2013. november 15. péntek

nov. 15
7:12
Czomba: közelebb kell vinni a szakképzést a munkaerőpiachoz (HR Portál)
A szakképző iskolákat a hiányszakmák felé kell orientálni – mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Szekszárdon.
nov. 15
7:14
Külön uniós támogatás a válság áldozatainak (HR Portál)
Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapból tavaly 73,5 millió euró támogatást nyújtott a munkakereséshez összesen 15 700, a gazdasági válság és a globalizáció következtében elbocsátott munkavállalónak – közölte csütörtökön az Európai Bizottság.
nov. 15
7:16
Kevesebb az új munkanélküli az USA-ban (HR Portál)
Minimálisan csökkent az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a november 8-án véget ért héten.
nov. 15
7:18
Még több egészségügyes kap béremelést (HR Portál)
Több munkakörrel, végzettséggel bővítették ki az egészségügyi béremelésre jogosultak körét, így például a kémikusok, a fizikusok és a mentőhelikopter-pilóták fizetése is nő. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
nov. 15
7:20
Nem hátrál meg a volt adóellenőr (HR Portál)
A volt adóellenőr, Horváth András arra szólította fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy vonják vissza az ellene tett feljelentést. A hivatal azért fordult a volt munkatár ellen, mert múlt heti sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az adóhatóság nem tesz semmit egyes multinacionális vállalatok adócsalásával szemben, ami ezermilliárd forintos kárt okoz évente.
nov. 15
7:21
ENSZ: Legalább 4460 ember halt meg a tájfunban (Blikk)
nov. 15
7:21
Jelentős eredményjavulás az FHB-nál (Portfolio)
Az elemzői konszenzusnál és a bázisnál is jóval kedvezőbb harmadik negyedéves eredményről számolt be a csütörtöki piaczárást követően az FHB Jelzálogbank. A gyorsjelentés fontosabb részletei: - A...
nov. 15
7:21
U21: Albánia is megverte a magyarokat (ATV)
A magyar U21-es válogatott kétgólos vereséget szenvedett csütörtökön a csoportban sereghajtó Albániától labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a Bozsik Stadionban.
nov. 15
7:23
Jól megy a szekér a TVK-nál (Portfolio)
A harmadik negyedévben tovább javult a TVK eredményessége, a társaság 2008 negyedik negyedéve óta nem látott mértékű, 8 milliárd forint feletti EBITDA-t ért el. A jelentés főbb pontjai: - év/év...
nov. 15
7:24
Veszteséggel zárta a Mol a negyedévet (Infostart)
A Mol-csoport 30 milliárd forint nettó veszteséget szenvedett el 2013 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 67,6 milliárd forint nyereséggel - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
nov. 15
7:25
Megverte az elemzőket a MOL (Portfolio)
Kellemes meglepetést okoztak a MOL főbb eredményszámai a ma hajnalban közzétett gyorsjelentésben, ezek ugyanis rendre felülmúlták az elemzői várakozásokat, egyes sorokon pedig igen jelentős...
nov. 15
7:30
Négy évre vagyunk az újabb recessziótól? (ProfitLine)
A befektetők többsége szerint a világgazdaság jelenleg éppen félúton van két recesszió között.
nov. 15
7:32
30 milliárdos veszteségről számolt be a MOL (ProfitLine)
A Mol-csoport 30 milliárd forint nettó veszteséget szenvedett el 2013 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 67,6 milliárd forint nyereséggel - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
nov. 15
7:48
Eladó a becsődölt Köki Terminál - bár elég drága (Privátbankár)
Lapértesülés harmincöt milliárd forintért hirdették meg eladásra a becsődölt Köki Terminált.
nov. 15
7:50
Nem egy nagy élmény ma reggel tankolni (Privátbankár)
Drágább lett az üzemanyag: a benzin még 400 alatt jár, a dízel literjét 415 forint körül adják.
nov. 15
7:51
Ma lejár a keresztféléves jelentkezések határideje (Infostart)
Ma lehet utoljára jelentkezni a felsőoktatási intézmények keresztféléves eljárásaira.
nov. 15
7:57
Fokozott rendőri ellenőrzés lesz a hétvégén (Blikk)
nov. 15
7:57
Lejár a keresztféléves jelentkezések határideje (Alternatív Energia)
A ponthatárokat előreláthatólag 2014. január 23-án hirdetik ki.
nov. 15
7:57
Jön a kiszorítás az Egisnél (Portfolio)
Miután az Egis anyacége a vételi ajánlat keretében 90% fölé ment a társaságban, a Servier élni kíván a kiszorítással, így november 18-29 között a kisrészvényesek kötelesek papírjaikat áttranszferálni...
