonra tettek szert. A termékfejlesztés is felismerte a...
Magyarország ma már erősebb, így egyre több forrást tud biztosítani a kultúrára, a szellemi és a tudományos életre - mondta Orbán Viktor kormányfő pénteken a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontja (MTA TTK) új épületének átadásán Budapesten.
A volt Jugoszlávia több tagállamának nem kormányzati szervezetei azt szeretnék elérni, hogy nyilvánítsák bűncselekménnyé a háborús bűnök és a népirtás tagadását - írta pénteken a Danas című szerb napilap.
Azt már megszoktuk, hogy a labdarúgók szeretnek színészkedni egy tizenegyesért, azonban az NFL irányító, Ryan Fitzpatrick az ellenfélnek szeretett volna kiharcolni egy büntetést, miután nem érte el a first downt.
A bomló holttestek azonosítása egyre nehezebb, így tömegsírokba helyezik a tetemeket a tájfun sújtotta Fülöp-szigeteki Taclobanban. A segélyezés továbbra is nehézkes, az emberek már egymás ellen fordultak az élelem miatt; a segítő szervezetek pedig versenyt futnak az idővel - fogalmazott Lukács Csaba újságíró, a Baptista Szeretetszolgálat helyszínen tartózkodó munkatársa az InfoRádiónak.
Felkerült a Barcelona labdarúgócsapatának kívánságlistájára a Manchester City argentin támadója, Sergio Agüero, aki legfőképp Lionel Messi kérésére kerülhet a gránátvörös-kék alakulathoz.
A Munkavédelmi Törvény a munkáltatók számára 2008. január 1-től előírja a pszichoszociális kockázat felmérését, arra azonban nem vonatkozik egységes előírás, hogy ez miként történjen meg.
A megváltozott munkaképességű személyek könnyebben juthatnának ellátáshoz, az ellátásban részesülők keresete akár korlátlan is lehetne. Összefoglaltuk azt a törvényjavaslatot, amelyet több kormánypárti képviselő nyújtott be a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény módosításáról.
Miután tegnap délután megírtuk az első reakciónkat az azóta magánvéleménnyé visszaminősített, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által tett bejelentésre, miszerint a magánépítkezésekre is érdemes...
A portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Paulo Bento felhívta csapata figyelmét a svédek klasszisára, Zlatan Ibrahimovicsra, hogy őt ki kell szedni a játékból.
A fenntartható gazdasági növekedés megteremtésének egyik szükséges feltétele a költségvetési rendszer átalakítása. A háromrészes cikksorozat első része az átláthatóság fontosságával foglalkozott, a...
„Ha a nők is megkapják a teljes élet lehetőségét, akkor az egész társadalom egészségesebben és harmonikusabban működhet” – mondta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő.
A tegnap délutáni, Amerikából érkező híreket vegyes érzelmekkel fogadták a befektetők. 16 órai kezdettel az új FED elnök, Janet Yellen nyilvános bemutatkozását láthattuk. Kiderült, hogy a hölgy elkötelezett híve a QE3 programnak, valószínűleg folytatódik a pénzöntés a gazdaságba. Azonban nem folytatható ez a végtelenségig, ezt a FED is tudja.
Nőtt az idei első háromnegyed évben a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft csoport bevétele és a nyeresége az előző év hasonló időszakához képest - közölte a vállalat sajtóosztálya az MTI-vel pénteken.
Magyarország ma már erősebb, így egyre több forrást tud biztosítani a kultúrára, a szellemi és a tudományos életre - mondta Orbán Viktor kormányfő pénteken a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontja (MTA TTK) új épületének átadásán, Budapesten.
Kanada elfogadta Kertész Ákos magyar író menekült kérelmét. A Kossuth-díjas író, aki tavaly februárban távozott az észak-amerikai országba, az Amerikai Népszava című New York-i lapban csütörtökön megjelent cikkében számolt be kérelme elfogadásáról.
A családon belüli erőszak elleni küzdelemben meghatározó, hogy a társdalom irányítói elítélik-e ezt a jelenséget, vagy elfogadhatónak tartják. Márpedig politikusainkon azt a változtatást is nehéz volt keresztülvinni, hogy a feleség megerőszakolása bűncselekménynek minősüljön – mondta az atv.hu-nak Virág György, az Országos Kriminológiai Intézet igazgató-helyettese, az erőszakellenes kampányt…
Továbbra is Janet Yellennel foglalkozik a piac - kiderült, hogy kik és mennyit nyertek az egykulcsos adóval - tudjuk, hogy mi lökte meg a magyar ipart - Nézze meg itt >>
Szolnokon kerül megrendezésre a vízlabda Magyar Kupa négyesdöntője, amelyen már a mai napon medencébe szállnak egymással a legjobb női csapatok, hogy vasárnap megküzdhessenek a trófeáért.
Az Európai Bizottság közzétette pénteken az eurózóna tagállamainak költségvetési terveiről alkotott véleményét. Ez az első alkalom, hogy a gazdaságpolitikák szorosabb összehangolásának jegyében Brüsszel még a tagállamok büdzséinek elfogadása előtt ítéletet mondhat a tervekről.
Legalább egy olimpiáról száműzik a szándékosan tiltott segítséghez folyamodó sportolókat, mivel 2015-től már az első lebukás esetén is kettőről négy évre nő azoknak a büntetése, akik tudatosan doppingolnak.
Már több mint 1 hónapja véget ért a harmadik negyedév, így újabb információt kaphatunk arról, hogy a nagybefektetők miben fialtatják a pénzüket. A tőzsdefelügyelethez beadott dokumentumokból többek...
Az útdíjhírek.hu Börzsei Tibort a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) vezérigazgatóját idézi, aki szerint százból három teherautós bliccel az utakon, legalábbis ennyit láttak a kihelyezett...
Nem csupán egy új épület, hanem új kutatói szemlélet jöhet létre a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának (MTA TTK) felépítésével - hangsúlyozta a lágymányosi Infoparkban pénteken átadott tudományos centrum megnyitóján az MTA elnöke.