nov. 15
7:57
„Kócosfogú rémség”: hallgat az MSZP és Kéri László is (ATV)
Kócosfogú rémségnek nevezte Selmeczi Gabriellát Kéri László. A politológus egy szocialista fórumon vett részt Jászapátiban, ahol nem csak a Fideszes szóvivőt gúnyolta ki, hanem Mesterházy Attilára és Bajnai Gordonra is megjegyzéseket tett. Kéri László nem akart nyilatkozni, de úgy érzi: lejárató kampány indult ellene. Közben a Fidesz bocsánatkérést vár Szekeres Imrétől.
nov. 15
7:59
Nem végeztek a munkával - jelentős késések a székesfehérvári vonalon (Alternatív Energia)
A székesfehérvári vonalon a reggeli órákra 30-40 perces késések alakultak ki.
nov. 15
8:01
Obama: nem akarjuk, hogy Iránnak nukleáris fegyvere legyen (Alternatív Energia)
"Tegyük próbára, hogy mennyire hajlandóak ezt az ügyet valóban diplomáciai úton és békésen rendezni".
nov. 15
8:03
Danubius Hotels - növekvő nyereség és bevétel (ProfitLine)
A Danubius Hotels Nyrt. 3,11 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el idén a harmadik negyedévben, 12 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban, és nőtt a cégcsoport bevétele is.
nov. 15
8:05
Erőteljesen javuló eredményről számolt be az FHB (ProfitLine)
Az FHB Csoport Nemzetközi Beszámoló Készítési Standardok alapján számított konszolidált mérlegfőösszege 2013. szeptember 30-án 782,6 milliárd forint volt, ami 4,1%-kal, mintegy 31,1 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál és 43,6 milliárd forinttal, 5,9%-kal nagyobb az előző negyedév véginél.
nov. 15
8:06
4000 milliárdos árbevétel: elég jól áll a Mol (Privátbankár)
A főbb sorokon a vártnál jobb eredményről számolt be a Mol. Hernádi Zsolt szerint nagyon jó a társaság pénzügyi helyzete.
nov. 15
8:06
Kimenekítették a Fülöp-szigeteken eltűnt magyart (Blikk)
Budapest/Tacloban - Helikopterrel kimenekítették a katasztrófa sújtotta területről azt a magyar állampolgárt, akiről napokig nem lehetett tudni semmit a Fülöp-szigeteki tájfun után - közölte a Baptista Szeretetszolgálat pénteken.
nov. 15
8:06
Ivókúrával is gyógyítanak Hévízen (Infostart)
Nem csak fürdőként fejtheti ki gyógyhatását a hévízi kénes termálvíz, az Országos Tisztiorvosi Szolgálat engedélyének köszönhetően emésztőrendszeri és légúti betegségek kezeléseként ivókúraként is alkalmazzák már.
nov. 15
8:15
Kertész Ákost befogadta Kanada (Alternatív Energia)
nov. 15
8:21
Ibra és C. Ronaldo egymás ellen a vb-ért - előzetes (Sport365)
A Portugália-Svédország labdarúgó-vb-pótselejtezőt pénteken rendezik, a visszavágó kedden lesz.
nov. 15
8:23
Brutális módon kivételeznek a Barcával és a Reallal a spanyol bajnokságban - fotó! (Sport365)
Az egyik nemzetközi fociblog közzétett egy grafikai elemzést, amely azt hivatott bemutatni, milyen arányban részesülnek a spanyol csapatok a TV-közvetítésekből származó bevételekből.
nov. 15
8:24
Akár mínuszba is mehet a kamat, csak adjanak hitelt a bankok (Privátbankár)
Akár negatív kamatlábat is kész bevezetni az Európai Központi Bank annak érdekében, hogy a reálgazdaság hitelezésére kényszerítse a bankokat
nov. 15
8:27
Ferenc pápa sérti a maffia érdekeit - lapszemle (Infostart)
Ferenc pápa súlyosan sérti a dél-itáliai maffia érdekeit azzal, hogy meg akarja tisztítani az egyházat - írja az Index. A Napi.hu úgy tudja, meghirdették eladásra a KÖKI terminált.
nov. 15
8:30
Kimenekítették a Fülöp-szigeteken eltűnt magyart (Infostart)
Helikopterrel kimenekítették a katasztrófa sújtotta területről azt a magyar állampolgárt, akiről napokig nem lehetett tudni semmit a Fülöp-szigeteki tájfun után - közölte a Baptista Szeretetszolgálat pénteken.
nov. 15
8:33
Folytatódott az amerikai piacok szárnyalása (ProfitLine)
Folytatódott az emelkedés az amerikai részvénypiacokon, ami leginkább a leendő Fed elnök, Janet Yellen szenátusi meghallgatásán elhangzottaknak volt köszönhető.
nov. 15
8:33
Gazprom: rendben halad a Déli Áramlat (Portfolio)
Ütemezetten halad a Déli Áramlat földgázvezeték építése - állapította meg csütörtöki ülésén a Gazprom vezetése. A cég időközben a hosszú távú szerződésekben rögzített földgáz árának csökkentéséről...
nov. 15
8:33
Amerika többet ér Snowdennél a németek számára (ATV)
Kétszázezer is lehet a kiszivárogtatott dokumentumok száma, sok közülük szigorúan bizalmas vagy annál is magasabb szintű titkosítás alatt áll. Az amerikai hatóságok nem tudják megakadályozni a kiszivárogtatást.
nov. 15
8:33
Messi közleményben tagadta a sajtó vádjait (Agroinform)
Lionel Messi negyedszer szenvedett izomsérülést ebben az évben, és a spanyol sajtó ezen a héten a felelősöket kutatta.
nov. 15
8:35
Megújuló energiák és hulladékégetés segíthetné a távfűtést (Portfolio)
A hazai távhőszektorban komoly lehetőségek vannak, egyebek mellett a megújuló energia részarányának növelése a jelenleg alapvetően földgáz alapú távfűtésben - mondta a Magyar Távhőszolgáltatók...
nov. 15
8:35
Várhegyi: állami beruházások dobták meg a GDP-adatot (ATV)
Az ipar, az építőipar és a mezőgazdaság teljesített jól, ezért nőhetett 1,7 százalékkal a GDP – ezt Várhegyi Éva mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 15
8:42
Janet Yellennel foglalkozik a piac (Privátbankár)
Emelkedéssel nyithatnak péntek délelőtt a legfontosabb nyugat-európai tőzsdék.
nov. 15
8:48
Kimentették a Fülöp-szigeteken rekedt magyart (Gondola)
Péntek kora reggel helikopterrel menekítette ki Biliran-sziget Naval településéről D. Gábort és feleségét Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója - áll a szeretetszolgálat közleményében.
nov. 15
8:51
Busz ütközött autókkal Budapesten (Blikk)
nov. 15
8:51
Őz miatt halt meg egy autós - sokkoló fotó! (Spa Trend Online)
nov. 15
8:51
Hónapok óta nem látott szintre repült a japán piac (Portfolio)
Janet Yellen tegnapi meghallgatását követően emelkedni kezdtek az amerikai indexek, és a nap végére mindhárom tőzsdemutató az előző záróértéke fele került. A vevők péntek reggel az ázsiai piacon is...
nov. 15
8:51
Mi lesz a magyar bőlcsődékkel? Milliárdok hiányoznak (Pénzcentrum)
A kedvezőbb számítási szabályok miatt ugyan emelkedik jövőre a bölcsődék állami támogatása, de még így is lehet mintegy 30 százalékos forráshiány, amit továbbra is az önkormányzatoknak kell majd pótolni....
nov. 15
8:51
Több autóval is ütközött a 233E busz - két sérült (ATV)
Két ember megsérült, amikor a 233E busz két autóval ütközött a főváros XI. kerületében péntek reggel - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.
nov. 15
8:53
Tovább működhet a CEZ a Bulgáriában (Portfolio)
A bolgár energetikai szabályozó hivatal nem vonja meg a Cseh Energetikai Művek (CEZ) működési engedélyét, miután nem talált semmiféle szabálytalanságot, amely ezt indokolta volna - közölte Barbora...
nov. 15
8:54
A Fradinak óriási bravúr kell a továbbjutáshoz a kézi BL-ben (Sport365)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria abban az esetben jut a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcas középdöntőjébe, ha vasárnap pontot szerez a montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában, máskülönben csak csoportharmadik lesz, és átkerül a KEK nyolcaddöntőjébe.
nov. 15
8:55
Három nagy amerikai bankot is leminősítettek (Portfolio)
A Standard & Poors után a Moody's is lépett, számos amerikai bankóriást minősítettek le. A Morgan Stanley, a Goldman Sachs és a JP Morgan minősítését rendre egy fokozattal rontották le. A...
nov. 15
8:56
Világbajnoki pótselejtezők a képernyőn - Ezt láthatod élőben! (Sport365)
A magyar sportcsatornák pénteki műsorkínálata.

Keresés